Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-04-10 / 14. szám
Fotó: Horváth Dávid Ú JPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM, 2014. április 10. Kultúra „A nő számomra rejtély" József Áronná, József Jolán, Vágó Márta, Szántó Judit, Kozmutza Flóra és még sokan mások. Asszonyok József Attila életéből. Őket és rajtuk keresztül a költő életét mutatja be Valachi Anna „A nő számomra rejtély" - József Attila asszonyai című könyvében. A szerzővel beszélgettünk a költészet napja alkalmából.- A nő minden férfi számára rejtély. Ez benne a szép.- Igen, de József Attila soha nem találta meg azt a fajta eszményi boldogságot egy nő oldalán, amelyre mindig is vágyott. Tulajdonképpen ezért nem sikerült az élete.- Mit keresett a nőkben?- Anyapótló kapcsolatra törekedett egész életében, de ezt csak részben kapta meg. Pedig sokan szerették őt, mert felfedezték benne a zsenit, amit azért nem volt nehéz. Viszont maradéktalanul nem felelt meg neki senki.- Vagy ő nem felelt meg a nőknek. Valamiért egyiküknek sem kellett teljesen. Kozmutza Flóra igazából Illyés Gyulát szerette, Vágó Márta túl gyermetegnek találta, és folytathatnánk a sort.- Ez igaz. Sokuk helyzetébe próbáltam beleképzelni magam, és valóban nem lehetett könnyű nekik József Attilával. Hároméves volt, amikor az apja elhagyta a családot. Az apa minden fiú számára fontos magatartásminta, és az ő életéből ez hiányzott. Gyerekesen próbált imponálni a nőknek, a gyakorlati életben nem tudott férfivá válni. Infantilizmusát sokan a szemére is vetették.- A könyv akár életrajzi regényként is olvasható, csak éppen az asszonyok tükrözik a költő életrajzát.- Fontos volt számomra, hogy ne csak azt nézzük meg, József Attila mit köszönhetett a nőknek, hanem hogy ezek a nők miért érezték fontosnak őt, mit adtak neki, és egyáltalán, kik voltak ők. Ha őket megismerjük, akkor József Attilát és a korát is jobban megismerjük.- Könyve sokszor kendőzetlenül intim.- Minden ember sorsa tele van intimitásokkal. Ő meg olyan típusú alkotó volt, aki mindig mindent megmutatott magából.- Kissé sokkoló, amikor a könyvben az ifjú József Attila ébredező szexuális vágyairól ír, amelyeket az édesanyja vagy a nővére iránt érzett.- Őt gyerekkorában csak nők vették körül, és a testiség alapvető élménye volt mindennap. Ez természetes is egy feminin környezetben. De ezek az élmények végigkísérték az életét. A nőkhöz való viszonya volt mindig is a legnagyobb problémája. Ezért járt pszichoanalízisre is. Felnőtt akart lenni mindenáron, de mindig gyerek maradt. A sikertelen analitikus kezelésekből is azt a következtetést vonta le, hogy nincs számára más, mint a Mama. Csak vele élheti át azt a testi-lelki szimbiózist, amelyre vágyott. És ez az egyesülés már csak a nemlétben jöhetett létre. J. M. Valachi Anna újpesti író, irodalomtörténész, újságíró, egyetemi magántanár. A József Attila Társaság alapítója, társelnöke, a Szépírók Társaságának tagja. 1999-ben Déry Tibor-díjat kapott. Évtizedek óta foglalkozik József Attila életével és műveivel. Legutóbbi könyve 2013-ban jelent meg a Nórán Libro Kiadónál „A nő számomra rejtély" - József Attila asszonyai címmel. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ „A nő számomra rejtély" I című könyve kapcsán a Ki- | rály utcai könyvtár vendége | lesz április 18-án, pénteken 17 órakor Valachi Anna. Jó- ■ Á' zsef Attiláról, irodalomról, pszichológiáról Rojkó An- .k no számomra KJiÉtT* namária újságíró, szerkesztő beszélget vele. A könyvtár várja az érdeklődőket. Mesedömping a Lázár Ervirviskolában Különleges kezdeményezésre vállalkozott a Lázár Ervin Általános Iskola csapata. Nemrégiben huszonnégy órát szenteltek a mesemondásnak. A gazdag programhoz szülők, gyerekek, sőt színművészek, mesemondók is csatlakoztak. A Lázár Ervin Általános Iskola elsődleges nevelési célként határozta meg az olvasóvá nevelést. így született meg a huszonnégy órás mesemondás ötlete, amely március 28-án, pénteken reggel 9-kor kezdődött a „lázárosok" és a környező óvodások részvételével az iskola tornatermében.- Nagyon szép és jó dolog mesét hallgatni, ám azokat, akik késztetést éreznek magukban, arra biztatnám, hogy ne csak olvassák vagy hallgassák a meséket, hanem ha kedvük van, írjanak maguk is - mondta el a megnyitón dr. Molnár Szabolcs alpolgármester (képünkön), és kedvcsinálóként, ízelítőként harmadik osztályos kisfiának két évvel ezelőtti meséiből olvasott fel néhányat. A megnyitó után megkezdődött a monstre mesenap. Az iskola tornatermében berendezett olvasósarokban szombat reggelig egymást követték a különböző korú mesemondók. A rendezvény részeként délután zajlott a kerületi mesemondó verseny, amelyen az induló alsós évfolyamok diákjai között hirdettek egy-egy nyertest. Az elsősöknél Szindekovics Gergő, a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, a másodikosok közül Budai-Balogh Ervin, a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, a 3. évfolyamon Jakab Béla, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, míg a 4. osztályos mezőnyből Oláh Barnabás, a Bene Ferenc Általános Iskola diákja nyerte el az első helyezést. G. R.