Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1880
10 szivébe; sokoldalú tudománya, tettereje és példája által a tudományos műveltség és valódi humán szellem lelkes terjesztője lett tágabb körökben is. Hazánkban a harminczas évek óta nemcsak a politikai és társadalmi téren, hanem a nemzeti irodalom és a tudományos nevelés terén is uj eszmeirány, uj lendület és átalakulás jött létre. A folytonosan növekedő hullám az elavultat elsodorta és uj intézményeket hozott létre. Ezen haladási igényeknek megfelelően intézetünk rendszerébe a magyar nyelv, a történet és természettudomány ekkor vétetett fel, illetőleg ezek művelésének tágabb tér engedtetett. Ez időben, valamint az 1842-ik évben a zayugróci tanterv létrehozásánál, úgyszintén az 1852-ik évben megujitott tanterv keresztülvitelénél mélyen tisztelt felügyelőnk! legnagyobb készséggel, bölcs belátással, és fáradhatlan közreműködéssel intézetünket úgy akarta átalakítani, illetőleg szervezni, hogy dicső múltjának, hazánk uj korszellemének, a nemzeti érzületnek, valamint a paedagogia és tudományos nevelés igényeinek megfeleljen. Egy uj pénzalapitvány életbeléptetése által intézetünket, — ami annak anyagi helyzetét illeti — oly szilárd alapra törekedett fektetni, hogy jövője mindenféle megrázkódtatások ellenében biztosítva legyen. Intézetünk ezen és későbbi átalakulásai, melyek néha veszélyek és nehéz küzdelmek között jöttek létre, leginkább feltüntetik ama benső jó viszonyt és egyetértést, mely mostani felügyelőnk, az egykori tanár és igazgató és tiszttársai között fenállott. Tiszttársai iránt őszinte barátsággal, kímélettel és helyes tapintattal viseltetett; ezek viszont teljes bizalmat és belső ragaszkodást tanúsítottak iránta s vele együtt működtek az intézet felvirágoztatásán. Nagy befolyást gyakorolt ő intézetünk pártfogóira is, kik buzdító szavára hallgatva, teljes áldozatkészséggel járultak azon átalakulások létrehozásához. Intézetünk nagy részben az ő bölcs vezetésének, előrelátó gondoskodásának, mindenoldalú és erélyes közreműködésének köszönheti azt, hogy a külső támadásoknak ellenállva megmaradt, jellegét fentartotta, czélszerűen átalakíttatott és maiglan áldásos befolyást gyakorol. Tanári működését intézetünk javára negyven évig folytatta lelkesedéssel és fáradhatlan munkakedvvel; azonkívül ezen idő alatt jegyzői, könyvtárnoki, alumneumi — gondnoki és igazgatói tisztségeket is viselt s kötelességeinek lelkiismeretesen megfelelt. A folytonos erőmegfeszités folytán végre kimerült