Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-04-14 / 13. szám

I KÖZTÉR Akik legjobban ismerik Újpestet Tíz újpesti általános iskola ötfős csapata mérhette össze tudását az Újpesti Helytörténeti Alapítvány által rendezett Kalóné Romhányi Ildikó Emlékversenyen, azaz a helytörténeti vetélkedőn. A verseny a múlt évben elhunyt, kiváló újpesti történelemtanár nevét vette fel, tartalmában viszont nem változott. Az elmúlt évekhez hasonlóan a feladatok egy részét terepen, másik felét pedig helyben kellett megoldani. A legjobbaknak járó díjakat dr. Molnár Szabolcs alpolgármester adta át a csapatoknak. Az első helyen ezúttal az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola végzett. A nem dobogósok közül az idén 95 éves Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény csapata különdíjat kapott. A helytörténeti vetélkedőt minden évben megrendezik, tavaly középiskolások, idén pedig felső tagozatosok vettek részt rajta. A hagyomány szerint a következő megmérettetésnek a nyertes csapat iskolája biztosít helyszínt. A mostani vetélkedőnek az általános iskolák legutóbbi nyertese, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola adhatott otthont. Kép és szöveg: M. Orbán András d&UGMMÚ A fejes káposzta természetes erjedés során savanyodik. A savanyítást sóval vagy sós vízzel kezdik, miután a káposztát apróra metélik. Különféle ízesítőket is használnak. Az erjesztés általában hordóban történik, a fedelet kővel szorítják le, mert fontos, hogy a káposzta a kieresztett lé alatt maradjon az er­jesztés ideje alatt, mely 10-90 napig tart - a hőmérséklettől függően. A természetes úton savanyított káposzta sárgás színű, a vegyi sa­vanyítás eredménye pedig hófehér káposzta. A savanyú káposztát a világ minden olyan or­szágában ismerik, ahol a fejes káposzta megterem. ■I A most is használt káposztasavanyító el­járást állítólag a németeknek köszönhetjük. Hazánkban a legismertebb a vecsési sava­nyú káposzta. A savanyú káposzta rengeteg C-vitamint tartalmaz. Nyers formában tejsavtartalma vetekszik a joghurtéval. Levét a bélrendszer seprűjének is nevezik, mivel erősíti a bél­flórát, és megsemmisíti a baktériumokat. A Pittsburgh-i Egyetemen végzett kutatás szerint a naponta 10 deka savanyú káposztát fogyasztó férfiak 90%-ánál potencianövelő hatást váltott ki. A savanyú káposzta leve főleg a fogyókúra és a böjt kiegészítője lehet, mivel kitűnő a máj tehermentesítésére is. Ajánlott mindenkinek naponta 0,5 -1 dl savanyú káposztalevet el­fogyasztani a téli és kora tavaszi hónapokban. Savanyúságként vagy szendvics mellé önmagában is finom. Kitűnő immunerősítő, ami a téli időszakban nagyon fontos, hiszen a szervezet védekező tartalékai erősen csök­kennek. Saláták, köretek mellé is kínálhatjuk. Készíthetünk belőle levest, székelyká­posztát, rakott vagy töltött káposztát. A sós desszertek kedvelőinek kínálhatunk savanyú káposztás pirogot, rétest, töltött leveles tész­tát, pogácsát. LETTNER ANNAMÁRIA dietetikus 6 ÚJPESTI NAPLÓ - X. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2016 április 14.

Next

/
Thumbnails
Contents