Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1889

33 siumba még két rendes osztálytanár: Marcsek János ésW eber Ármin, idéiglenes tanárul pedig Koller Károly választatott meg. A felgymnasiumban Hunfalvy János helyét, ki 1851-ben a in. kormány által hivatalától fölfüggesztetett, reménylett vissza- lielyeztetéséig ideiglenesen Mészáros László és Kerekes Mihály helyettes tanárok, majd meg 1853-tól fogva, midőn tanár­ságáról végképen lemondani kényszerült, Weber Armin a történe­lem és magyar irodalom tanára vevők át, utóbbi már mint rendes tanár. Ugyanakkor Palcsó István, ki félév óta a felsőbb osz­tályokban ideiglenes minőségben tanított vala, a felgymnasiumba a görög és latin nyelv tanítására, Koller Károly pedig az algymna- siumba a mathematica és természettudományok tanítására rendes tanári állomásba helyeztettek. Szintúgy Dlhányi József az al- gymnasiumba a magyar és tót nyelv rendes tanárául alkalmaztatott. Miután pedig a pénzalap részint újabb kegyes adakozások, részint a magyar- és erdélyországi superintendentiák utján befolyt segély*) által megerősödött, 1855-ben Lindner Ernő és Kuncz Ed­mund folgymnasiumi segédtanárokul alkalmaztattak, úgy hogy akkor már a kormánytervezetnek megfelelőlcg tizenkettőre egészült ki a tanárok száma. A tanulók száma 1851/2-ben 101-et, 1852,3-ban 120-at, 1853/4-ben 138-at, 1854/5-ben 184-et, 1855,6-ban 218-at tett. E helyen hálásan említendők azon nagylelkű pártfogók és jóltevők, kik 1853 —55-ig kegyes adományaik- és hagyományaikkal a késmárki tanoda pénzalapját gyarapítók és ez által annak újjá­szervezését tetemesen elősegítették. Nevezetesen ajánlottak: Mesko Aristid, Poltornyay Ede, Pottornyay xMiklós, dr. Flittner J. Keresz- tély, Berzcviczy Titusz, Okolicsányi Vidor egyenkint 100 pfrtot, b. Perényi Lajosné 80, Topperczer Pál 58, Palugyay Gusztáv, Mihályik-Pongrácz Petronella egyenkint 50 pfrtot; továbbá végren- deletileg hagyományoztak: Brocky Károly Londonban — Mayer J. György londoni kereskedő közbenjárása folytán — 300 font ster- inget, Topperczer Jakab 1000, Furmann J. Ede becses könyvtárát lés 600 pfrtot, Radl, debreczeni lakos, 100 pfrtot. Azonkívül Pé­A tanulók száma 1851-6. Kegyes ado­mányok 1853—55. *) Miután az iskolai gyűlés segedelempénzek gyűjtésének engedményéért már 1852-ben és azóta ismételve folyamodott a cs. k. belügyi ministeriumlioz végre 1855-ben a cs. k. helytartósági osztálytól érkezett meg' azon engedmény, mely szerint a késmárki ev. fögymnasium javára a segélypénz-gyiijtés csakis a superint.endentiáklioz intézendő aláírási ivek utján s kizárólag Magyar-és Erdély- országban foga natositható. 3

Next

/
Thumbnails
Contents