Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-08-26 / 23. szám

1 ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, 2015. augusztus 26. Sport Tótka Sándor kétszer nyerte meg a világbajnokságot Esélyesként nehéz győzni Aranyérmes lett a Tótka Sándor - Molnár Péter pá­ros a férfi kajak kettesek 200 méteres számában a milánói kajak-kenu világ- bajnokságon. A döntőben, ha csak centiméterekkel is, a világbajnoki címvédő szerb pá­rost és a svéd kettőst megelőzve az első helyen értek célba. Már ünnepelt a magyar tábor, ami­kor érthetetlen és példátlan módon a szervezők érvénytelenítették a fu­tamot, és pontban 12 órára írták ki a megismételt verseny rajtját. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak­kenu Szövetség főtitkára akkor arról beszélt, hogy megóvják a futamot, de a versenyzők természetesen felkészül­tek arra, hogy újra rajtoljanak, ha az óvást elutasítják.- Hét egység ért célba, ezen orszá­gok benyújtották az óvásukat, hiszen véleményünk szerint a futam érvé­nyes volt - mondta a főtitkár. - Azért mert valamilyen mulasztás miatt nem tudták visszalőni a rajtot, az nem mű­ködik, hogy utólag érvénytelenítik a futamot. Tótkáékat nem zavarta meg a köz­játék, a megismételt futamot is meg­nyerték az oroszok előtt, így világbaj­nokok lettek.- Engem különösebben nem za­vart, hogy újra le kellett evezni a döntőt - mondta az újpesti világbaj­nok. - Úgy voltam vele, másoknak is ugyanezt kell tenni, ráadásul mi már bizonyítottuk az első fináléban, hogy jók, ha nem a legjobbak vagyunk. A rajtra nagyon odafigyeltünk, sze­rencsére nem volt baj vele, aztán lapátoltunk, ahogy a csövön kifért. A célban pedig - lehet, hogy kívül­ről másképpen látszott -, én biztos voltam a győzelmünkben. Különben is, történelmet írtunk - mondta ne­vetve - mert arra a nagy öregek sem emlékeztek, hogy egy világbajnoki aranyat kétszer kelljen megnyerni va­lakinek. Nekünk ez is sikerült, boldog vagyok. Nincs mese, mostantól már az olimpiára koncentrálok. (g) A Szabó Gabriella, Kozák Danuta alkotta magyar egység magabiztosan verte a mezőnyt a milánói világ- bajnokságon, és 2009, vala­mint 2010 után ebben a fel­állásban harmadszor lett vb-győztes. A futam után Kozák Danuta elmondta: nehéz esélyesként rajthoz állni, de bíztak magukban, a párosuk erejében, és boldog, hogy sikerült a győzelem. Kozák Danuta és Szabó Gabriella, ahogyan mondani szokás, éhesek voltak az aranyéremre, és örülnek, hogy beváltották a reményeiket.- Nyomasztott, hogy már egy nappal a döntő előtt mindenki úgy szólt hozzánk, hogy ez az aranyérem » teljesen természetes. Ennek nehéz mindig megfelelni, ezt félre kellett tenni - kezdte Szabó Gabriella.- Bennem is volt egy félsz, hogy mi van, ha nem sikerül, de a rajtnál már nem éreztem semmit, csak azt, hogy nagyon nyomni kell - egészítette ki Kozák Danuta. Kozák Danuta elmondta, szeret­ne párosban is indulni az olimpián. Azonban minden bizonnyal páros­ban csak akkor indulhat el, ha egyes­ben nem áll rajthoz. Ugyanúgy, mint ezen a világbajnokságon, hiszen az a Kárász Anna indult K-1 500 m-en, aki korábban legyőzte az olimpiai címvédő Kozákot.- Elég erős a mezőny, egyesben és párosban is. Szeretnék olimpián in­dulni, mert ez jó páros, és benne van az érem, de a válogatót még meg kell nyernünk - összegzett Újpest olim­piai- és világbajnoka, Kozák Danuta. GG Kontrecz Márk mindent vitt Az UTE tehetséges ökölvívója a magyar válogatott színeiben vett részt a szabadkai 33. Golden Gloves Tornán. A 17 éves bok­szoló a kivívott aranyérme mellé begyűjtötte a torna legtechni­kásabb ökölvívójának járó trófeát is. Ezek után választotta őt az AIBA a három jelölt közé, és megnyerte a közönségszavazást is. A nemzetközi tornán 29 ország 236 versenyzője lépett szorítóba, közülük négy magyar lánynak és az újpesti fiúnak sikerült a fináléba jutnia. Márk a döntőbe jutásig egy orosz, egy amerikai és egy szerb nemzetiségű öklözőt múlt felül meggyőző, taktikus öklözéssel. A döntőben ismét orosz versenyző volt az ellenfele, de a pontozók szerint is a magyar fiú volt a jobb, megérdemelten emelték a karját a magasba. A közelgő ifjúsági Európa- bajnokság előtt a siker igen jó előjel. Döntő: 64 kg, Kontrecz-Diaronov 3:0 (gergely)

Next

/
Thumbnails
Contents