Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-08-26 / 23. szám

Mozaik Százan a közbiztonságért Változatlan céllal, ismét eredményesen zajlott le augusz­tus 8-ra virradóra az újpesti rendőrség Százan Újpestért akciója. A közös szolgálatban polgárőrök, közterület-fe­lügyelők, az Állatvédelmi Járőrszolgálat, valamint - pol­gárőrként - az Észak-Pesti Kutyás Szolgálat néhány tagja, összesen százki lene fő vett részt. Az eligazításon elhangzott, ez már nem az első ilyen jellegű átfogó ellenőr­zés. A jelenlevők közül sokan vettek részt a korábbi közös szolgálatokban, az önkormányzat most is élelemmel támogatta a hajnalig tartó összehangolt akciót. Az eddigi Százan Újpestért akciók sikereit jelzi, hogy napokkal később is visszatartó erejűnek bizonyulnak a bűnelkövetők számára. Most is elsődleges volt a biztonság, az intézkedésnek mindig a vonatkozó előírások szerint kellett történnie. A mostani akció célja a szórakozó-vendéglátóhelyek és a ki- és bevezető utak ellenőrzése, a körözött személyek, illegális bevándorlók kézre kerítése volt. A péntek-szombat esti időszakra tekintettel különös figyelmet fordítot­tak a nagyobb lakótelepekre és a késő esti-éjszakai időszakban felbukkanó gyorsulókra. Az akció mérlege tizenhárom elfogás, köztük két körözött személy. Egyikük ellen ötszörös(l) körözés volt érvényben. Rendőrkézre került még két garáz­da, öt személynél kábítószert találtak. Ezen kívül elfogtak egy drogterjesztőt, megállítottak két ittas vezetőt, de olyan is akadt, akit kifosztás miatt vittek be. Immár folytatódó hagyomány, hogy az egyenruhások munkáját leginkább segítő polgárőröket tiszteletbeli rendőrré fogadják. Most négy polgárőr és az Állatvédelmi Járőrszolgálat egyik tagja kapott ilyen kitüntetést. M. Orbán A. a A zöldpaprika értékes vitami­nokat és ásványi anyagokat, rostokat tartalmaz. Szent- györgyi Albert professzor eb­ből mutatta ki a C-vitamint, ami nagyon jól hasznosul a szervezetben, mert mel­lette vannak azok az ás­ványok is, amik biztosítják a sejtekbe való beépülését. Ezért Nobel díjat kapott. Sok fajtáját fogyasztjuk. A legelterjed­tebb a sárga színű paprika, amit lecsó­nak, salátának, vagy töltött paprikának készítünk el. A paprikák csemege ízűek vagy erősek. A vastaghúsú, Kalifornia jel­legű paprikák piros, sárga, zöld színűek, nem erősek. Ezeket színes köretek és sa­láták készítéséhez használhatjuk. Kedvelt a piros színű kápia paprika, ami kellemes, édeskés ízű. Ebből készül a finom ajvár is. A híres magyar kálocsai, szegedi szárí­tott piros paprikából őrölt paprika készül, édesnemes, csemege, és erős változatban. Ezek igazi hungarikumok. Az erős fajták a bogyiszlói paprika, hegyes, erős, cseresznye paprika, csilipaprika. Ételek íze­sítésére, savanyúságok pikáns ízét adják. Az erős íz mértékkel jó hatású az emész­tésre. Állandó, nagyobb mennyiségben irritálják az egész emésztőrendszer nyálka­hártyáját. Igazi nyári étel a töltött paprika. A hú­sos sárga paprikák csumáit kiszedjük. 1 csésze zabpelyhet sós vízbe áztatunk. 1 fej aprított hagymát üvegesre párolunk 2 evőkanál olajon. Egy tálba teszünk 40 dkg darált húst, 2 tojást, a hagymát, 3 gerezd zúzott fokhagymát, a kinyomott zabpely­het, 1 evőkanál búzakorpát, 1 evőkanál fűszerpaprikát, sót, borsot. Jól össze­dolgozzuk, és megtöltjük lazán a paprikákat. Sós vízben megfőzzük. Készíthetünk hozzá para- dicsőm mártást, kapor­mártást, sóskamártást, tejfölös gombamártást vagy póréhagymamár­tást. Főtt burgonyát tá­lalunk mellé. LETTNER ANNAMÁRIA dietetikus

Next

/
Thumbnails
Contents