Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1880

tlieologiát tanult. Hallgatta az egyetemi felolvasásokat, sokat járt a császári könyvtárba és a bécsi múzeumokba. Bécsből visszatérvén 1824-ben Draskócy Sámuel és Oroszlányi László felügyelők által a sajó-gömöri evang. gymnasiumhoz hivatott meg conrectornak. 28 évig működött itt a grammatico-syntac- tieai és rhetorieo-poétieai osztályokban mint rendes tanár, az utolsó években mint igazgató s ephorus. 1837-ben házasságra lépett Kriebel Juliannával, kivel 7 gyermeket nemzett.

1853-ban a sajó-gömöri gymnasium magát az „Entwurf“ szerint föl nem szerelhetvén, a rimaszombati gymnasiummal egyesülni akart. Ekkor I). Rimaszombatba is, Késmárkra is meghívást kapott. O az utóbbi meghívást fogadta el s azóta áldásosán működött a késmárki lyceumban egészen 1874-ig. mikor is a tanügy e veterán bajnoka nyugalomba helyeztetett.

1877-ben a ragyás himlőt kapta meg, e betegségen túlesvén a szélhűdés egy neme érte, melynek következtében ágyhoz volt kötve, mig végre 1881-ben január 3-án bevégezte fáradságos pályafutását.

Mint hivatalnok, egyháztag, hazak és ember egyaránt m i ntaképűl szolgálhatott.

Szerette szive mélyéből az ifjúságot, melynek őszinte barátja volt, — mint azt ezerekre menő tanítványai igazolhatják ; szerette tiszttársait, azokat mindennemű megtánuvd- tatások ellenében védte, buzdította, bátorittotta, s a collegial i- tást soha, de soha meg nem zavarta.

Szerette hivatalát is, s a mi a tanári buzgóságot, szolgalmat, igazságosságot és pontosságét illeti, e tekintetben valóban ritkította párját.

Szerette a tudományt egész életén át és halálos ágyán is az volt jelszava : „(iiaee) Studia adoleseentiam alunt, senectutem oblectant, secundas res ornant, adversis perfugium ae solatium praebent, delectant domi, non impediunt foris, pernoctant nobis- cum, peregrinantur, rusticantur.“ (Ciceronis oratio pro Archia poéta cap. VII.)

Szerette egyházát — és annak sorsa iránt mindig meleg érdeklődést tanúsított; a szabadelvű zászló hive volt, szóval és tettel mindig mellette küzdött.

Szerette hazáját — a mint azt a hazafi csak szeretheti. Busult, mikor a haza egén vészfellegek tornyosultak; örült, mikor a haza ege derülni kezdett; imájába foglalta a haza jobb jövője iránti kívánságait. Szerette a természetet, Istennek e fenséges templomát; a gyermek is, az aggastyán is örömmel időzött benne.

11!