Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1898
14 Ily hangokat hallva, megelevenedik előttünk ezen dicső korszak teljes fenségében. Kikelnek egymás után előttünk siruk- nak 300 év óta beomlott padmalyából a reformátió hős alakjai: halljuk Luthert a mint Isten oltalmába ajánlja egyházát és szent áhítattal zengi a reformátió harczi dalát »Erős vár a mi Istenünk<; látjuk a hős Zwinglit, a mint kisded seregével a harcztérre siet, küzdeni és meghalni hitéért; elmerengünk a nagy svéd király, Te is, mindenható király, megváltója ez elveszett maradéknak, melynek természetét magadra vetted, kimondhatatlan és halhatatlan szeretet! és Te, harmadik személye az isteni véghetetlenségnek, világositó szellem, (illuminating Spirit) öröme és vigasztalása minden teremtett dolognak! tekints e szegény, kimerült és csaknem haldokló egyházra. Oh, ne engedd hogy ismét a pokoli sötétség sűrű felhőjébe takarjanak, hol nem látjuk meg igazságod napját, hol soha sem remélhetjük a vigasztaló reményt, hol soha sem hallhatjuk többé a madár hajnali dalát ... Ki nem lát téged ma, a mint fényesen áthaladsz szentélyeden, az arany gyertyatartók közepeit, melyeknek fényét sokáig elhomályosították azok, kik nem annyira világosságuk kedvéért, hanem az arany után vágyva, nyújtották feléjök kezöket? Jövel hát, oh te, ki jobb kezedben a hét csillagot tartod, állítsd fel választott papjaidat, régi rendjök és szertartásaik szerint, hogy szemed előtt töltsék be tisztjüket és szentelt olajat öntsenek örökkön égő lámpáidba. Az imádság szellemét küldted ezért szolgáidra az egész országban és felbuzditottad vágyaikat, mint az áradozó vizek zúgását trónod körül. Óh, fejezd be, végezd be dicső tetteidet. Lépj ki királyi termedből, oh fejedelme a föld minden királyainak! (Come forth out of thy royal chambers, o Prince of all the kings of the earth!) Öltsd magadra uralkodói méltóságod látható öltönyét, fogd kezedbe az egyetemes kormánybotot, melyet atyád neked átadott, mert jegyesed hangja szólít most és minden teremtmény megújulásért eped.« A költészetről különben azt mondja Milton: »a ki ismeri a költészetnek igazi természetét, csak hamar rájön, mily megvetendő teremtések a közönséges rimelők és mily vallásos, mily nagyszerű hasznát lehet vonni a költészetnek az isteni és emberi dolgokban. Istentől ihlett adomány ez, melyben ritka ember részesül; arra való ez a hatalom a szószékkel együtt, hogy fölnevelje a nemzetben az erény és köztisztesség magvát, megszüntesse a lélek nyugtalanságát, egyensúlyba hozza az érzelmeket s magasztos hymnusokban dicsőítse a mindenható Isten hatalmát«. Taine, az Angol irodalom története 5 k., ford. Csiky Gergely. Milton korszakának e traditióit Angliában ma is híven követik; az angol a kontinensnek legvallásosabb népe.
