Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1880

Midőn tellát lyccumunknak 40 éven keresztül volt igazgató- tanára s jelenlegi helyettes felügyelője Stenczel H. úr hivatalos- kodásának félszázados évfordulóját 1880. szept. 16-án elérte, azon általános hála- és tisztelet-érzület, mely akkor a jubiláns irányában minden oldalról nyilvánult, némi kifejezést talált azon beszédekben, melyekkel őt a tanári kar nevében P. J. igazgató és a helyb. egyliáz részéről Linberger Istv. lelkész üdvözölte.

Azon napon ugyanis ritka ünnepe volt a késmárki lyceuni tanári karának, valamint egyúttal a késmárki evang. egyháznak is.

Ekkor érte el Stenczel Hugo, felügyelő ur hivataloskodásának félszázados évfordulóját.

A tanári kar Schwarz Károly felügyelő vezetése alatt, -—• teljes számmal jelent meg a tisztelt felügyelő úr lakásán, hol Palesó István, az intézet igazgatója a tanári kar nevében a következő beszéddel üdvözölte a szeretett felügyelőt:

„Kenu mindennapi, nem is közönséges, sőt igen ritka és nevezetes esemény az emberi életben, ha valaki a közjónak szentelt hivatalos működésében egy fél századot töltött; annál ritkább és nevezetesebb, ha valaki oly hosszú ideig folytatott működésére azon öntudattal pillanthat vissza, hogy azt lelkiismeretesen teljesitette, hogy azt áldásos siker követte s hogy ezáltal a legjobbak elismerését érdemelte ki magának.

A mai napon épen ötven éve annak, hogy tele. felügyelő úr, a lyceumi patronátus meghívásának engedve az egyetemről szülővárosába tért vissza s tanári működését megkezdette.

Mindnyájan, kik — mint egykori tanítványai — szerencsések voltunk nevelésében és oktatásában részesülni, hálás érzelemmel emlékezünk vissza, mily szeretettel és odaadással, mily türelemmel és kímélettel viseltetett tanítványai iránt; mily lelkesedést öntött kebelükbe minden szép és jó iránt; mily humánus szellemet táplált és terjesztett körükben; mily helyes tapintattal és emberismerettel fékezte a korlátlanságra törekvőket, buzdította a csüggedezőket és lankadozókat, jutalmazta a törekvőket; sőt az iskola falain kívül is mily soknak lett gondoskodó útmutatója, áldozatkész gyámolitója és jóltevője.

Mert belső hivatásnál fogva lépett a tanári pályára s ifjú korától kezdve lelkének egész hevével erre szánta kitűnő tehetségeit és törekvéseit; azon szellemi kincseket pedig, melyeket a paedagogia, a tudomány és tapasztalás mezején nagy szorgalommal gyűjtött, a meggyőződés erejével ültette át tanítványai