Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1888

KEGYELET.

i.

Boldogult Jóny Tivadar hamvainak elszállítása a miskolczi sirkertből a késmárki temetőbe.

A hála és kegyelet érzete inditá a késmárki lyceum nemeskeblű párt- fogóságát azon elhatározásra, hogy intézetünk dicsőült Maecenásának, Jóny Tivadarnak földi maradványait a miskolczi sirkertből, hol 6 évig pihentek, elszállitassanak és a késmárki temetőben helyeztessenek el örök nyugalomra. E czélból a lyceumi pártfogóság érintkezésbe tette magát a miskolczi ev. egyház elnökségével, Zelenka Pál főesperes úrral s midőn a késmárki küldöttség 4 tagja márczius 25-én délután 4 órakor Miskolczra érkezett, s nyomban reá az ev. papiakon megjelent, az ev. egyház presbyteriuma élén a főesperes úrral s a miskolczi ref. lyceum 2 képviselője már ott várta a küldöttséget a temetőbe indulásra készen. A késmárki küldöttség ekkor a miskolczi egyház presbyteriumával egyetemben harangzúgás közt az ev. temetőbe vonult, s a Jóny sirja elé helyezett s már exhumált koporsó körűi, mely a dicsőültnek hamvait rejté, foglalt állást. Ekkor a főesperes úr átnyujtá a küldöttség elnökének a miskolczi városi főkapitányság által kiállított hivatalos bizonylatot, hogy az exhumált érczkoporsóban a hivatolt tanuk agnoscálása szerint csakugyan boldogult, Jóny Tivadarnak holt teteme találtatott, mire a küldöttség elnöke, nt. Linberger István lelkész úr, ily értelmű szavak kíséretében vette át a drága hamvakat: „Két hatalom küzd az emberi életben egymással, a szeretet és a halál; de a szeretet hatalmasabb, mert túléli a halált. íme megjelentünk mi is, hogy a boldogultnak, kit a halál elragadott körünkből, drága hamvait elszállítsuk a kedves szülőföldre, hogy ott azon intézetnek szerető gondjai alatt pihenjenek, mely fenkölt gondolkozásának és nagylelkű áldozatkészségének örökre fénylő tanúbizonysága