Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1889

19 mellett a test czélszerü gyakorlását az áltála gyakran hangoztatott ezen latin közmondás szerint: „Mens sana in corpore sano.“ Azért folytonosan sürgető egy testgyakorló intézmény (gymnasztika) léte­sítését, mígnem buzgó fáradozásának sikerült azt végre 1843-ban életbe léptetni. Tanár- és kartársaival felváltva viselt igazgatói hi­vatalában páratlan tekintélynek örvendett, melyet azonban szelíd nyájassága enyhített kivált jelesebb tanítványai irányában, kiket szívesen látott a házánál szokásos zeneestélyeken, hol is velők ma­gántanulmányaikról baráti modorban társalgóit és törekvéseiknek legbensőbb érdeklődéssel nagyobb lendületet és helyes irányt adott.*) A közélet, hazánk egyházi és közművelődési ügyei iránt mindenkor élénk érdekkel viseltetett, a mit az által is tanúsított, hogy elő­adásai- és alkalmi ékes szónoklataira a negyvenes évek óta épen oly készség- és jártassággal használta a magyar nyelvet, mint azelőtt a latint és erélyesen közreműködött intézetünk korszerű átalakítá­sánál. Élete fogytáig kifogyhatlanul tartott szellemi rugékonysággal karolt fel minden uj eszmét és örömmel üdvözölt minden előha- ladást, melynek is lelkesedve utat egyengetett az oktatás és nevelés terén valamint a közélet viszonyaiban. Ez által kivívta magának korlársai és az utókor hálás elismerését, a mit sírfelirata is jel­lemzőig eként fejez ki: „Klar und offen in Worten und männlich ontsehieden im Handeln, War ein begeisterter Kampf sein Leben für Licht und für Wahrheit.“ A megboldogult tanári érdemeinek méltányló elismerése jeléül az iskolai gyűlés határozta, hogy szűk anyagi viszonyokban hátra­maradt özvegyének és családjának az őket illető csekély özvegy- és árva-nyugdijilletéken kívül a lyceális nagyobb pénzalapból éven- kint 100 vfrtnyi segély nyujtassék. Megürült helyét az 1847/8-iki tanév végéig a többi felsőbb osztályú tanárok tekintettel az intézet akkori szűk pénzviszonyaira önként pótolták. Fűrész Fcrencz tanár a testgyakorló intézet felügyelését vállalá el és a tornászat tanító­jául Roth János felsőbb osztályú ifjú évi díjjal alkalmaztatott. Egyéb intézkedések is ezen tanév folyamában a pártfogói közgyűlés és a tanári kar által tétettek, melyek különösen a márcziusi na­pokban hazánk fővárosában világgá hirdetett szabadsági eszmék által nagy izgalomba ejtett tanuló ifjúság kedélyeinek megnyugta­tására és az országszerte valamint itt is aggasztókig lábrakapott fegyelmetlenségnek szigorúbb korlátozását czélozták. Ugyanezen czélra egy pedellus alkalmazása találtatott szükségesnek, kinek, valamint az alumneumi gazdasszony kötelezettségeire vonatkozólag *) Hunfalvy P Tanulmányok. I. 40. 1. 2* A lyceumi közgyűlés és tanárok korszerű intézkedései 1847-8-ban.

Next

/
Thumbnails
Contents