Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1884
13 Isten veled! Viszonlátásig! Áldva legyen emlékezeted, béke lebegjen hamvaid felett! Erre Scholcz Frigyes tanár magyar nyelven ezen mély érzelmet tanúsító elégiát mondta el : Megdöbbenve haliam gyászos hunytadat, És e perczben, midőn sirod bezárul, Szivem elszorul és sírva fakadnék, Keblemben kimondhatatlan bánat dúl. Könnyebb dolog, gyászkoszorút nyújtani, Hordja azt szomorú diszűl koporsód! De nehéz a búcsúszót elmondanom: Zokogás elfojtja ajkamon a szót. Hozzád kötött meghit, benső barátság, A ki nekem oktatóm, s kartárs valál; Magadhoz emeltél, és én érezém, Hogy e viszony éltem díszéül szolgál! Nemes, tiszta jellemed úgy ragyogott Mint a kékes Tátrán fénylik a friss hó; Nyájasságod és igénytelen szived S egész valód megnyerő volt és bájoló! Bölcsődet az Avas alatt ringatták; Példányképe magyar honfinak valál, S szived örült, hogy itt a Tátra alatt Annyi rokon s hű hazafit találtál! Példányképe jó férjnek és apának Kedvesid körében leléd üdvödet; S mit a költők eszményképen festettek, Felavatta templommá tűzhelyedet! Oh! mily nehéz nekünk tőled elválnunk; De látva, hogy élted napja beborult, Vigasztalást e gondolatban lelünk: Fáradt tested súlyos kíntól szabadult. Örök béke lebegjen sirod felett! Áldva légy, kit porodban is tisztelünk! Áldj on Isten, nyugodj’ csendes békével! Emléked örökké fennmarad köztünk!
