Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-04-10 / 13. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2015. április 10. Köztér­* -< A Újpesti összefogás Négy éve indította el az Újpesti Cseriti a nagy sikerű kupakgyűjtési akcióját. Azóta Bianka a negyedik gyerek, aki­nek mindannyian segít­hetünk a műanyag ku­pakok gyűjtésével. A kupakgyűjtés célja 2015-ben egy műtét a nyolc és fél éves Farkas Biankának. A kislány ko­raszülöttként jött a világra, agy­vérzést kapott, ezért sem mo­zogni, sem beszélni nem tud. A barcelonai Policlínicán Dr. Igor Nazarov professzor egy úgyne­vezett mikroszikés beavatkozás­sal képes lenne segíteni rajta, de a kislány szülei nem tudják egyedül előteremteni a májusi műtét költségét. Az újpesti ösz- szefogásnak köszönhetően Bi­anka édesanyja már meg tudta venni a repülőjegyet, és le tudta foglalni a szállást, de a műtéthez szükséges összeg még nem jött össze. Az Újpesti Cseriti arra kéri az újpesti családokat, hogy ne feledkezzenek meg az értékes műanyag kupakokról. Gyűjtsék azokat ugyanolyan lelkesedéssel és segítő szándékkal, ahogy eddig tették, és vigyék el a huszonnyolc gyűjtőpont valamelyikére! Ezek egyike lehet például az újpesti rendőrség, amely szerv nemrég, február végén csatla­kozott az akcióhoz. Az egyenru­hások tudatosan kapcsolódtak be a gyűjtésbe. A szolgálunk és védünk szlogennek ugyanis a közvetlen kapcsolat is része, a gyűjtés, és ez a fajta közvetlenség pedig ennek az első lépése. Az összefogás ereje Újpest határain is túlnyúlt: több más kerület se­gítségével már a legelső héten- hetekben több zsáknyi PET-tető gyűlt össze náluk, és a földszintre kihelyezett ládában is folyamato­san látni kupakokat. A gyűjtőpontok teljes listáját az ujpest.hu-n találhatják meg, a bankszámlaszám pedig, ahol a család tudja fogadni az adomá­nyokat, a következő: Budapest Bank: 10103881-32299151-00000000 IBAN: HU72-10103881- 32299151-00000000 Swift kód: BUDA HUHB Facebook-oldal: Gyűjtés Biankának VIOLA-NAP A VIOLA OVIBAN Nyílt napot tartunk leendő óvodásainknak 2015. április 23-án (délelőtt: 9.00-11.30-ig, délután: 15.30-17.00-ig), melyre minden érdeklődő szülőt és gyermekét szeretettel várunk. Ezen a napon a gyermekek megismer­kedhetnek az óvodával és az óvónénikkel, valamint 11.30-kor az óvoda­vezető válaszol a szülők kérdéseire. Érdeklődni és bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Telefon: 3699-513, e-mail cím: info@violaovoda.ujpest.hu Váczi Lajosné óvodavezető Véradás Újpesten Ifjúsági Ház, István út 17-19, Április 13., hétfő 14-18 óráig Amit nagyon fontos tudni! • minimálisan 50 kg testsúly, betöltött 18. életév szükséges • regisztrációhoz személyi igazolvány (lakcímkártya) és a TÁJ kártya kö­telező! • előtte étkezni, és sok folyadékot kell fogyasztani! • a gyógyszerszedés önmagában nem kizáró ok, a helyszínen lévő orvos felelősséggel dönt erről (gyógyszertől, betegségtől függően)

Next

/
Thumbnails
Contents