Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-08-17 / 23. szám

Odett Polgár Odett eredetileg divattervezőnek ké­szült, de már gimisként feltűnt a Megasztár­ban, míg végül 18 évesen, Odett és a go girlz! néven jelentette meg első albumát. Rövidesen szólókarrierbe kezdett és 2010-es kislemezét már Odett néven mutatta be. Ekkor már egy­re gyakrabban hívták koncertezni a nagyobb hazai zenei fesztiválokra, amelyeknek mára állandó szereplője lett. Idén a Sziget Feszti­vál himnuszát is ő énekli. Odett egyszer már bemutatkozott A Dalban is: Ne engedj el című számával 2013-ban jutott be a nemzeti dalvá­lasztó műsorba. Pál Utcai Fiúk A Bál, Másnap, Szombat éjszaka. Több mint harminc éve már, hogy egy szigetszentmikló- si garázsból elindult a Pál Utcai Fiúk zenekar. Kezdetben még állandó neve sem volt a ze­nekarnak, a kilencvenes évek elejére pedig az ország egyik legismertebb sztárzenekarává nőtték ki magukat. A lendület és a folyamatos sikerek után kisebb-nagyobb hullámvölgyek következtek. A kétezres évek eleje ismét fel­szabadult időszak volt a zenekar életében, ismét dalokat kezdtek írni, és 2007-ben meg­kezdődtek egy újabb lemezfelvétel előkészü­letei is. A zenekar jelenleg is folyamatosan koncertezik, augusztus 26-án a Városnapokon találkozhatunk velük. Copy Con Live Act A hazai reggae és ragga zene egyik legismer­tebb képviselője már tizennégy éyps kora óta csak a zenének él. Az elmúlt tíz évben Copy Con néven került be a köztudatba, most pedig Újpestre hozza az igazi reggae életérzést. Copy Connak, azaz Pintér Gábornak és csapatának idén jelent meg ötödik lemeze, AZ címmel. A cím a lemezen fellelhető érzelmek és hangulatok sokszínűségére utal, amiből városnapi koncert­jükön is igyekeznek minél többet megmutatni. 6 | ÚJPESTI NAPLÓ -X ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, 2016. augusztus 17. Alma Együttes Kevesen tudják, de az ország legismertebb gye­rekzenekara kezdetben még csak felnőtteknek játszott. Később egy véletlen megkeresés kap­csán kezdtek el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések, és egy idő után azon kapták magukat, hogy már szinte ki­zárólag gyerekkoncertjeik vannak. Nem csoda, hogy fülbemászó dallamaik mellett a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsprnak. Sikerük kulcsa a gyermekeiket megérintő őszinteség­ben, a „nevető-” és „táncizmokat” egyaránt megmozgató képességükben rejlik. Zenés barangolás a XX. században A hagyományokhoz hűen szabadtéri színház­zal indul a négy napon át tartó Városnapok programja. Augusztus 25-én este a Fladart Színház társulata a hajdani orfeumok emlé­kezetes világát az egykori kávéházak hangu­latával ötvözve eleveníti fel. A színpadon hét színész és egy zenekar, a fantáziánknak pedig semmi sem szab határt. El sem hinnék, hogy HAD/ HAUÁ'S MttSCT TARSU& 11 ad art Színház egy-egy ismert melódia mi mindent képes el­mesélni, olykor szeretettel, máskor szemrehá­nyással, boldogan vagy kétségbeesetten, de mindig személyesen és szenvedélyesen. A da­rabban olyan dalok csendülnek fel, mint például a Gyere, te nímand, a Mily mesés a Niagara vízesés, a Fizetek főúr, a Valaki kell nekem is. Szereposztás: Gieler Csaba, Háda János, Laurinyecz Réka, Mérai Katalin, Pál Tamás, Zakariás Éva. Rendező: Háda János, Zenei vezető: Darvas Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents