Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-04-07 / 13. szám
1 ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2011. április 7. Köztér Óceánárok utca: mínusz 219 kátyú Tapaszt az utakra! A tavalyi és az idei hideg tél csak rontott az utak állapotán Újpesten. Az önkormányzat gyökeres fordulatot szeretne elérni itt is, ezért közbeszerzési pályázatot írtak ki, amelyet az egyik, új technológiát alkalmazó cég nyert. Javában folyik a kátyúzás. A közbeszerzési pályázatot az ÖTA Mérnöki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte, mely cég egy külföldön már jól bevált, de itthon még újnak számító eljárást alkalmaz. Az Aszfalt Tapasz névre keresztelt technológia bevezetéséhez speciális aszfaltmelegítő szükséges, amely a kívánt hőfokra hevíti a kátyút és annak környezetét. A forró régi aszfaltot elegyengetik. speciális kötőanyaggal megerősítik, majd a szükséges mennyiségű felhevített anyagot hozzáadva homogén felületet alakítanak ki. A régi és az új anyag között hő-kötés jön létre, így a hengerrel történő tömörítés után varratmentes felület alakul ki. Környezetbarát eljárásról van szó, ráadásul nincs szükség légkalapácsra, körfűrészelésre, vagy a meglévő réteg feltörésére. - Á. T. Hét évig bírja- Hazánkban általában tizenöt évre készülnek, de ennél jóval tovább használjuk az aszfaltburkolatokat - mondja Pénzes Gábor, építészmérnök, aki az ÖTA megbízásából az újpesti munkálatokat irányítja. - Az elöregedés miatt repedések keletkeznek a felületen, ahová beszivárog a víz, és kátyúk keletkeznek. Tulajdonképpen mindenhol le kellene maratni az egész felületet, de erre nincs pénz. Marad a kátyúzás. Újpesten nem rosszabb a helyzet, mint máshol, de itt is van elég. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az Infra-Red technológia sokkal hatékonyabb, mint amit korábban alkalmaztunk. Mivel egyenletes réteg keletkezik az aszfalt pótlása után, körülbelül hét évig bírja a strapát a tapasz. Legalábbis ezt igazolják az angliai tapasztalatok. Újpesten január 26-án láttunk hozzá a munkálatokhoz, és teljesítjük a szerződésben vállalt kötelezettségeinket. Tasnády Róbert, a Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Osztály közterületi ügyintézője és Pénzes Gábor szinte naponta egyeztet telefonon, hetente egyszer pedig helyszíni bejárást tartanak, és meghatározzák a sorrendiséget. Az ütemezésnél figyelembe veszik természetesen az utak állapotát és a forgalmat. ■ HHJ Hetente öt-hat utca készül el, az Óceánárok utcában 219, a Munkásotthon ut- v W cában 57 kátyút tüntettek el a munká- sok. A melegebb idő eljöttével tovább végezzük a munkát, és a nagyobb felü- BHBF letek burkolásához a hagyományos Hl technikát is bevetjük - nyilatkozta la- púnknak Kovács Miklós, az ÖTA művezetője. - Most éppen a hetes ütem zajlik, a közeljövőben három-négy utcát teszünk rendbe. Jelenleg az Óceánárok utca CBA üzletének parkolóját javítjuk, mert ez lehangoló állapotban van. A főváros kezelésében lévő utcák kátyúival a Főkefe szakemberei birkóznak. A többi utca javítását az önkormányzat megbízásából az ÖTA végzi. Sokasodnak a lakók panaszai Az utóbbi hetekben egyre több megkeresés érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben jellemzően az önkormányzati bérlakásban élő szomszédokkal, közös képviselőkkel, a társasházak működtetésével, gazdálkodásával kapcsolatos kifogásaikat, aggodalmaikat tárják fel. A nagyszámú olvasói panaszból az Újpesti Napló sorozat formájában ad válogatást, majd összeállításban közli a lehetséges megoldásokat. Elsőként azt a levelet közöljük, amelyben egy önkormányzati bérlő a szomszédok érdekeit, vagyonát sajátosan értelmező viselkedésére hívták fel figyelmünket. (un) OLVASÓI LEVÉL Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam az Újpesti Naplóban, hogy társasházi tanácsadást is vállal az önkormányzat, ezzel is segítve a társasházi közösségeket. A mi bebstück Mária utcai társasházunk esetében nem az Újpest Kft. látja el a közös képviseletet, mégis levélírásra késztetett cikkük. A lakókat nem lehet „megnevelni", azt már a pólyában kell elkezdeni. Több mint kétszáz lakásos társasháznál túlzás, hogy a szó valódi jelentése szerint, igazi társasházi közösségként éljünk együtt. Van, aki óvja tulajdonát, van, aki nem. A mi házunkban van még néhány önkormányzati lakás. Például nekünk és a fölöttünk lakóknak, éppen egy önkormányzati lakásbérlő okoz kellemetlenségeket. Nem törődött a lakása állapotával, nem zavarta, hogy több lakást napokon keresztül áztat. A lakásába nem engedett be senkit, hosszú idő kellett ahhoz, hogy egyáltalán a szerelő bemehessen és elhárítsa a hibát. Nem tudom, ilyen esetekben mi a megoldás, ki kötelezheti a bérlőt, hogy javíttassa meg a hibát? Aki olyan szerencsés, hogy bérlakásban élhet, annak is oda kellene figyelnie másokra, és nem kellene lelaknia az önkormányzat lakását, ami végül is mindannyiunk tulajdona. Név és cím a szerkesztőségben Sztár születik: Pogácsás Juliska Élénk érdeklődés kíséri „Pogácsás Juliskáról" szóló portrénkat. Lapunk két héttel ezelőtt mutatta be az apró pékség gazdáját, akire olvasóink igencsak kíváncsiak lettek. Számtalan telefonhívást kapunk azóta is, amelyben elérhetőségéről érdeklődnek. Nos, Pogácsás Juliskát az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény szomszédságában, az ABC mellett találják. Az Újpesti Napló arra kéri olvasóit, hogy amennyiben ismernek olyan újpesti kisvállalkozót, akit érdemesnek tartanak bemutatni az itt élőknek, jelezzék szerkesztőségünkben. Az Újpesti Sajtó Kft. lehetőségeihez mérten minden támogatást megad ahhoz, hogy teret adjon Újpest minőségi szolgáltatást nyújtó, kiváló termékeket előállító vállalkozásainak. (un)