Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896

13

ereje csak van, mind kiadja: elkezd fúni egyik oldalról, fákat cseder ki gyökerestül, egymásra zúdítja a sziklákat, a tenger minden vizét elébe hömpölygeti — s még avval sem éri be. Felkavarja a tenger feneket, az elébe akadt köveket, földet a viz színére hordja, egy oldalra sodorja, mintha csak mindent el akarna nyelni, a mit elől-utól talál. Es mi ama fatöredékkel, ama vászondarabokkal útjába állunk, ellene szegülünk, küzdünk vele. A szél elfárad, a vihar ereje megcsappan ; az ember nem fárad el, új vihart kíván, összecsapásra új ellenséget vár.

Dilrubá elhallgatja Ákif beszédét, úgy tesz, mintha rettegne férje életéért; de tengerre szállni nem akar vele, ne hogy Ákif azt higyje, hogy neje rangjáért, hatalmáért szereti. Elbúcsúznak egymástól s Dilrubá, ki Ákif előtt a leggyengédebb szerelmet, a legodaadóbb hűséget színlelte, férje távozta után azonnal hivja szolgálóját s megyparancsolja keményen, hogy hozza rendbe gyöngyeit a közeli menyegzőre s aztán kaczagva veti magát a kerevetre.

Ákifnek holt hire jár s Dilrubá azonnal új frigyre nyújtja kezét Aszad bejnek. Az öreg Szulejmán kapitány, Ákif bej atyja, is megérkezik Stambulból, hogy fia utolsó akaratát teljesítse s Dilrubát édes eányaként magával vigye szórakozni a fővárosba. Az öreg, a mint Dilrubát meglátja, meg akarja ölelni, kedves leányának szólítja; azonban vajmi hamar kitűnik Dilrubá álnoksága: sohasem szerette ő Ákifot hisz bolond volt az apjával együtt. »Csak nem lesz ő olyan ostoba, hogy tudja az ég, meddig gyászoljon Ákif után, kinek havi jövedelmei alig ment többre három ezer gurúsnál s igy nem élhettek oly pompáson, hogy feledni ne lehetne«. A keserűen csalódott Szulejmán mégis átadja Dilrubának azt az iratot, melynek értelmében Akif kívánalma szerint kilenczvennégyezer gurús van részére utalványozva. Szegény Szulejmán egészen el van keseredve: fia oda veszett s még hozzá nem is diadalmas csatában s hűtelen lett emlékéhez forrón szeretett felesége is.

Ekkor adja tudtára Sáhin bej hogy Akif, bár bukásukat látva, hajóját felrobbantotta, megmenekült, kórházba került s minden órában megérkezhetik.

Aszad lakodalomra készül, nagy zajjal mulat a vendégség, erőltet kiki a jó kedvet, de hiába — valami nyomja a kedélyeket. Egyszerre közibük toppan Ákif, kit ott várt már Sáhin is. A hős, mit sem sejtve üdvözli vendégeit, marasztalja őket, Sáhin pedig minden áron el akarja onnan vezetni; de mivel az igazsággal nem mer előállni, hiába kéri barátját távozásra. Szulejmán is megérkezik s örülne is fia csudálatos megmenekülésén, csak ne várna reá itthon oly nehéz csapás! Sáhin már nem bir magával; elutasítja a vendégeket, elkergeti a zenészeket Szulejmán egyedül marad fiával s tudatja vele Dilrubá hűtlenségét. Ákif lemond Dilrubáról, a mire Aszad csak azt akarja még neki be-