Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-04-07 / 13. szám

II Újpestiek Palócföldön A Szent József plébánia kö­zössége április 2-án, szom­baton, felvidéki buszos za­rándoklaton vett részt. Elsődleges céljuk volt a felvidéki Ipolybalog (Balog nad Iplom) volt, ahol meg­tekintették a Szent Korona hiteles másolatát. Majd láthatták Mik­száth Kálmán emlékházát, így is­merkedtek meg a legmagyarabb, és legkatolikusabb település, Inám hí­res szülötteivel. Nagy József, Inám polgármestere ismertette Sőtér Kálmán világhírű méhész munkás­ságát, a temetőben pedig megtud­hattuk, hogy miért kapott 17 év börtönt mons. Lénár Károly pápai káplán, helyi plébános az elmúlt rendszerben. Ő volt az, aki mirovi raboskodása alatt áldoztatta gróf Esterházy János mártírpolitikust, és adta fel az utolsó kenetet a kisebb­ségek védelmében mindig határo­zottan kiálló, Szlovákiában máig háborús bűnösként számon tar­tott, mélyen hívő embernek. Az ipolybalogi Árpád-kori temp­lomban 12 órakor tartott szentmisét Molnár István atya mutatta be, me­lyet követően György Ferenc helyi plébános ismertette a templom múltját, és a tetején messziről látható Szent Korona másolat Mátyás kirá­lyunk idejéből származó történetét. Molnár István plébános úr za­rándokút után megfogalmazott gondolatait a www.ujpest.hu-n ol­vashatják teljes terjedelmében. Hamarosan felgyógyul Horváth atya Az önkormányzat biztosítja a forrásokat az iskoláknak Csoda a pedagógiai kupolában A kilencven éves Újpesti Speciális Általános Iskola és Egységes Gyógypeda­gógia Módszertani Intéz­mény (EGYMI) egy hetes, ünnepi programsorozat keretében emlékezett meg az évfordulóról. Április 4-én délután, az Újpesti Gyer­mek és Ifjúsági Házban „Visszatekin­tő" kiállítás nyílt. A tárlatot dr. Kovács Ivánné gyógypedagógus ajánlotta a közönség figyelmébe, aki negyvenöt éven át tanított a Venetiáner Utcai pedagógusi életpálya jelentős átala­kulás előtt áll. Elsődleges fontosságú a közoktatás értékközvetítő szerepe, a nevelés és az oktatás egysége, és alapkövetelmény a jogszabályok alap­ján történő és a célokat leginkább szolgáló működés. Az önkormányzat feladat ellátási kötelezettségének, ön­ként vállalt feladatainak sokszínű in­tézményhálózat fenntartásával és működtetésével tesz eleget. Ennek el­érése érdekében az idei költségvetés­ben is biztosítják azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek az intézmények zavartalan, megfelelő színvonalú mű­ködéséhez szükségesek. Újpest lakos­ságszáma az utóbbi években csök­kent, viszont örömteli, hogy a gyere­kek száma növekszik. Ez persze terhet ró az önkormányzatra, és az intézmé­nyek is új kihívások elé néznek. Ezt követően „Paradigmaváltás az intézményvezetésben, szervezetfej­lesztés, pedagógusszerepek" címmel tartott előadást dr. Benedek István. Az egyetemi oktató mondandója mottó­jául egy Saint-Exupéry-idézetet válasz­tott, melynek lényege: egyetlen állan­dóság van, a változás maga. És bizony a változási hullám mindig egy kapcso­latrendszer deficittel végződik. Egyéb­ként pedig az óvoda, a gyógypedagó­giai intézet, a kollégium egy olyan pe­dagógiai kupola, ahol megtörténik a csoda, a személyiségfejlesztés. Faragó Ferenc gyógypedagógus előadása ugyancsak a változások hangsúlyozására épült, Tari Anna­mária pszichológus a különböző ge­nerációk világáról értekezett. Az Egek Királynéja katolikus templom plébáno­sa, Újpest díszpolgára, Horváth Zoltán atya, miután elhagyta az intenzív osztályt, a rehabi­litáció heteit tölti Veresegyházon.- Egyik napról a másikra került intenzív osztályra. Mi történt a plébános úrral?- Nem önszántamból hanyagolom a szolgálatot. Ahogyan ez lenni szokott másoknál is, a sok-sok feladat, szép felkérés ellátása közepette egy alattomos, minden előzmény nélküli hasnyálmirigy betegség okán kerültem kórházba. Hirtelen és váratlanul történt. Három hétig altattak az orvosok, és mint később megtudtam, egy héten át keményen küzdöttek az életemért. Műtétre nem került sor, a tervek szerint 30-40 napig tartó rehabi­litációs időszak kezdődik. Hálás vagyok az intenzív osztály valamennyi, hivatásá­nak élő dolgozójának, az egész kollektívának amit gyógyulásom érdekében tet­tek. Ilyen áldozatkész nővérekkel, ápolókkal, orvosokkal nem találkoztam, min­dent megtettek a gyógyulásomért. Segíti felépülésemet a hívek érdeklődése, látogatása, a felém megnyilvánuló és kimutatott szeretet és aggódás. Köszönöm!- Miként nélkülözik Önt a főplébánián?- A hívek mindent megtettek azért, hogy az előre eltervezett program ne maradjon el, amit megszerveztünk, meg is valósítják. Szinte hihetetlen, aho­gyan gondoskodnak arról is, hogy a miséken helybéli és távolabb szolgáló papok helyettesítsenek engem. Hálás vagyok ezért. Nagyon várom, hogy mi­előbb visszatérhessek. Bízom abban, hogy a rehabilitációval telő hetek után, április végén, május elején már otthon leszek. Mi is kívánjuk, így legyen! - B. K Általános Iskolában. Kedden az ifjú­sági ház nagytermében László Zsu­zsanna, az EGYMI igazgatója kö­szöntette a megjelenteket, s szólt az iskola múltjáról. Megtudhattuk, hogy olyan nagy egyéniségek dol­goztak itt, mint például Szatmári Antal, aki 36 éven át vezette az in­tézményt. Molnár Szabolcs, Újpest alpolgár­mestere megnyitó beszédében utalt arra, hogy az intézményrendszer, a Szerdán tolerancia-napot tartot­tak az EGYMI Venetiáner utcai épü­letében. Lapunk megjelenése idején, csütörtökön délután az Ifjúsági Ház ad otthont a gálaműsornak, ame­lyen Wintermantel Zsolt polgármes­ter mond köszöntőt, majd a Csalo­gány kórus előadását követve fellép­nek az integráló újpesti iskolák és az EGYMI diákjai is. Pénteken családi nappal zárul a rendezvénysorozat. - Á.T.

Next

/
Thumbnails
Contents