Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-12-22 / 46. szám
Színes Újpest Színházi sikerek Az Újpest Színház két sikerdarabja a sajtó mellett megkapta a közönség elismerését is, Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámája, a vörösiszap károsultjainak megsegítésére, jótékonysági előadásként a színház- történet lapjaira is rákerült. Az újpesti teátrum a fővárosi színházak között elsőként kezdte meg az új évadot egy bemutatóval: Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiájával. Október végén egy musical ősbemutatójával folytatták a sikersorozatot, a Harsányi-Gyarmati-Siliga művészhármas alkotta Pesti srácok című musicallel. (2010. december, 2011. szeptember, október) Curtis: Újpest felkarolt Majkával közös dalunk az egyik legtöbbet játszott felvétel a hazai klubokban. BLR barátom nélkül persze sokkal nehezebb lett volna minden. Mára viszont elértük, hogy a legjobb rapperek között tartanak számon bennünket. A sors kegyes volt hozzám, És Újpest is. Ha az önkormányzat nem karol fel, még ma is csak álmodhatnék arról, hogy imádott városom színpadán ezreknek énekeljek. 2011 minden szempontból a szerencse és a siker éve volt számomra. Ez az. év hozta el az életembe Dominikát, a kedvesemet, akiben mindent megtaláltam, amire csak egy férfi vágyhat. Legfőképpen sok-sok szeretetet, biztos hátteret és támogatást. Ilyen 2011 után alig várom 2012-t - mondja Széki Gurtis Attila, 7000 rajongó A hazai önkormányzatok közösségi oldalai között a csúcsra tört az Újpest- Kaposzáasmegyer Facebook oldal. Egy évre sem volt szükség ahhoz, hogy 7000 felhasználó sorolja kedvencei közé az oldalt. (2011. janu- ár-décember) Újpest arcai A10-14 éves korosztályban Illés Klaudia, a 15-20 éves korosztályban Gabaj Zsófia, fiú kategóriában Molnár L. Krisztián lettek Újpest Arcai az Újpesti Városnapokon rendezett szépségverseny döntőjében. Ők hivatottak képviselni a városrészt az önkormányzat rendezvényein, kiadványain. Közönségdíjas Sztrahia Brenda lett. (2011. augusztus) ÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. • Ügyvezető igazgató: Tóth Sándor • Főszerkesztő: Zsidai Péter • Szerkesztő: Bangha Katalin, Ádám Tamás, Gergely Gábor, Tóth Tímea » Fotó: Horváth Dávid, Várai Mihály, Kiss István • Irodavezető: Szerencsi Csilla » Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Bp„ Tavasz utca 4., I.'em. Telefon: 785-0366, fax: 785-0466, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu • Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 • Nyomdai előállítás: e-Print Magyarország Nyomdaipari Zrt. » Terjeszti: Feibra Kft., Tel.: 06-1-340-9921; E-mail: feibra@feibra.hu • PrMBSSN: 2061-7283 • Online ISSN: 2061-7291 • Megjelenik minden héten 42 000 példányban. • Vállalkozói és méretes hirdetések feladása: hirdetes@ujpestimedia.hu • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Közlés esetén fenntartjuk a szerkesztés jogát! • A megjelent meghívók-ós hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. • Fiészletes Információk, hírek, tudnivalók: www.ujpest.hu • Csatlakozzon hozzánk! www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer