Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1892

38 A cultus- minister re­form­kísérletei. A túlterhe­lés, egységes középiskola és görög nyelv kérdé sér öl. már eddig is tett, megpendité egyszersmind a még ezentúl meg­oldandó feladatokat, melyeket a hazai közművelődés magasabb színvonalra való emelése ez óljából magának kitűzött.*) E miniszteri programmbeszédben kifejtett oktatási, paedagogiai s rendtartási eszmék és hazánk mindennemű tanintézeteinek czélszerű berende­zésére vonatkozólag megpendített kérdések a képviselőházban élénk érdeklődést és eszmecserét idéztek elő, mi által a szükségesnek talált reformok iránt a nézetek tisztultak és kivitelükhöz mód és eszköz kerestetett. A cultusminiszter által már addig is kezdeményezett és részben foganatosított reformok közül különösen a középtanodákra vonat­kozólag kiemelendők: 1. Az autonom középiskolai tanároknak az országos nyugdíjalapba való bevonása iránt már feljebb említett miniszteri javaslat. 2. A tanárvizsgálati szabályszat módosított, ille­tőleg javított kiadása. 3. A közoktatási tanács hatáskörének szaba- tosabb meghatározása, miáltal annak a tanügyre s különösen a tan­könyvek bírálatára vonatkozó befolyása fokoztatott. 4. A tanügyi közigazgatás egyszerűsítésére czélba vett intézkedések. 5. A Ferencz József-féle finevelő intézet megalkotása. 6. A német nyelv sikeresebb tanítása ügyében a tankerületi főigazgatókhoz intézett miniszteri ren­delet.**) Ez utóbbinak kibocsátását a miniszter részint a német nyelv és irodalom megértésének culturalis és gyakorlati szempontból való nagy fontosságával, részint a tapasztalásból merített azon ténynyel indokolja, hogy annak tanítása sok középtanodában nem eléggé komolyan kezeltetik; ennélfogva e tantárgy nyelvtani s gya­korlati tanításánál nagyobb intensitás sürgettetik, úgy hogy a fel­sőbb osztályokban a német nyelv szolgáljon a német nyelvi s iro­dalmi tanítás nyelvéül, sőt hogy helyi viszonyokhoz képest ezen tantárgy heti óráinak száma egyes osztályokban szaporittassék. Ez a rendelet heves politikai agitatiókra adott alkalmat, a mennyiben némely képviselők azt a véderőtörvény 25. §-ával hozták össze­köttetésbe és annak bizonyos germanizáló tendentiát tulajdonítottak. E felfogás alaptalanságát azonban a miniszter azzal mutatá ki, hogy ez a rendelet szorosan csak a középiskolai törvény és utasítások intentióinak teljesítését czélozza, a mennyiben azon tantárgy inten- sivebb tanítását nem csak culturalis, hanem gyakorlati szempontból is hangsúlyozza. Mind ezen reformok sorából, melyeket a közokt. miniszter a középiskolái oktatás és nevelés érdekében rövid idő alatt helyes '*) Orsz. középisk. t. e. közlöny XXII. évf. 10. f. 643—649. 1. **) Orsz. középisk. t. e. közlöny XXII. G. í 399. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents