Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-04-14 / 13. szám

KÖZTÉR Egész hetes, változatos rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának kilencvenötödik év­fordulóját az Újpesti Általános Iskola és Egysé­ges Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Az egész hetes rendezvénysorozatot egy látszólag rögtönzött, ám na­gyon is szervezett flashmob nyitotta meg hétfőn a Szent István téren, a Károlyi-szobornál. Több járókelő is érdeklődve figyelte-fényképezte a rövid előadást, amelynek a végén léggömbök szálltak fel a térről. 95 éves az EGYMI A rendezvénysorozat kiemelt eseménye az áp­rilis 6-án tartott szakmai konferencia volt, ame­lyet dr. Molnár Szabolcs alpolgármester nyitott meg az Ifjúsági Házban. A konferencia témája a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatástörté­nete, képzése, valamint az autizmus volt. Április 7-én emléktáblát avattak az EGYMI épületének falán, amelyet szintén a jeles, kilencvenöt éves évfordulóra készíttettek. Újpesten ugyanis 1921 óta foglalkoznak külön a - mai szóhasználat szerint - sa­játos nevelési igényű tanulókkal. A táblát dr. Molnár Szabolcs leplezte le. Ugyancsak az alpolgármester nyitotta meg a rendezvénysorozat másik kiemelt eseményét, a gálaműsort, amelyen a fővárosi módszertani in­tézmények tanulói adtak ünnepi műsort. Az első fellépők egy újpesti intézmény tanulói voltak. Az egész hetes programsorozatot az Újpest-szerte ismert úgynevezett Rendőrnap zárta, amiről a 12. oldalon olvashatnak. Az oldalt összeállította: MOA Viola-nap a Viola oviban Nyílt napot tartunk leendő óvodásainknak 2016. április 26-án (délelőtt 9.00-11.30-ig, dél­után: 15.30-17.00-ig), melyre minden érdeklő­dő szülőt és gyermekét szeretettel várunk. Ezen a napon a gyermekek megismerked­hetnek az óvodával és az óvó nénikkel, vala­mint 11,30-kor az óvodavezető válaszol a szü­lők kérdéseire. Érdeklődni és bejelentkezni az alábbi elérhe­tőségeken lehet: Telefon: 3-699-513 e-mail cím: info@violaovoda.ujpest.hu VÁCZI LAJOSNÉ óvodavezető | TOVÁBBI FOTÓK: Közlemény A Munkásotthon utcában (21 -25. és 28-48. számok között) az ELMŰ megbízásából elekt­romos hálózati rekonstrukciós munkálatokat végeznek. A nyomvonal jelentős része a jár­dát érinti. A munkálatok április 11 -én kezdődtek és előreláthatóan két hétig tartanak. I 5 facebook.hu/ujpest.kaposztasmegyer ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW-, UJPEST. HU

Next

/
Thumbnails
Contents