Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-11-13 / 40. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM, 2014. november 13. Kultúra Újpest gyerekszemmel Az Otthonom, Újpest című gyermekrajzpályázatra beérkezett művekből nyílt ki­állítás november 10-én az Ifjúsági Házban. A megnyitón köszöntőt mondott és a díjakat átadta Balta Barbara, Újpest diákpolgármestere és dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos igazgatója. V íztorony, Tarzan Park, Halassy uszoda, Szilas Park, Aquaworld. A gyerekek rajzaiban ott van minden, ami Újpest és minden, amit szeretnek.- Nagy örömünkre szolgál, hogy az ifjú művészek hasonló érdeklődéssel fordultak Újpest régi és új nevezetességei felé - mond­ta köszöntőjében dr. Hollósi Antal. - Ez a ki­állítás arról szól és azt bizonyítja, hogy Új­pest az a hely, ahol érdemes és jó élni. A kiállítás megtekinthető november 30-áig munkanapokon 9 és 18 óra között az Ifjú­sági Házban. (Bővebben: www.ujpest.hu) D. V. Ilyen lesz a karácsony nálunk cím­mel az Újpesti Napló szerkesztősé­ge rajzpályázatot hirdet a legkiseb­beknek. Ha elmúltál már három-, és nem vagy még tizenhárom éves, képzeld el, rajzold le és küldd be nekünk a kará­csonyról szóló rajzodat. Az eszköz bár­mi lehet: ceruza, filctoll, zsírkréta vagy festék. Beérkezési határidő: 2014. decem­ber 10. Címünk: Újpesti Sajtó Kft., 1043 Bu­dapest, Tavasz utca 4. A borítékra írjátok rá: RAJZPÁLYÁ­ZAT - ÚJPESTI NAPLÓ. A beérkező rajzokat kiállítjuk, a leg­szebbeket pedig az Újpesti Napló ün­nepi számában, december 18-án meg­jelentetjük! Radnóti és holokauszt- emlékhét a Károlyiban A költő egyik legismer­tebb versét idézve Nem tudhatom címmel nyílt meg az újpesti iskoláknak meghirdetett, képzőmű­vészeti és fotópályázatra beérkező munkákból álló kiállítás november 10-én. A tárlat az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium holokauszt- emlékhetének nyitóren­dezvénye. A z általános és középisko­lás diákoknak meghirde­tett képzőművészeti és fo­tópályázatra tizenöt iskolából há­romszázötven munka érkezett. A különböző technikákkal készült al­kotásokat Somos Zsuzsa képzőmű­vész, míg a fotókat kollégánk, Vá­rai Mihály fotóriporter, az Újpes­ti Napló képszerkesztője értékelte. A díjazottak az ujpest.hu-n ol­vashatók. M. ORBÁN A. Az Újpesti Károlyi István Ál­talános Iskola és Gimnázium többféle programmal készült a holokauszt-emlékhétre. Ezek kö­zött Radnóti-versek felolvasása, a költő sírjának megkoszorúzása és egy színházi előadás is szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents