Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1888
56 marad“. Rövid megható szavakkal válaszolt e beszédre a főesperes úr: „Fájó szívvel bár — úgymond — de átengedjük e drága hamvakat, mert tudjuk, hogy szerető és gondos őre lesz e hamvaknak a késmárki lyceum.“ Szavait époly megható imával fejezé be a szónok. Erre a koporsó a temetkezési egylet gyászkocsijára emeltetett, s a menet harangzúgás mellett megindult a városon át a gömöri vasút miskolczi állomásáig, hol a koporsó a már készen álló vásuti kocsiban elhelyeztetett s még az nap este Poprád felé szállíttatott, hová másnap délelőtt megérkezett. Szokatlan és feltűnő látvány volt, midőn a gyászkiséret a koporsóval a temetőből elindult, hogy a sirkertből — a halottak nyughelyéről — a hamvakat az élők közé szállítsa. Márczius 26-án éjjel 11 órakor a koporsó a halottal Késmárkra érkezett s azonnal a templomban az oltár előtt helyeztetett el. Másnap délután 4 órakor a gyászszertartás a templomban kezdődött. A nagy tágas templom teljesen megtelt gyászoló közönséggel. Képviselve volt a városi hatóság, a járásbíróság, az adó- és sóhivatal, a 67. ezred helyben állomásozó zászlóaljának tisztikara, az egyli. presbyterium, a tanári kar, a tanuló-ifjuság teljes számban, az egyházközség tagjai igen nagy számban s a vidéki egyházak igen sok küldöttje. A gyászbeszédet nt. Linberger István lelkész úr mondá magyar nyelven, megható szavakban emlékezvén meg a boldogultnak nagy érdemeiről. A gyászbeszéd után 6 tanár a koporsót a templom előtt várakozó gyászkocsira vitte. A menetet a teljes számban kivonult lyceumi ifjúság nyitá meg, élén az iskolai gyászlobogóval; a tanuló-ifjuság sorai után következett a halottas kocsi, melynek 2 oldalán 6—6 nyolczad oszt. tanuló haladt a vállon széles atlasz-szalaggal, közvetlen a kocsi után mentek a lyceumi pártfogóság, a tanárok s nagyszámú gyászkiséret. A sírnál a lyc. ifjúsági dalkör megható, szabatos gyászéneke s a lelkész imája után Scliolcz Frigyes lyceumi igazgató és Zvarínyi Sándor tanár mondák el, itt alább olvasható, Jóny érdemeit méltató költeményeiket. A lyceumi ifjúság nevében Harsányi István VIII. oszt. tanuló mondott búcsúztatót. A dalkör énekével a gyász- szertartás véget ért s a dicsőült hamvait átadtuk az anyaföldnek. A gyász- szertartásra való tekintetből a tanítás a lyceumban egész napon szünetelt. „Mi szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi köréből kiemelkedik s magát valamely nagy és szent és milliomokat érdeklő czél után intézi“ mondja a szónoklat nagy mestere Kölcsey. Ily szép vala a Te életed drága halottunk! Te megtaláltad a czélt, az ideált, mert az benned élt, s „a kinek lelke fel tud emelkedni, az megtalálja az ideált mindenhol“. Két vezéreszméd volt: a protestantismus és a magyarság; ez a Bocskayak, Bethlenek, Tökölyek, Rákóczyak vezéreszméje; ez azon ős protestáns erő, mely megmenté a protestantismust a háború és üldözések viharai közt; ez azon erő, mely hivatva lesz megvédni a magyar protestantismust korunk százszorta veszélyesebb ellensége, a vallásos közönynyel szemben, ez azon erő, mely a költőként a koporsóból is kitör és eget kér. Itt a refor-
