Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-08-17 / 23. szám
Ganxsta Zolee és a Kartel A Kartelt több mint húsz éve Ganxsta Döglégy Zolee (Zana Zoltán) alapította. Először még nem akarta otthagyni rockegyüttesét, ám mellette párhuzamosan mindenképpen szeretett volna egy rapbandát. Az együttes kezdeti felállása hamar kialakult. Első lemezüket már a megalakulás évében, 1995-ben megjelentették Egyenesen a gettóból címmel. A nagy áttörés 1997-ben jött a Jégre teszlek albummal, amelyből több mint 25.000 db-ot sikerült eladni, így aranylemez lett. A Helldorado című nagylemez már a megjelenése hetében aranylemez lett, majd néhány hónappal később több mint 50.000 példány után megkapta a platinalemezzel járó plakettet is. Ezzel az albummal Ganxsta Zolee Magyar- ország egyik legnagyobb sztárjává vált. A siker azóta is töretlen. Újabb és újabb nagysikerű nóták és telt házas koncertek bizonyítják a rajongók szeretetét. ügye mindenki tudja, hogy Zolee hatalmas Újpest-szurkoló? A Verónaki zenekart Tarján Veronika' énekes, meseíró és Mogyoró Kornél ütőhangszeres, zeneszerző alapította. A zenekart népszerű és nagyszerű zenészek alkotják és teszik különlegessé. A Verónaki csodás világa Tarján Veronika meséiből és szövegeiből építkezik és alkot egy teljesen egyedülálló zenei világot, amit a gyermekek és a felnőttek is örömmel hallgatnak. A Városnapokon a Kuruttyoló békakirály történetét hozzák el az újpesti közönségnek. Kozso és az Ámokfutók A kilencvenes évek népszerű eurodance- zenekarának volt egy elődje is, az Alvajárók. Kozso mint sikeres zeneszerző, zenész, énekes, szövegíró és producer több csapatot is elindított az úton, akiknek a slágerei szintén nagyon kapósak voltak. All 4 Love, Bestiák, Shygys és a Picasso Branch. Ki ne emlékezne rájuk? Most mégis maga Kozsó jön el hozzánk Újpestre zenekarával, hogy megidézze ezt a fantasztikus és fergeteges korszakot a Szomorú szamurájjal, a Bad mannel, a Robinsonnal, a Hold dalával. Kozmix Curtis A Városnapok fel lépői közül az egyik legnagyobb újpesti rajongótábora Széki Attilának, azaz Cur- tisnek van. Őt be sem kell mutatni senkinek, mindenki ismeri. Nem csoda, hiszen itt nőtt fel, itt járt iskolába, ide köti minden. Természetesen dalaiban is mindig ott van Újpest. Az idei koncertjére zenekarával és Kollányi Zsuzsival érkezik, hogy újra egy hatalmas nagy, igazi újpesti bulit csináljanak a Szent István téren. A Kozmix több mint húsz éve, 1995-ben alakult. Azóta nyolc önálló nagylemezük jelent meg, amelyeket a rajongók közel kétszázezer példányban vásároltak meg. Zenéjük a kezdeti hardcore és happy rave világából indult, majd észrevétlenül változott át'a pop és a dance műfajába. Örök ráhatás a Depeche Mode iránti rajongásuk. Ma már a legérzékenyebb romantikus balladától a legdurvább technozenéig bármi felcsendülhet a koncertjeiken. Lemezeik eklektikussága miatt kevés olyan általános stílus vagy hangszer létezik, amelyet ne tettek volna magukévá. Önálló élőkoncertek és megszámlálhatatlan fellépések öregbítik a legendás hangulatú Kozmix-bulik hírét. Piramis A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora tömeghisztériát nem váltott ki. 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb együttese lett. Koncertjeiken tízezrek tomboltak, lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis őrsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom. Slágereik a mai napig a magyar rock legnépszerűbb dalai közé tartoznak, a Szállj fel magasra, a Becsület, a Ha volna két életem, a Kívánj igazi ünnepet és a többi sikerdal már igazi klasszikusok és a rádiók legtöbbet játszott számai. A zenekar feloszlása után a rajongók hosszú éveket vártak a visszatérésre, ami 2009-ben meg is történt. Nagy fesztiválokról) városi rendezvényekről és külföldről is érkeztek felkérések, amelyeknek mind szeret- ne eleget tenni a zenekar, amely a Závodi J., Gallai R, Köves M., Csoki, Vörös G. felállásban ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW.UJPEST.HU | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK. HU/UJPEST. KÁPOSZTÁSMEGYER | 7