Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-13 / 40. szám
Múltidéző a/f/fy/r eá- ryiyá*/ uv. ré rész Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. Árpád út az Állami Áruházból megörökítve ; baltit Újpest központját, a njai Árpád és István út csomópontját láthatjuk a legendás Állami Áruház (mai nevén az Újpest Áruház) második emeletének ablakából. Az 1960-ban készült kép bal oldalán éppen látszódó épületsort negyedszázaddal később, 1986-ban bontották le, helyén ma buszvégállomás van. Jobb oldalon a kétemeletes ház már ismerős lehet, a közelebbi épület ma gyorsétteremnek ad otthont. Mellettük, hozzánk közelebb egy földszintes üzletsort láthatunk, amely a hatvanas-hetvenes évek fordulóján tűnt el. Az üzletek helyén, a főútvonaltól kissé beljebb ABC áruházát emeltek. (Az üzlet nemrégiben újult meg.) A fotón látható régi épület előtt három taxi parkol, a metróépítés megkezdéséig itt volt Újpest központi részének egyik taxiállomása. Ennek helyén ma már a 196-os és a 196A buszok Újpalota felé tartó utasaikat veszik fel. A kép előterében a kor egy-egy emblematikus autóbusz- és villamosjárata, a 43-as busz, illetve az 55-ös villamos tart a főváros belső része felé. Akkoriban még javában úgy fogalmaztak az újpestiek, ha eme járatokra szálltak fel, hogy „bemegyünk Pestre". A buszjárat a Szilágyi utcától haladt a Nyugati pályaudvar végpontjáig; 1950 és 1985 között járt az Árpád úton. A metró átadását követően 1990 végétől még öt esztendőn át kizárólag a Váci úton futottak eme jelzéssel autóbuszok. A klasszikus motor- és két pótkocsiból álló 55-ös „ős-újpesti" villamosjárat Rákospalotáról érkezett, és szintén a Nyugatiig, majd 1981- től csak az Árpád hídig haladt. 1982- ben a metró építése miatt teljesen megszűnt. A Bajcsy-Zsilinsz- ky - mai István - út kereszteződése előtt volt a megállója, ahol egy meglehetősen keskeny, mintegy egyméteres szélességű peron szolgálta a villamosokról való fel- és leszállást. Persze, a forgalom is más volt az Árpád úton 54 évvel ezelőtt. B. K. A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténészek. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Tízesvillamos - különjárat Fémek és fények A Tungsram-arcélek című könyv 2005-ben jelent meg az Izzó legkiválóbb szakembereiről. Százukat hívtuk meg a kötetbe, és a velük készült riportokból portrék születtek egy nagy generációról. Nekem legemlékezetesebb az akkor 84 éves dr. Neugebauer Jenővel való találkozás. Kutatási területe a szilárdtest-kémia, elsősorban a volfrám, a molibdén, a rénium és vegyüle- teiknek az előállítása volt. Felfedezett négy új volfrámvegyületet, elsők között sikerült volfrámot előállítania tiszta állapotban, laboratóriumi körülmények között. A fémet angol nyelvterületeken Tungstennek, németül Wolframnak nevezik. Ebből lett a Tungsram márkanév. Az izzólámpák „lelke", a fény lelke a volfrámszál lett. Ha szóba került a volfrámdrót, egy név „rímelt"rá: Neugebauer Jenő. Ő mindent tudott erről a titokzatos fémről, amit tudni lehetett. Őt idézzük: „A kémiához 13 éves koromtól egy könyv megismerése folytán kezdtem vonzódni. Arra jutottam, hogy a kémia olyan tudomány, amely sűrítve ad ismereteket, átfogóbban, mint a részletező tudományok. A szerves és a szervetlen kémia határterületét szerettem, a fizikai módszerek alkalmazhatósága miatt. Mint tanársegéd az Izzótól kapott W-anyagminták vizsgálatával kezdtem, és folyamatos szakmai átmenettel kerültem a gyárba. Nem mindenki örült, hogy én elméleti közelítésekkel foglalkozom, ugyanis a gyártás egészen naás. De az Izzó sokrétű vállalat volt, minden probléma előállhatott. Amivel én foglalkoztam, azzal más nem, tehát ha probléma volt, hozzám fordultak. A volfrám a lehető legproblematikusabb fém, és még van megoldatlan kérdés körülötte. WATT * 230 V L8 X Nálunk megvoltak a tárgyi feltételek, és kiváló tudású, gyakorlatú szakemberekkel dolgozhattam együtt. Részese voltam például a japán Toshiba cégtől származó W-gyártási eljárás vásárlása előkészítésének. A kutatóközpontjukba mentünk. A portás sorban nézte az igazolványainkat. Amikor az enyémet vette a kezébe, felállt és meghajolt előttem. Megrendített. Többször vettem részt szakmai találkozókon. A Planse Seminarokon Tirolban előadásokat tartottam, de előadtam a londoni Magyar Műszaki Napok rendezvényén is. Mi voltam pontosan? Nem tudom. Amikor nyugdíjba mentem, megkérdezték, milyen munkaköröm volt az utolsó. Azt válaszoltam: az, mint amikor beléptem. De az akkori két beosztottal szemben már 12 munkatársam volt. Az elismertség? Hááát? Dr. Molnár Józseffel együtt kezdtünk az Izzóban. Amikor műszaki igazgatóhelyettes lett, ő intézte el, hogy külön engedéllyel kiemelt fizetést kaphassak. Utána 10 éven keresztül nem adtak béremelést. Széchenyi-díj! Hárman kaptuk egy közös témáért, viszont minden elismerést a Tungsramon kívülről kaptam. Nem tudtam jól adminisztrálni magam." Állítólag ha bárhol a világon bármilyen probléma merül fel a volfrám- mal kapcsolatban, a második mondat, hogy fel kell hívni Magyarországon Neugebauer Jenőt. A portré 2004 júniusában készült. Dr. Neugebauer Jenő 2009. július 16- án elhunyt. RÉTI JÁNOS