Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
4 vagyok-e tnár is félhalott? Oh van-e az égben annyi irgalom, hogy az egymástól elszakított, egymásért meghalt szivek hamvait legalább az esti szellő fuvalmával egyesiti ? — Jer bejem ! Nem kértél-e tőlem esküt ? A világot a szeretet törvényeire alkoto Alláhnak ezer egy nevére esküszöm, hogy Zekkie e földön s a másvilágon is örökre csak a tied, csak a te szolgálód leszen .... Iszlám bej. — Én is Alláhnak .... Zekkie. — Csitt! nem akarom, hogy esküdjél. — Amint csak egy pillanatra is azt kellene hinnem, hogy ajkaid hazug igét ejtenek, megőrülnék. Oh, ha te tudnád, milyennek látlak én tégedet s mit érzek irányodban! Ha rád tekintek, mintha csak Alláhnak megtestesült kegyelme állana előttem. Te férfi vagy, hogy is lehetnének ilyen gondolataid ! Tudod-e min tűnődöm, ha látlak ? Irigylem azt az emléket, mely rólam távozásod után szivedben marad, s azt kivánom, hogy feledj el engemet egészen. Nem őrültség-e ez ? Iszlám bej. — Az istenért egy kissé türtőztesd már magad! hogy legalább búcsút vehessek tőled. Csak nem gondolod, hogy szivem kőből alkottatott! (magában) Mikor érzem, hogy mindenekelőtt én tartozom mindent feláldozni a kötelességért, nem lehetek oly erős, mint egy tizenhat éves leány. És azért erőlködöm, hogy bánatomban sirva ne fakadjak, ő meg szánalomból nevetni akar. (rövid gondolkodás után) 1 la ezután meg kell halnom, még éretted sem fog bú gyötörni. Nagyobb boldogság nekem, hogy hazámnak ilyen leánya van, mint az, hogy enyém vagy. De légy nyugodt! Bár tűzhányó hegyeket s üstökös csillagokat •szóljon rám az ellenség, nem halok meg. Zekkie. — Remény — képzelődés csupán.... Iszlám bej. - Hát nem hiszesz Alláh igazságos voltában ? Zekhie. — Ha hiszek is, mit ér ? Iszlám bej. — Csak gondold meg: midőn a haza, ki mindnyájunk életét és jogait védelmezi, oltalomra szorul, a saját magzatait korbácscsal kell a határokra hajtani; a haza mindnyájunknak igazi édes anyja és számtalan embert táplál tejével, orvosságával; a haza minden talpalattnyi földjét őseinknek vére áztatá, s most alig akad ember, ki érette csak egy csepp könnyet is ejtene. .V haza, mely negyven millió lelket táplál, most alig talál negyven embert, ki érte szívesen áldozná életét. Hazánk ezelőtt országokat tartott kardja oltalma alatt s most maga is idegen államok segítségére szorul. Férfiaink meg azt sem tudják, mi a haza, nőink még nevét sem hallották! Nem bánom vedd büszkeségnek, vedd önhittségnek, vedd őrültségnek, vagy akárminek, - én látom, hogy hazámnak szüksége van reád és én reám. Oly katona kell neki, mint én; hogy lelkében bármennyi remény, szivében bármennyi vágy lakozzék is, a mint a haza szent neve felhang-
