Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
14 bizonyítani, hogy nem ő csábitotta el Dilrubát, hanem az csalogatta őt magához. Jön Dilrubá s még ő adja a megalatottat, midőn Ákif lemondását megtudja, s azt vágja szemébe: Hát ez volt a te szerelmed, ez volt a te hűséged«. Akifon kitör a szenvedély, s attól tartva, hogy még megöli Dilrubát, eltávozik édes apjával. Erre Dilrubá és Aszad közt heves jelenet fejlődik ki. A gonosz nő a férfiak szívtelenségére panaszkodik s aztán elrohan; Aszad pedig mindezekből csak azt következteti, hogy őt Dilrubá igazán szereti. Akifot űzi, hajtja szenvedélye, nincs nyugta sehol. Betér egy csárdába, iszsza a rákit, hogy búbánatát beléölje. — Hitvány ital, az igaz, de azért csak iszsza s szórja a pénzt a csapiárosnak. Lelkét éles tőrként járja át az a gondolat, hogy Dilrubá még az éjjel egybekel Aszad- dal. Ez tűrhetetlen; s a szerencsétlen emberben megérlelődik az a szándék, hogy hűtlenné vált néjét megöli. Jön, megy a csárdában egyik vendég a másik után s azok beszédéből megtudja Ákif azt is, hogy Dilrubá úgy bérelt fel egy csónakot, hogy Ákifnak holt hírét keltse. Ez méginkább felkorbácsolja indulatait, mert belátja, hogy Dil- rubának minden szava hazugság, minden nyájassága, szerelme tettetés volt csupán. Dühében kizavarja a vendégeket a csárdából s végre bútól, italtól és álmatlanságtól elgyötörve elszenderedik. Megérkezik Szu- lejmán is Sáhinnal, hallja, mit beszél fia lázas álmában, hallja, hogy tőrt keres s Dilrubát meg akarja ölni. Az öreg már sejti a veszélyt, felébreszti fiát, nem is atyaként, hanem testvérként szól hozzá, kéri, hogy legyen őszinte hozzá, de hiába csititja s Ákif azon ürügy alatt, hogy az éjszakát a hajón akarja tölteni, elhagyja a csárdát. Atyja azonban sejti hova megy, s a vendéglős is azt állítja, hogy nem a kikötő-felé indult. Szulejmán, hogy a bajnak elejét vegye, vagy esetleg fia vesztért bosszút állhasson, elmegy, megvesztegeti Dilrubá szolgálóját s a gonosz nő szobájában egy függöny mögé rejtőzik. Ákif is ott várja már hűtelen nejét, s midőn Aszad a díszes menyegzői szobába érkezik, Dilrubá úgy adja az epedő szerelmest, úgy ömleng, hogy Aszad már azt sem tudja hová legyen boldogságában. A csalfa nő egyre azt hajtogatja, hogy Aszadon kívül soha senkit nem szeretett, még Ákifot sem, s csak az a kár, hogy itt nincs és szemébe nem mondhatja. Erre eléugrik Ákif rejtekéből s rárival Dilrubára, hogy ő itt van, mondja hát szemébe! Dilrubá elhiil, Aszad pedig tört ránt s Akif elé áll, ki Dilrubára süti pisztolyát. A golyó Aszadot éri, mire ez tőrét Ákif keblébe szúrja. Ákif összerogyik, de még egyszer összeszedi erejét, felugrik s Dilrubára akarja magát vetni, azonban Aszad ismét útját állja s Ákif a maga sebéből kirántott kést ennek szivébe mártja. Dilrubá épen ott akarja hagyni áldozatait, midőn Szulejmán útját állja. Szemére lobbantja minden álnokságát, minden elvetemültsé-
