Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-03 / 17. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2013. május 3. Köztér Szépül a Farkaserdő Ahogy a Farkaserdő környékén élők is észrevehették, az árnyas pihenő' területről néhány hónapja eltűntek a köztéri bútorok, padok, piknik- asztalok, szemétgyűjtők. A szembetűnő változással megkezdődtek a farkaserdőbeli felújítási munkák. Mint megtudtuk, rövidesen nemcsak a padok kerülnek vissza, de pár héten belül már erdei óvodának és egy különleges élményösvénynek is örülhetnek a helyiek. Hosszú évek óta nem látott felújítási munkák kezdődtek meg a Káposztás- megyeren fekvő Farkaserdőben. Még a tél végén indult a munka, a balesetveszélyes padok elbontásával. Ahogy az időjárási viszonyok lehetővé tették, a Városgondnokság munkatársai néhány hete folytatták a felújítást. Három tűzrakó helyet alakítottak ki, és jelenleg is folyik a Kordován tér és a Szíjgyártó utca közti, valamint a Nádasdy Kálmán utca felőli bejáratok kijavítása, megújítása.- Sajnálatos, hogy amint az elmúlt héten kihelyeztük az új tűzrakó helyeket, vandálok azonnal megrongálták azokat. Teljesen nem tudták lerombolni, mivel az alapok le voltak betonozva, de jelentős károkat okoztak. Jövő héten megkezdődik a köztéri bútorok, padok, asztalok kihelyezése. Mindent megteszünk azért, hogy minél tovább épségben maradhassanak a szép, új kültéri bútorok, ezért ha kell, akár járőrszolgálatot is kérünk a területre - mondja az önkormányzat városüzemeltetésért felelős alpolgármestere, Rádi Attila. A bútorzat kihelyezésével még nem ér véget a Farkaserdő megújulása. A Kordován tér és a Szíjgyártó utca közti bejárathoz közel, a korábban rendkívül lepusztult állapotú egykori játszótér helyén erdei óvodát alakítanak ki kismozdonnyal, hintával, sőt egy különleges élménysétányt is birtokba vehetnek a kicsik.- Ez egy úgynevezett „mezítlábös- vény" lesz, amelyet különböző kazettákban a természetben előforduló anyagok alkotnak, például termések, háncs, termőföld, homok, kavics. A gyermekek cipőjüket levéve, akár bekötött szemmel is kipróbálhatják az ösvényt, hogy ismerkedhessenek a különféle anyagok érzetével - teszi hozzá az alpolgármester. G. R. Fussunk, kerékpározzunk! Közel két évtizedes hagyományra tekint vissza az Újpest Önkormányzata és a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat által megrendezett Káposztásmegyeri Nap. Május 11- én délelőtt a mozgásé a főszerep, a délutánt sztárfellépők műsora teszi ígéretessé. A rendezvény érdekessége a Káposztásmegyeri Futó- és Kerékpáros fesztivál, amely Budapest legnagyobb létszámú tömegsport rendezvényei közé tartozik. Kezdetben 2-3 ezer jelentkező indult, a résztvevők száma azonban most már jelentősen meghaladja ezt. A Futófesztiválon nincsenek helyezések, hiszen az a sportról, a testmozgásról, a közösségről, a jó hangulatról szól. A délután már a pihenésé, a felhőtlen szórakozásé. A kisebbeknek szóló produkciók közt ott lesz a Holló Együttes vagy a Görbetükör Színitársulat műsora. A nagyobbakat fél hattól az Appril Project tánccsoport, Baricz Gergő és Antal Timi várja. Este nyolctól pedig huligánok lepik el a színpadot. Ekkor kezdődik ugyanis a Hooligans koncertje. A rendezvény fővédnöke Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. További információk: www.ujpest.hu/kapnap Törvénybe foglalták a rezsicsökkentést H Törvényben rögzítette a rezsicsökkentést a parlament: az elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult mérséklése mellett július 1-jével előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is. A víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest mérséklődnek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók. A kedvező árváltozás tényét kötelező lesz feltüntetni a számlán, amelyik szolgáltató ezt elmulasztja, tízezer forint kötbért fizethet a fogyasztónak. Újpest is kiállt a kormány intézkedései mellett, Újpest Önkormányzatának képviselő testületé üdvözli a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit, és támogatja a további ezirányú lépéseket, mert azzal minden újpesti háztartás körülményei javulnak. Az önkormányzat hozzátette azt is, hogy a jelenlegi kormány szakított az előző kabinetek politikájával, amikor is 2002 és 2010 között összesen tizenháromszor(l) emelkedett a szolgáltatások ára. MTI/MOA Intézményvezetői kinevezések A képviselő-testület legutóbbi, április 25-i ülésén intézményvezetői kinevezésekről döntött a testület. Ennek értelmében Dikácz Attiláné a Homoktövis Óvoda, a Karinthy Frigyes Óvoda - Óceán Tagóvoda élére pedig Beáné Losonczi Katalin kerül új vezetőként. Mindkét intézményvezető 2013. augusztus 1-jétől 2018. július végéig vezeti az óvodát. A Deák Óvoda vezetésére kiírt pályázat eredménytelen volt, a vezetői teendők ellátására további egy évig Kurucz Orsolya kapott megbízást. A testület megerősítette Török Ritát az Újpesti Kulturális Központ élén, vezetői tisztségét öt évig, 2013. augusztus 31-től 2018. augusztus 30-ig tölti be.