Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-04-10 / 13. szám

Nyomravezetői díjat ajánlottak Félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott a BRFK an­nak, aki érdemi információkkal rendelkezik arról, ki öl­hette meg a járókelők által megtalált hajléktalan férfit a József Attila utcában. A gyilkosság napján a rendőrség any- nyit közölt, mentősök értesítették őket arról, hogy egy feltehetően bűn­cselekmény során megsérült, vérző férfihoz riasztották őket a járókelők március 31-én reggel. A rendőrségi nyomozás során azóta megállapí­tották, hogy a József Attila utcában megtalált hajléktalan férfit súlyosan bántalmazták, sérüléseibe a kórházba szállítást követően belehalt. A rend­őrség halált okozó testi sértés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A nyomravezetői díjat annak ajánlot­ták fel, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelynek segítségével a tettes azonosítható, információit pedig tanúként is kész megosztani a hatóságokkal. A rendőrség kéri azokat, akik a bűn- cselekménnyel kapcsolatban informá­cióval rendelkeznek, jelentkezzenek a Budapesti Rendőr-főkapitányság in­gyenesen hívható 06-80-555-111-es te­lefonszámán, illetve a 112 segélyhívón, vagy munkaidőben a BRFK Életvédel­mi Osztályának 061-443-5000 / 31-164 mellékén. BRFK/MOA Sikeres évet zárt a rendőrség Kiemelkedően sikeres évet zárt az újpesti rendőrkapitányság. A tavalyi összbűncselek- ményszám közel ötödével csökkent 2013-hoz képest. 2015 egyértelműen a bűnmeg­előzés éve Újpesten. Szinte nincs olyan nap, hogy ne tartanának valahol bűnmegelőző előadást, akkora az igény a tájékoztatókra. Dr. Terdik Tamás alezredes, Újpest rendőrkapitánya kiemelte, különösen a közterületeken elkövetett bűncse­lekmények száma csökkent.- Ebben a közterület-felügyelet, a két polgárőrszervezet, az önkormány­zat és a rendőrség együttműködésé­nek is szerepe van - mutatott rá. A polgárőrökkel rengeteg közös szolgá­lati órájuk van. Hozzátette: a lopások száma az egyik, ami jelentősen csök­kent, csaknem ötödével. Az autófeltörések száma 130-ról száz alá csökkent, a garázdaságok száma pedig a lopásokéhoz hasonló mértékben esett vissza. A -rendőrka­pitány hozzátette, minden területen megfigyelhető pozitív változás, van ahol kisebb, van ahol nagyobb mér­tékben, a felderítési mutatók is sta­bilak. Egyedül a lakásbetörések szá­ma nem csökkent 2013-hoz képest, de ez ellen több fronton is felveszik a harcot, és intézkednek. Jó iránynak tekinthető, hogy 2015 első negyed­évében hetven(!) százalékkal keve­sebb betörés volt, mint 2014 azonos időszakában. A hatékony védekezést egyébként a társasházi fórumok, a SZEM mozga­SZEM-MEL A BETÖRÉSEK ELLEN A lakásbetörések egyik legkézen­fekvőbb megelőzési formája a Szomszédok Egymásért Mozga­lom, amely Káposztásmegyeren is meghonosodott. Fő eleme a szomszédok közötti közvetlen kapcsolattartás. Ha nem vagyunk otthon, akkor is figyelnek értéke­inkre, például ürítik a postaládát és egyből jeleznek, ha valami gya­núsat látnak. Az egyenruhások azonban mindenkit arra intenek, ha bűncselekményt látnak, ne avatkozzanak közbe, egyből a rendőrséget hívják! lom (erről lásd keretes írásunkat), va­lamint a napokban átadott térfigyelő kamerarendszer is elősegíti. Dr. Terdik Tamás aláhúzta: 2015 a bűnmegelőzés éve kell legyen Újpes­ten. Ebben nagy szerepük lesz a már említett térfigyelőknek, de az is jelzi az irányt, hogy a korosztályokra sza­bott ismertetőelőadásokra rendkívül megnőtt az igény. Szinte nincs olyan nap, hogy az újpesti rendőrök ne ke­resnének fel óvodát, iskolát vagy idős­otthont, vagy éppen ne fogadnának látogatókat. Sőt, egyházi közösségek részéről is mutatkozik igény a bűn- megelőzési ismeretekre, és ezáltal a közvetlen kapcsolattartásra. Újpest tehát több fronton tesz a bűnmeg­előzésért, s ezzel együtt a betörések számának csökkentéséért. M. ORBÁN ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents