Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1891
27 azt tanúsítja az ugyanazon évi okt. 11. és 12-én Dunay Ferencz tankerületi főigazgató által megejtett hivatalos látogatása után az ő elnöklete alatt okt. 12-én tartott tanári értekezlet jegyzőkönyvének I. pontja, melyben a lyceumi épület gyarapodás á- r ó 1 emlittetik, hogy a múlt évi látogatás óta az iskola bejárata előtt az épület egész homlokzata hosszában nagy négyszögü kőtáblákkal kirakott új járda készült, melyből egy szárny egészen az iskolaudvar kerítéséig vezet. Az osztálytermekben a régi volt padok teljesen új czélszerűbb padokkal cseréltettek fel. A VI. osztály részére szép, világos és kellőleg tágas tanterem rendeztetett be. Minden osztályban a padok úgy helyeztettek el, hogy a tanulók a világosságot bal felől kapják. Minden tanterem új belső és téli ablakokkal láttatott el. Minden osztályban téglából új, belül fűtő kályha épült és a tanár számára új asztal és szék helyeztetett el; szintúgy új, czélszerű és elegendő számú fogasok alkalmaztattak és az ablakok szellőztető készülékkel láttattak el. A tantermek a tanulók számarányához képest elég tágasak a Vili. osztályt kivéve, mely ez évben igen népes. A régi árnyékszékek helyett minden egyes osztály számára külön, kulcscsal zárható árnyékszék készült. Van külön pissoir is, melynek fülkéi deszkafalak által vannak elkülönítve. Az iskolai pártfogóság a tornahelyiséggel határos tágas telket szándékozik megvásárolni, mely részint a tornahelyiség kibővítésére, részint a foganatba veendő új építkezések, ú. m. téli csarnok, convictus, könyvtári helyiség stb. számára fog alkalmas terül szolgálni. Az építkezési bizottság által huzamosb ideig folytatott tanácskozás után javaslatba hozott építkezési tervezetre nézve az 1888. évi novemb. 10-én tartott lyc. iskolai tanácsgytí- lésben oly megállapodás történt, mely szerint egy új emeletes épület állittassék fel, melyben földszint a convictus mellék- helyiségeivel, az emeleten pedig az új auditorium, mely rajzteremül is szolgáljon, és azon kívül egy külön téli csarnok azzal egyenlő magasságban építtessék. A régi épületben lévő auditorium pedig a Jóny-féle könyvtár számára rendeztessék be, úgy hogy az egész könyvtár a régi lyceumi épület második emeletén legyen elhelyezve. A tervezett új építményekre szükségelt tér nagyobbitása, valamint a régi lyceumi épületet fenyegető tűzveszély elhárítása szempontjából az iskolai tanács a szomszédos Kis-féle major megvételét jónak látta és tényleg a convictus számára gyűjtött tartalék - összegből a többi alapok terhelése nélkül 2500 forintnyi összegért meg is vette s a lyceumra át is íratta. Építkezési tervezet.