Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1883
E perczben érezzük, mi volt ő nekünk, Kik szivre ható szavát hallgatónk, Midőn lábánál ültünk, s lelkesültünk, S az ige áldásként szállott reánk. Midőn a múzsák templomában lestük, Mit lelkes ajaka hangoztatott; Miként az ókor hősei buzdultak; A mit a szellem teremte nagyot. Nincs egy se köztünk, a ki nem érezte Nagy szelleme és szive varázsát; Nincs tanítványai sorában egy se, A ki neki forró hálát nem ád. E perczben érezzük, mi volt ő nekünk, Kik egyszersmind kartársai valánk. Őszinte barátsága az volt nekünk, Mi rideg háznak tűzhelyén a láng! S a milyen nagy volt egész valójában, Oly egyszerű volt és igénytelen ! Az által érdemelt köztiszteletet Bőven a társadalmi küzdtéren! A régi erkölcs, spártai erények, Vasszigor mellett nyájas szelidség, Vallásos hit, bölcs, tudományos szellem, Ügyszeretet — jellemét képezték! — A kor teremt új szellembajnokokat, De Stenczel Hugó egyhamar nem jő! Ki jelleme s példája hatalmával Többet vagy annyit tehetne mint ő! Némuljon el a panasz ajkainkon! Az ő emlékezete megmarad! Emlékezet! — ez földfeletti erő; Ez az, mi halhatatlanságot ad! Megemlegetik késő nemzedékek, A kit elfed e sötét siri hant; Legyen megáldva, kedves halott! porod, Nyugádjál csendes békével alant!
