Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1889
32 Directorium. Direclor. Ephorus. Tantárgyak és fegyelem. Tanárok száma és dijaztatása. Tandii. Beiratási díj Bizonyítván yi díj. Az J852-55. években választolt és működő tanárok. léből egy öttagú választmány (directorium) a gymnasium külső viszonyaira, különösen autonómiájára való felügyelettel és felelősséggel, és egy a tanárok sorából 3 évre választott director, k; egyszersmind a directorium egyik tagja legyen, a gymnasium közvetlen igazgatásával, a fegyelem kezelésével, valamint a felsőbb iskolai hatósággali levelezéssel bízatott meg. Azóta az igazgatói tisztség, mely azelőtt felváltva a felsőbb osztályú tanároktól viseltetett, valamint az ephoratus minden harmadik évben gyűlési választás utján töltetett be. Az elsővel azóta ismételve Stenczel Hugó, az utóbbival pedig Fűrész Ferencz volt megbízva. — Az előadandó tantárgyak és ezeknek tanárok és osztályok szerinti elosztása és előadási módszere, szintúgy a fegyelem a kormányi tervezethez képest rendeztettek. A tanárok számát, minőségét és dijaztatását illetőleg liatá- roztatott, hogy 5 algymnasiumi és 5 felgymnasiumi rendes és a szükséghez képest még egy-egy helyettes tanár alkalmaztassák. Az alsóbb osztályú rendes tanárok fizetése 280 pfrlra, a felsőbb osztályunké 320 pfrtra szabatott. A 10 rendes tanár közül nyolezan mint osztálytanárok rendes fizetésükön kívül tandijosztalékban is részesüljenek. Tandíjul az alsóbb osztályú tanulók külömbség nélkül 8 pfrtot, a felsőbb osztályúak 12 pfrtot fizessenek; — amaz az algymnasiumi, emez a felgymnasiumi r. osztálytánárok között osztassák fel; — azonkívül beiratási dijul mindegyiktől 2 pfrt vétessék, melynek egy negyede az igazgatónak, ugyanabból 50 pfrt a pedellusnak jusson jutalékául, a maradék pedig egyéb iskolai szükségletekre fordittassék. Bizonyitványi dij egész évre 1 pfrt, mely az igazgatónak jusson, miért is ő maga köteles a bizonyítványokat kiállítani. Minthogy az alumneumra szánt alapítványok a nagyobb pénztárral egyesittettek, határoztatott, hogy ebből nemcsak az ephorus dijaztassék évenkint 40 pfrttal, hanem az alumneum egyéb szükségleteinek fedezésére is évenkint 120 — 300 pfrt fordittathassék*). E szervezkedés után azonnal a tanárok kellő számának kiegészítése végett a már meglevő 5 rendes tanárhoz, ú. m. Bene Samu és Forberger Dániel, algymnasiumi, Fűrész Ferencz, Steiner Samu és Stenczel Hugó, felgymnasiumi tanárokhoz az algymna*) Kzen évenkinti segélyt az alumneum annál inkább kénytelen vala több éven á‘ igénybe venni, mivel akkor az azelőtt szokásos supplicatio felsőbb hatósági parancs folytán meg lett szüntetve; — ennek, valamint a drágaság emelkedése kíívotkeztében 1855 óta az alumnisták dijai is feljebb emeltettek.