Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1895
I zetői és képviselői voltak. Köztudomású tény, hogy az első „magyar nyelv- mivelő társaságot“ a nagy nyelvújítónak Kazinczy Ferencznek barátja Kis János alapította Sopronban 1790-ben. Hogy mikor alakult meg Késmárkon az első „nyelvmivelő társaság“?, nem tudjuk, mert adataink csak 1824-ig vezetnek vissza. S igy az adatok tanúsága szerint az első „nyelvmivelő társaság“ megalakulása lyceumunknál azon dicső reformkorszak idejére esik, midőn az isteni gondviselés pazar kézzel támasztotta közéletünkben a lángelméket kiknek vezérlete alatt nemzetünk 2—3 évtized alatt többet haladt mint más időben 3 század alatt. Ezen lángszellemek által inspirált korszak légkörében, tehát a legszebb reményekre 'jogosító auspiciumok alatt alakult meg 1824-ben a lyceum „magyar önképző társaság“. Kralovánszky István tanár volt annak megalapítója. Palcsó istván, intézetünknek a múlt évben elhunyt nagyérdemű krónikása, ,,a késmárki ev. lyccum története“ ez. művében igy jellemzi a 1 elkes alapitól: „Classical műveltségű és tiszta jellemű tanár, valamint hű és őszinte barát s kitűnő ember vala egyaránt. Beszéde tiszta nyelvű, válogatott és vonzó vala! Remekül irt latinul, németül és magyarul, mely utóbbi két nyelv tanítását ő hozta be intézetünkbe és mint a magyar önképzőkör elnöke nagy érdemeket szerzett magának, az ifjúság stílusának és szép ízlésének kimivelésében“. Tehát minden tekintetben alkalmas egyéniség volt egy nyelvmivelő társaság vezetésére. Volt-e ez időben a társaságnak jegyzőkönyve nem tudjuk, mert az első jegyzőkönyv 1832—-33- ról van keltezve. Midőn ez évben Hunfalvy Pál — akkor még Hunds- dorfer — Fűrész Ferencz, Glós Sámuel, Makláry Lajos, ílomolya András és Wittchen Adolf a magyar társaságot megalapították, az első jegyzőkönyvet egy hazafias előszóval nyitották meg, melyből ide jegyezzük a következő sorokat: „És habár gyenge erőnk a hazai nyelv és literatura széles mezején, mint egy csepp a világ óceánjában, észrevétlenül olvadand is el: vigasztal az a felemelő gondolat Hazánk koszorús költője szerint: Mindegy az áldozat Akár csekély, akár nagy legyen az, Ha mindene az áldozónak. Adja az ég, hogy csendes munkálatunk virágaira a haza geniusa nyájasan mosolyogván, egykor azok honunk oltárára megért gyümölcsöket teremhessenek! Vajha mind azon különböző nyelvű honfiakat, kik ugyanazon honban az idegen hangzatú nyelv által elszigetelve ugyanazon köz édes anya gazdag emlőit szívják, hasonló gondolat, érzés és tűz egyesítené a honszeretet, művelődés és világosodás vidám fényben lengő hajnálára a rég óhajtott napokat felderíteni!“ 26
