Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1893

13

De lehetett e Kossuth Lajosnak a magyarság eszményig magasztosult képviselőjének és a nemzeti eszme incarnatiojának álta- lában meghalni? lehet-e e phoenomenalis jelenségnek, melynél a magyar géniusz ezredéves múltja alatt nagyobbat nem producált, örökre eltűnni szemeink elöl? Nem! Kossuth fenséges alakja nem hanyatlott a sírba; dicső alakját az egész nemzet osztatlan szeretete ragyogja körül. S a szeretet mely „a halálnál is erősebb s soha el nem fogy“, el nem ismeri a hálált hatalomnak. S ki népét igazán szerette, azt a sir el nem temette. Ott látjuk mi őt most is a via dei mille venti due ház dolgozó szobájában; ott látjuk őt Íróasztala előtt, a mint arany- tollal ir nemzetének szegénységében; látjuk őt a mint tollát leteszi és kedvencz könyveiben lapozgat; kisérjük öt lelki szemeinkkel magányos sétáin a Mont Cenis alján, midőn fárásztó szellemi munka után a természet ölén keres üdülést; ha a napi munka után álomra hajtjuk fejünket, feltűnik a szent öreg szelíd kék szemeivel képzeletünkben; ha reggel álomból ébredünk, a turini remete képe ömlik el szelíd varázszsal gondolatainkon.

Lehet-e e pillanatban a lelket tépő fádalom kínjai közt, midőn a világot megrázó csodás meteor letüntével vakító sötétséget hagyott maga után, arra vállalkozni, hogy jellemének csak megközelítőleg is hű képét rajzoljuk? De általában van e erre szükség? Hisz egész fényes pályája, mely mint nyitott könyv tárul fel szemeink előtt, leghívebb tükre nagy alakjának és jellemének. Csak hozzá hasonló fenkölt szellemű államférfiak és fényes tollú irók, a világ irodalom héroszai, mint Macaulay vagy Carlyle, Taine vagy Quinet Edgar, ha ugyan a kegyes isteni gondviselés a magyar történet írást egykoron ily szellemekkel megáldandja, fogják dicső pályáját a nagy alakhoz méltóan ecsetelhetni.

Csak oly nagy iró mint Lanfrey, ki bátran kimondja, hogy a történet iró nem kedvez sem a népnek sem a királyoknak, (l’histoire n’est pás le courtisan ni d’un peuple ni d’un roi), kit nem vezérel sem rokon- sem ellenszenv, sem bizonyos tekintetek, hanem egyes egyedül a tiszta igazság szelleme, — l’amour et l’esprit de la vérité — mert a történet Írás az emberi civilisatio és a humanitás szolgálatában áll: csak oly nagy iró fogja egykoron művészi kézzel megalkothatni Kossuth Lajos nagy jellemét.

„Mert bármi magas piedestálra helyezi is — mondja igen találóan Kossuth egyik életirója*) — nemzeti kegyeletünk Széchenyit, a miért egy ezeréves múlt minden fogyatkozását és mulasztását feltárta, és Deákot, a miért egy ezeréves új jövő minden tényezőjét megjelölni és biztosítani iparkodott: a világtörténelem Pantheonában csak a magyar népnek szánt külön fülke fogadja be ily talapzaton emléköket.

*) Vajda Emil