Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1891
28 Erre vonatkozó közgyűlési határozatok. b) A tanári rendes fizetés és ötőd- évi pótlék a jövőre nézve Az ötödévi pótlék a múltra nézve 1. A tanári kar erre vonatkozó folyamodványa. Az építési bizottság, illetőleg az iskolai tanács ezen építkezési tervezetét és erre vonatkozó előleges intézkedéseit az 1888. év decz. 9-én tartott pártfogói közgyűlés jóváhagyta s az építési bizottságot újra megbízta, hogy a tervezett új építményekről tervrajzokat készíttessen, illetőleg pályázatot hirdessen ki, hogy a jövő tavaszszal már hozzá lehessen fogni azok kiviteléhez. Továbbá határoztatott, hogy a pályázó építészek számára dijak tűzessenek ki, melyek közül az első 300 frtban, a második 200 írtban, a harmadik 100 frtban állapíttatott meg; megjegyeztetvén, hogy ha valamely pályázó az első dijat elnyeri s az építéssel is megbizatnék, azon esetben külön dijat nem kap, illetőleg a dij az építési költségbe beszámittatik Egyúttal határozatiig mondatott ki, hogy az előveendő építkezés a fent említett talaj vételárán kívül legfölebb 25,000 írtba kerüljön. Ezen és még egyéb feltételek iránt netalán szükségelt tájékoztató felvilágosítás megadásával Gresch Ágost, mint az építési bizottság elnöke, lett megbízva; az építkezés foganatosítására szükséges előleges intézkedések megtevésére nézve pedig az iskolai tanács nyert a lycealis közgyűlés részéről általános meghatalmazást. b) A tanári fizetések rendszeresítését illetőleg ugyanazon — 1888. május 10-én tartott — közgyűlés elfogadva az iskolai tanács által kiküldött bizottság azon ügyben előterjesztett javaslatát, elhatározta, hogy egy-egy rendes tanárnak évi fizetésül 1000 frt és lakbér czimén évi 200 frt biztosittassék, azonban tandijosztalék és minden egyéb eddig élvezett mellékjövedelem nélkül; ezenkívül minden egyes tanár az 1888. évi szept. 1-jétől számítva minden 5-ik évben 50 frtnyi pótlékot kapjon; az igazgató pedig azon kívül az ezen hivatallal járó külön teendői fejében 100 frtnyi dijaztatásban részesüljön. Az 1888. évi juh 29-én tartott lyc. közgyűlés alkalmával Palcsó István tanár azon indítványa, hogy az ötödéves pótlékra vonatkozó fentebbi határozat ne csak a következő tanévtől kezdve számíttassák, hanem már a múltra nézve is érvényesíttessék a jelen közgyűlés által, — nem lévén a napirenden kitűzve — nem is tárgyaltatott; indítványozó azonban figyelmeztetve lett arra, hogy ezen indítványt Írásba foglalva nyújtsa be az iskolai tanácsnak. Ennek folytán ez ügyben a tanári kar u. e. évi aug. 26-án kelt folyamodványt*) nyújtott be a pártfogói közgyűléshez, melyben hivatkozva eddigi önzetlen működésükre, miszerint a tudomány és nevelés eszméi iránti lelkesültség- és a lyceum iránti *) A lyc, levéltár 219. sz. a.