Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-04-10 / 13. szám
1 Mozaik Nemzetközi roma nap Újpesten 1971. április 8-án tartották a romák első világkongresszusát. Innentől fogva ezt a napot nevezzük nemzetközi roma napnak, ami kulturális szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír - mondta el lapunknak Molnár István Gábor, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A 2015. április 8-án tartott rendezvényen az identitás megteremtésén, erősítésén kívül rendkívüli helyet kapott a kultúra és a sport is. A sport, ezen belül is az ökölvívás, az egyik legnagyobb motivációs erő a roma származású fiatalok körében - mesélte Csóka János Pál elnökhelyettes, miután nagy szeretettel köszöntötte a jelenlévőket az Újpesti Cigány Közösségi Ház délutáni rendezvényén. Beszédében elmondta, hatalmas álmuk valósult meg, mikor megkapták az 540 négyzetméteres helyiséget Újpest Önkormányzatától. Már akkor is úgy tekintettek az épületre, mint egy gyémántra, most pedig a felújítás és a rengeteg munka után tiszta szívből örülnek, hogy hátteret biztosíthatnak a hagyományok megőrzéséhez, átörökítéséhez, teret adhatnak az oktatásnak és a sportnak. Az elnök- helyettes bemutatta a Tanoda vezetőjét is, Balog Arankát, akinek szintén óriási szerepe van a helyi roma kultúra gondozásában és az oktatásban. Balog Arankát a Tanoda működéséről kérdeztük: „Három éve működik a Tanoda, 67 gyerek jár hozzánk. A létszám ugyan változó, de a szülői együttműködés nagyon erős. Az intézmény közösségformáló ereje meghatározó, nagyon jó kapcsolatot ápolunk a diákok szüleivel. Együttesen alakítunk ki célokat, mint például azt, hogy a bokszon kívül a jövőben majd táncot és tornát is tanulhassanak a gyerekek. A legnépszerűbb sport az ökölvívás, mert azon kívül, hogy segít levezetni a felgyülemlett feszültséget, önfegyelemre és szabálykövetésre tanít. Rengetegen felfedezik ebben a sportban a lehetőséget, ezért is gondoltuk, hogy a mai napon egy bemutatót szervezünk az új tornatermünkben." A látványos ökölvívás-bemutató után cigányzenéi előadás kezdődött a közösségi házban, de a programok között is nagy volt a lendület, számtalan érdekességet tekinthettek meg az érdeklődők az Újpesti Cigány Helytörténeti Gyűjteményben, és nagyon vidám, jó hangulatú beszélgetések zajlottak az asztaloknál. A falakon számos újpesti családi fotó látható különböző korokból, feltűnnek prímások, komoly helyeken játszó zenészek, gyönyörű táncosok, fegyver- és szegkovácsok, és egy nagyon érdekes könyv is, Bartos Tibor: Sosemvolt Cigányország című műve, mely szegkovács cigány meséket gyűjt össze Újpestről, 1957-ből. Érdemes ellátogatni és megnézni a gyűjteményt! V. G. Zenede-nap Az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola idén is szeretettel várja az érdeklődőket 2015. április 18-án, szombaton, a IX. Zenede-napra! Az iskolavezetésnek, a művésztanároknak és az iskola alapítványának közös célja, hogy egyre nagyobb teret kapjanak Újpest komolyzenei életében. A program a művésztanárok fellépésén kívül bemutatkozási lehetőséget biztosít a tanítványoknak, akiket tanáraik vezettek be a zene világába. PROGRAM 12:45 - Térzene az újpesti Főtéren 13:30 - Nyitókoncert az Egek Királynéja Főplébánia templomban (Szent István tér) 14:45 - További programok az Újpesti Kulturális Központ Ifjúsági Házban (István út 17-19) Földszinti színházterem 15:00 - Hangszerbemutatók 16:30 - Hangszersimogató 17:15 - Tombola 18:00 - Opera stúdió I. előadás: W. A. Mozart: Varázsfuvola című operája (az Opera előadásain, a hely befogadóképessége miatt, csak a zeneiskolában megrendelt és átvett külön belépőkártyával lehet részt venni. A további előadásokról az iskola honlapján és az irodában lehet érdeklődni, helyet foglalni.) II. előadás: április 25., szombat, 19 óra - Ady Endre Művelődési Ház színházterme III. előadás: május 9., szombat, 19 óra - Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (József Attila tér 4’.) A Zeneiskola Díszterme (II. emelet 218. terem) 19:00 - Jazz Klub A Zeneiskola 208-as, 217-es, 2019- es termeiben kézműves-foglalkozások várják az érdeklődőket. Támogatói belépőt minimum 1000 ft/fő adomány fejében biztosítunk, gyermekek részére, csak a helyszínen, minimum 200Ft/fő adomány fejében. V. G.