Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-09-26 / 34. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM, 2014. szeptember 25. Köztér Csak a falak egy része marad Az SZTK rekonstrukciója után a helyi egészségügyi megújulás következő lépéseként az önkormányzat valamennyi gyermek- és a körzeti orvosi felnőttrendelők felújítását végzi, saját erőből. A nagyszabású munkálatokból a Pozsonyi utcai rendelő épülete sem maradhat ki. A szeptember elején indult építkezések miatt időszakos költözésekre van szükség. A gyermekorvosok a Király utcai rendelő felnőttorvosi részébe, míg a védőnők a volt felnőttügyelet helyére, a Görgey Artúr utca 43.-ba költöztek, és maradnak is ott a felújítás végéig. A Pozsonyi utcai felnőttrendelés október elejéig még jelenlegi helyén marad, majd körülbelül két hónapra átmenetileg a Görgey úti szakrendelő első emeletére költözik.- A Pozsonyi utcai rendelőben szinte csak a falak egy része marad, minden új lesz - mondja Jókay Attila önkormányzati képviselő. - Az épület emeletes, így elvégezzük az akadálymentesítést is. Korlátliftet szerelünk fel, amely lehetővé teszi a mozgáskorlátozottak feljutását, akadálymentesek lesznek a mosdók, és szabad ajtószélességet is biztosítunk. Az épületen tető-, hő- és vízszigetelést végeznek, új gépészeti és elektromos rendszert alakítanak ki, új belső ajtók és új burkolatok lesznek. Minden helyiséget klimatizálnak, és a fűtőtesteket is kicserélik. A rendelőben új padokat, a gyermekrészlegen pedig új pelenkázókat helyeznek el, a váróban pedig információs monitorokról tájékozódhatnak majd a betegek - tudtuk meg. D.V. Tudatos gazdálkodás teremtett lehetőséget a háziorvosi rendelők felújítására- Az önkormányzat kiemelt feladata, célja az újpesti betegek minél jobb ellátásának biztosítása. A legutóbbi önkormányzati választások óta eltelt időszak bebizonyította, hogy jó döntés volt a felnőtt és gyermek járóbeteg szakellátás önkormányzati működtetésbe vétele. Az önkormányzat költségvetése stabil, a tudatos gazdálkodás eredményeként a korábbinál jóval több forrást jut a fejlesztésekre, ezen belül az egészségügyre is. De a beteg embernek nem csupán hozzáértő orvosokra, gyors diagnosztikai eljárásokra van szüksége, hanem korszerű, tiszta, belsőépítészeti leg megtervezett és berendezett, fogalmazzunk úgy: barátságos háziorvosi rendelőre is - mondja Nagy István népjóléti alpolgármester. - Emiatt döntöttünk úgy, hogy a Görgey úti járóbeteg-szakrendelő átvétele, felújítása és műszerbeszerzései után valamennyi gyermek- és felnőtt-háziorvosi rendelőnket felújítjuk. A gondos felmérést és tervezést követően hozzáláttunk a rendelőkre egyedileg szabott felújításokhoz. A legtöbb fel nőtt-házi orvosi rendelőben már végeztünk a munkálatokkal, de a gyermekrendelőkben gyógyuló kis betegek szülei is tapasztalhatják a megújulást. A Pozsonyi úti gyermek- és felnőtt rendelő teljes felújítása is hamarosan megkezdődik, a régi, elavult Kunhalom utcai rendelő helyett pedig a szomszédos telken újat építünk. „Sok kicsi sokra megy" Nagyon régen várt, ezért örömmel fogadott változások történtek választókerületében, összegez dr. Szabó Béla önkormányzati képviselő, és hozzáteszi: több éve meglévő és húzódó problémákat sikerült megoldani, és ezzel érvényesült „sok kicsi sokra megy" népi bölcsesség.- Arra kérjük, mutassa be választókerületét.- A 4, számú választókerület Megyert és Székesdűlőt foglalja magában. Szinte végig családi házas, kiterjedt terület, itt a képviselőnek bizony sokat kell „talpalnia", ha szeretné megszólítani az embereket. Persze a kapcsolat kölcsönös: az eltelt időszakban bebizonyosodott, az itt élőknek határozott véleményük van a lakóhelyükről, éljenek apróbb utcácskákban vagy a főutak mentén. És szerencsére meg is keresnek javaslataikkal; A választó- kerületem számos ponton megújult, megszépült, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordított az itt élők közérzetének javítására.- Mit emelne ki a fejlesztések közüli- Felsorolni is nehéz azt a sok felújítást, ami Megyeren történt. A teljesség igénye nélkül: a tüdőgondozó SZTK-ba költözésével a Fóti Úti, most már Aranyalma Óvoda került kedvező helyzetbe, kibővült és megújult az épület, több kisgyermeket tudnak fogadni. Megtörtént a felújítás a Vasvári utcai felnőtt-háziorvosi rendelőben, az öreg épületre rá sem lehet ismerni, megfiatalodva és klimatizált légtérrel várja a betegeket. A nyári szünetben az önkormányzat saját erőből újította fel a Megyeri Úti Általános Iskola épületét. Kicserélték a régi nyílászárókat, és a homlokzat is új hőszigetelő burkolatot kapott, színesebb és barátságosabb arculattal várja nap mint nap a gyermekeket. Számos utcában járdafelújítás történt, többek között a Janda Vilmos, az Ungvári, a Nagyváradi, a Reviczky utcában, amelyek után a Németi és a Csömödér utcai járdafelújítások következtek. Fontos, hogy a járdák mindenütt akadálymentesítettek lettek. Javultak a közlekedés feltételei: Megyer szinte teljesen területén forgalomcsillapított zóna ügyel a városrész kisvárosi hangulatára. Nagy eredménynek tartom, hogy Székesdűlőn a korábbi földutak szilárd burkolatot kaptak, és itt szaktervezők dolgoznak a további fejlesztési lehetőségeken.- Mivel szeretné folytatni a következő ciklusban!- Egyértelmű, hogy a járdafelújítások folytatására továbbra is szükség van a választókerületben. Több helyen az útburkolat javítása sem halasztható sokáig. További fontos feladatnak tartom a tisztaság fenntartását, a közterületi növények, fák, bokrok rendszeres fiatalítását, metszését, az utcakép javítását. A Béla utca lakói fák ültetését kérték. Szinte kész terveink vannak az Aschner Lipót tér teljes felújítására. Néhány utca lakói egyirányú forgalom bevezetését, mások a Megyeri úton új gyalogos átjáró kialakítását kérik. Mindent megteszünk azért, hogy a kérések teljesüljenek, és a kertváros lakói otthon is, a közterületen is biztonságban érezzék magukat. Nagy adósságunk még Székesdűlő fejlesztése, amely a tulajdonviszonyok állapota miatt maradt sokáig mostoha terület. Szaktervezőkkel dolgozunk a feladaton, bízom abban, hogy a következő ciklusban ez is megoldódhat. U. N.