Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1892

belátássá! és erélyes buzgósággal életbe léptetni törekedett., — melyek azonban az ő programmbeszédjében kifejtet elvek szerint a már fennálló intézmények keretén belül azok tökéletesbitése- s kiegészíté­sére soritkoztak, — mind fontosságánál, mind a középiskolák szer­vezésébe s azok lényegébe mélyen benyúló liorderejénél fogva kiválik a miniszternek azon eszméje, melyet mára tulterheltetés kérdésével kapcsolatban megpendített. Nézete szerint ugyanis ezen ismételve felmerült panasznak helyesebb tanmódszer alkal­mazásával de leginkább az egységes középiskola előterem­tése által lehetne véget vetni Midőn pedig ugyanezen kérdés lárgyalása folyamában (máj. 25.) Fenyvessy Ferencz orsz. kép­viselő a ház elé oly határozati javaslatot terjesztett be, mely szerint a túlterhelés tekintetéből a görög nyelvnek a rendes tantár­gyakból való kiküszöbölését inditványozá: a kultuszminiszter ezt a határozati javaslatot magáévá tevén az egységes közép­iskola létesítését a görög nyelvkérdésétől tette füg­gővé; mind a mellett azonban több tekintetnél fogva ezt a kér­dést még előbb paedagogiai szempontból megfontolandónak tart­ván megígérte, hogy azt tanulmány tárgyává fogja tenni, egyúttal pedig ugyanezt a határozati javaslatot véleményadás végett adta ki a ház közoktatási bizottságnak.*) A képviselőház közoktatási bizottsága még most legalább nem tartá elérkezettnek az időt arra, hogy ily messzenenő, radicalis reform, mint a minő az egységes középiskola létesítése s a görög nyelv tanításának teljes vagy részleges kiküszöbölése, már most hozassák javaslatba; minthogy mi a művelt nemzetek kö­zösségében élünk s fejlődésünkben velők lépést kívánunk tartani. Miután tehát a civilisatio élén haladó nagy nemzetek sem jutottak végmegállapodásra e kérdésekben: mi ezek önálló eldöntésével, azaz az egységes középiskola kimondásával és a görög nyelv taní­tásának kiküszöbölésével ma még önmagunk zárnék ki magunkat a nyugot-európai nemzetek társasága-s középiskolai oktatásunknak velők való solidaritásából. A túlterhelés elleni remediumot pedig nem a tananyag megszorításában, hanem a tanítási módszer- és a tanárképzésben, meg a rokon tantárgyaknak lehetőleg egy kézben való csoportosításában kell keresni.**) Mióta az egységes középiskola és ezzel szoros kap­csolatban a görög nyelv kérdése hozatott szőnyegre, az mindenek előtt a gymnasium! s reáliskolái tanárok körében élénk eszmecsere *) Orsz. középisk. t. e. közlöny XXII. évf. 10 f. 608. 1. **) Orsz. középisk. t. e. közlöny XXII. 10 f. 672. 1. 1. Gr. Gsáky A. miniszter né­zete. 2. Fenyvessy F. határo­zati javas­lata. 3. A köz­oktatási bi­zottság véle- ményes nyi­latkozata.

Next

/
Thumbnails
Contents