Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1883
LeV wohl auf alle Zeiten! wir alle werden dir nachfolgen in jener Reihenfolge, wie es die Natur von uns erheischen wird. Ruhe sanft! Die Erde sei dir leicht ! Friede deiner Asche ! ! ! A templomból a gyászmenet a temetőbe vonult, a hol, mielőtt a halott a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetett volna el, Scholcz Frigyes tanár következő, mély érzelem szülte, megható elégiát mondott el a koporsó felett: Stenczel Hugó halálára. A földi dolgok mulandók; az élet Az irás szerint hetven évig tart; — Ki soká él, sok kínt, s fájdalmat szenved; Sok ember volt, ki élni nem akart. De a ki bátran jár az életpályán, És el nem lankad, bár nehéz az út, S elfojtja szive bánatát, keservét, Az nyeri a diadalkoszorút. Es ha az élet súlyát már nem bírja, Ha fáradtan a pálya végén áll; Ha híven feladatát teljesité: E tudatban vigasztalást talál. Az emberkebel, a mely annyit érzett, Ha megtörik, csak nyugalmat kíván; Oh dicső gondolat, csak ez marad meg, Oly sok között a küzdelem után ! De még is megdöbbenti az élőket, És fáj szivünknek az a gondolat, Hogy meg szűnt élni, a ki értünk éle, Ki annyit tett, s pihen a föld alatt ! Úgy fáj, hogy ő is, kit ma sírba teszünk, Nem lehetett örökké a miénk; Hogy nemes, vonzó, férfias alakja Soh’se tér vissza többé mi közénk!
