Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-09-26 / 34. szám
Köztér Javult a közbiztonság Zárórendezvény és konferencia keretében mutatták be és összegezték a tavaly útjára indult, Áldozatsegítő Hálózat fejlesztése Újpesten című projektet szeptember 20-án a Polgár Centrumban. A mentálhigiénés tanácsadást, mediációt, képzéseket és tájékoztató előadásokat is magában foglaló projektet több mint 78 millió forintból valósították meg, uniós támogatással. Wintermantel Zsolt köszöntőjében jó együttműködésként értékelte az elmúlt másfél évet. A polgármester arra is rámutatott, hogy a közbiztonság összetett dolog, amelybe beletartozik a bajkezelés is. Emlékeztetett arra is, hogy az önkormányzat többet tesz a közbiztonságért, mint az hivatalosan a feladata volna. Wintermantel Zsolt jó együttműködésként értékelte az elmúlt időszak összehangolt munkáját, emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy még idén több mint ötven térfigyelő kamerát helyeznek üzembe. Dr. Szabó Andrea szociológus-politológus felidézte: tavaly júniusban telefonos felmérést végeztek, amelynek során az újpestiek közbiztonsággal kapcsolatos álláspontját mérték fel.- Az elmúlt másfél évben a megkérdezettek szerint csökkent a lopások száma. A betörésektől ugyanany- nyian tartanak, mint tavaly, és az erőszakos cselekményektől sem félnek többen - emelte ki a szociológus. A felmérésből kiderült még: legtöbben a rendőrségtől várnak segítséget, de a megkérdezettek jelentősnek értékelik még az önkormányzat, az egészségügy és a polgárőrség szerepét is. Iranyítoszam szerinti bontásban tavalyhoz hasonlóan ugyancsak az 1045-ös és az 1048-as körzet mutatkozik valamivel biztonságosabbnak az újpesti átlagnál. Noha az általános statisztika azt mutatja, hogy sötétedés után a legkisebb településeken lépnek legtöbben bátran utcára, Újpestet biztonságosnak látják. A megkérdezettek adataiból az derül ki, nagyjából annyian lépnek bátran utcára az esti órákban, mint egy kistelepülésen. (Újpestet csaknem százezren lakják.) Dr. Szabó Andrea az ismertetőjét azzal zárta: a mintavétel alapján Újpestet biztonságosabbnak látják, mint korábban, Budapest megítéléséhez képest továbbra is kedvezőbb maradt a szőkébb pátriáról alkotott szubjektív kép. A biztonságérzetet egyébként a megkérdezettek szerint továbbra is a megfelelő közvilágítás, a térfigyelő kamerák megléte és a rendszeres rendőri jelenlét befolyásolja leginkább. (Következő lapszámunkban az újpesti rendőrség összefoglalóját ismertetjük részletesen a projekt kapcsán.) M. ORBÁN A. A konferencia | résztvevőinek .Jk egy csoportja 1 Ml AZ ALDOZATSECITO HÁLÓZAT? A hetvennyolcmillió forint uniós támogatással megvalósult projekt kettős céllal jött létre. Azoknak a számára, akik már áldozatai voltak valamilyen erőszakos cselekménynek, elsősorban mediációs, mentálhigiénés segítséget kínált, az áldozattá válás szempontjából két legveszélyeztetettebb korosztály, a 10-18 évesek és az idősek számára pedig ismertető-megelőző előadásokat szerveztek. A programban részt vevő dolgozók érzéke- nyítő és kommunikációs tréningeken vettek részt, az előadások pedig - az iskolai osztályokat, pedagógusokat, valamint az időseket is beleszámítva - több ezer újpestihez jutottak el. Maga az Áldozatsegítő Hálózat híre is sokak előtt ismert: a reprezentatív minta minden negyedik megkérdezettje hallott róla. SZÉCHÉNYI A Európai Unió wm £3J. Európai Szociális IfflMT MjJ Alap Magyarország Kormánya BEFEKTETÉS A JOVOBE Bővülő iskolai könyvtárak Közel nyolcvan különböző tankönyvvel, összesen több mint 3300 példánnyal bővülnek az állami fenntartású újpesti általános és középiskolák könyvtárai. A tanításhoz szükséges vagy hasznos könyveket Újpest ön- kormányzata vásárolta meg, és a teljes tanévre kölcsönözhetőek lesznek. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester lapunknak azt mondta: már megrendelték a tankönyveket, és nem sokkal lapunk megjelenését követően ki is szállítja azokat a Könyvtárellátó Kft. az iskolákba. Az állami fenntartásba került iskolákba közel nyolcvan féle tankönyv érkezik, köztük a kicsik oktatásához mindmáig nagyon hasznos Ablak-Zsiráf. A most megvásárolt könyvek könyvtári példányok, de akár a teljes tanévre is kölcsönözhetőek lesznek majd. U. N. Közel nyolcvan féle tankönyvvel bővül Dr. Szabó Andrea szociológus-politológus I