Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1889
34 A tanoda nyilvános- sági jogának helyreállítása 1856. Az intézet uj tanrendszere és régi szelleme czely József, debreczeni tanár által 500 és Glementisz István által 400 pfrttal alapított ösztöndij-alapok folyóvá tétettek. Miután tehát a főtanoda, a mennyire autonómiájával összefért, ezen újjászervezésénél mind a kormányzás és igazgatás, mind a kellő számban alkalmazott tanárok, mind az előirt tantárgyak és ezek előadási módszere, mind a rendtartás és fegyelem tekintetében alkalmazkodott a kormány! tervezethez; továbbá tanárairól a kormány kívánalmához képest kezeskedett és segélyforrásairól valamint pénztőkéiről részletes és kimerítő kimutatást adott: ennek alapján valamint kimutatva háromszáz év óta fennálló tanodánknak a hazai protestantismus és művelődésre áldásosán ható befolyását s létének szükségességét, e mellett pedig felhozva a folyton növekvő tanulói népesség számát, mely mintegy önként utalt intézetünk életrevalóságának elismerésére, — a pártfogóság és tanári testület'ismételten folyamodott a tanoda nyilvánossági jogának helyreállittatásáért. E jog végre 1856-ik évi okt. 3-án kelt m. kormányi leirattal elismerést nyert és megadatott azon kikötéssel azonban, hogy az 1848. után alkalmazott tanárok magokat állami vizsgálatnak alávetni köteleztetnek. Iskolánk részére ezen nyilvánossági jogának visszanyerését, melyet főként a protestáns szellemű pártfogóság áldozatkészségének és a tanári karral együtt erélyesen kifejtett közreműködésének elérni sikerült, az akkor összehívott pártfogói közgyűlés örvendetes tudomásul vévé és ahhoz azon reményt köté, hogy ezentúl iskolánk iránt mind a pártfogóság, mind a közönség még fokozottab érdeklődést fog tanúsítani*). A tanárvizsgálatokat illetőleg pedig, noha ezeket elvileg nem ellenezte, az ev. kerületi gyűléstől hozandó módosítást, — mely szerint a vizsgáló testület protestánsokból álljon — bevárni szükségesnek találta. És azóta külsőleg és belsőleg megváltoztatva, mint nyolez osztályú főgymnasium a kormánytól elismert uj alakjában is be- ■ bizonyitá életképességét főtanodánk, különösen az által, hogy am. kormány közvetlen befolyásának daczára sem szakadt el szellemileg az egyház és a haza szent ügyeitől. Mert ámbár tagadhatatlan, hogy a kormányi tervezet a gymnasiumokat mint felsőbb tudományos műveltségre és egyetemi szaktudományokra előkészítő középtanodákat hathatósan, sőt a tudományok és oktatás jelenkori álláspontjára emelte; mert nemcsak nagyobb tért nyitott az ugyne*) A helybeli ev. község megértvén ezen esemény nagy jelentőségét e feletti örömében saját költségén diszlakomát rendezett az összes iskolai pártfo- gúság és tanárok részére.