Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-04-10 / 13. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2015. április 10. KulTérKép Az igazi akcióhős A mai harmincas-negyvenesek között kevés olyan férfiember létezik, aki ne a nyolcvanas évek akcióhéroszainak kalandjain nőtt volna fel. A műfa­ji tápláléklánc csúcsán kétségkívül Schwarzenegger és Stallone trónol­tak, akik rendületlenül aprították a gonosz vietkongokat és a szovjeteket. Ám hiába csodáltuk őket, mi, egy­szeri halandók csak nehezen tudtunk volna magunkra ismerni a kigyúrt übermensch-ekben. jött azonban egy fickó, aki egy volt közülünk. Rajta nem feszültek gro­teszk izomkötegek, és távolról sem volt sebezhetetlen; ha megszúrták, vérzett, sőt - skandalum! - még fájt is neki. Küldetéstudata sem volt, eszé­be nem jutott volna hősködni, csak azért lendült mindig akcióba, mert nem akadt más a feladatra. Ő Bruce Willis, vagy inkább a brúszvilisz, akire ráégett a kisember és a nép egyszerű fiának szerepe. Már-már népmeséi fi­gura ő, akit a sors mindig keményen sújt, de tűri a csapásokat, és senkinek nem engedi, hogy letörölje az arcáról a felháborítóan vagány, kurucos fél­mosolyt. Ennek a figurának az első megteste­sülése természetesen John McClane, a Drágán add az életed (1988) zsaru­ja, aki mezítláb és trikóban veszi fel a harcot a Nakatomi toronyházat elfog­laló bűnözőkkel. A kérdés látszólag csak annyi, hogy muszáj-Rambónk képes-e megmenteni a saját és a tú­szok irháját, de a sztori tétje ennél mégis nagyobb. A megrögzötten régi­módi McClane valójában azért küzd, hogy visszahódítsa karrieristává lett feleségét, és újraegyesítse a családot. Számára a legnagyobb jutalom az, amikor a fináléban a Nő megszabadul a cégtől kapott luxusórától, és újra büszkén viseli férje nevét. A Die Hardot így nem az akciójelenetei teszik pikáns­sá - bár azok is megállják a helyüket, még ma is -, hanem hogy két tűzpár- baj között, suttyomban, kibont egy erős kapitalizmuskritikát, illetve hitet tesz a konzervatív értékek és a „hagyo­mányos" férfiasság mellett. Kétség sem férhet hozzá: Bruce Willis, vagyis John McClane az igazi akcióhős. B.S. A film 77 évvel a bemutató után újra moziba került, április 9-től a Corvinban lebet megnézni. Gyerekek a Vigadóban A Karinthy Frigyes Általános Is­kola tanulói március 20-án, az Ambrus Óvoda tanulói pedig március 23-án tettek látogatást a Pesti Vigadóban, egy különleges program keretében. A gyermekek külön a számukra összeállított csoportos idegenveze­tés során megismerhették a Pesti Vigadó történetét, felsétálhattak a Díszlépcsőn, és megcsodálhatták az egyedülálló Dísztermet, amely­ben olyan kiválóságok léptek fel, mint Liszt Ferenc vagy Bartók Béla. Az idegenvezetés végén a hatodik emeleti kiállítóteremben a Magyar Animáció 100 című tárlatot tekint­hették meg, amelyen számos más érdekesség és kordokumentum mellett látható volt Rofusz Ferenc Oscar-díja is, amelyet A légy című animációs filmért kapott 1981-ben! A berendezett vetítőteremben töb­bek között a Gusztáv, a Kukori és Kotkoda, Frakk, Mekk Elek valamint a Magyar Népmesék egy-egy epi­zódját is megnézhették. Ezt köve­tően gyermekfoglalkoztató során, játékos formában, saját maguk által készített tárgyakon keresztül ismer­hették meg a mozgóképkészítés rejtelmeit, valamint a kisebbeket színezőkkel várták a Vigadó föld­szintjén található Könyvtárban. A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vi­gadó a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben is tervez gyermekek számára hasonló programokat! A Vigadó a má­jus 31-én megrendezésre kerülő gyereknap alkalmából rajzpályá­zatot hirdet „150 éves a Vigadó” címmel, amelynek legsikeresebb alkotásai két héten keresztül láthatók majd a Vigadó Galéria földszinti kiállítótermében. Mozart: Koronázási mise Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző és zongorista rövid élete alatt maradandó életmű­vet alkotott. Első zeneműveit hatévesen improvi­zálta, édesapja pedig támogatta a kis zsenit, hogy kiteljesedhessen. Műveinek száma meghaladja a hatszázat. Az operái, illetve a zenekari és kamara­zenei alkotásai mellett kiemelkedő értékűek egy­házzenei müvei. Az Újpesti Főplébánia Templom 2015. április 18-án, délután 16 órakor szeretettel vár minden Mozart-rajongót és érdeklődőt a Ko­ronázási misére, melyre a belépés díjtalan! A koncerten közreműködnek: Kővári Eszter Sára, Salfay Ágnes, Labant Bence, Pivarcsi Gábor, Török Géza, továbbá a Farkas Ferenc Kamarazenekar tag­jai Fenyő Gábor vezetésével: Bosnyákovics Bea, Ifj. Farkas Sándor, az Újpesti Civil Kórus Drexler Vajk vezetésével, továbbá a Liszt Ferenc vegyes kar tagjai Barna Zsuzsa vezetésével: Arató Ágnes, Dózsa Lász­ló, Blaskovics László, Magyaróvári Viktor. A program fővédnöke dr. Molnár Szabolcs al­polgármester. V.G.

Next

/
Thumbnails
Contents