Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-01-20 / 2. szám

Köztér Wintermantel Zsolt közbenjárására megkezdődhet az előkészítés Kezdődhet a káposztás- megyeri állomás tervezése Hamarosan megkezdődhetnek a káposztásmegyeri vasútállomás megvaló­sításának előkészületei - értesült az Újpesti Napló. Hosszú évek után végre történik valami, - a polgármester kezdeményezésére - a 2011-es állami költségvetés már biztosítja a projekt megkezdéséhez szükséges forrást. A z Országgyűlés számvevőszéki és költ­ségvetési bizottsága 2010. december 16- án tárgyalta a 2011-es költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokat. Ezek között szerepelt a „Moszkva tér felújításának, a térség tö­megközlekedési kapcsolati fejlesztései" fejezet so­ron 3 milliárd forint. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere lobbizásának köszönhetően a feje­zetbe bekerült a „Káposztásmegyer vasúti és egyéb fővárosi közösségi közlekedési fejlesztésé­nek támogatása" című projekt is. Az erről szóló módosító indítványt Nyikos László (Jobbik), a bi­zottság elnöke terjesztette be a testület nevében Kövér László házelnöknek. Ekkor ugyanis egyéni módosító indítványokat már nem lehetett bead­ni. A Parlament december 23-án elfogadta az idei költségvetést, és a számsorok közé az Újpest- Káposztásmegyer közösségi közlekedését jelentő­sen érintő fejlesztés is bekerült. Ismert, erről a polgármester már többször nyi­latkozott, régi adósságnak tartja a káposztásme­gyeri vasútállomás megvalósítását. Wintermantel Zsolt azért is szívügyének tekinti, mert közlekedés- mérnöki diplomamunkáját éppen a káposztás­megyeri közösségi közlekedés fejlesztése témakör­ben írta. A projekt nem csupán egy állomás építé­sét jelenti, hanem egy intermodális csomópont ki­alakítását, ahol megteremtenék a busz és - remé­nyeik szerint - a 3-as metró összekapcsolódását is a vasúttal. A leendő csomópontban természetesen P+R parkolókat is létesítenének majd. A határozat a fejlesztéspolitikáért és az önkor­mányzatokért felelős minisztert felhatalmazza, hogy a 3 milliárdos támogatás felhasználásának részleteiről szerződést kössenek a fővárosi önkor­mányzattal, a tényleges felhasználás tartalmi ele­meiről a főváros dönt. A fejlesztéshez mindenképpen szükség van a MÁV, a Főváros, a szomszédos XV. kerület, a Buda­pesti Közlekedési Központ Zrt. és más szervezetek együttműködésére, a sikeres megvalósításnak ez el­engedhetetlen feltétele. Mi a magunk részéről megkezdtük az előkészítő munkát - mondta el la­punknak Wintermantel Zsolt polgármester. Út a célig A káposztásmegyeri intermodális csomó­pont megvalósításához több lépcsőn át vezet az út - tudtuk meg az önkormányzat főépí­tészi irodáján. Első lépésként az ÉPÍT Zrt. megbízást ad egy tanulmányterv elkészítésé­re, amely feltárja a vasútállomáshoz kapcso­lódó közúti fejlesztés és az Óceánárok utcai BKV buszvégállomáshoz való kapcsolódás feltételeit is. Jelenleg az ÉPÍT Zrt. megbízási szerződésének előkészítése folyik a városháza munkatársainak közreműködésével. Újpest és a főváros közlekedési rendszerter­vében egyaránt szerepel a Megyeri út összekö­tése a Külső Szilágyi úton át Rákospalotával, ahol már korábban megvalósultak a fogadó úthálózat egyes elemei. Káposztásmegyer felöl a vasúti töltés alatt haladó közúti aluljáró épí­tésével oldanák meg a kapcsolatot, míg a fel­színen a Budapest-Vác vasútvonal elővárosi vasúti megállója kapna helyet. A főváros ere­deti tervei szerint a 14-es villamost a Káposztásmegyerig kiépített 3-as Metró váltja majd ki. Ezért a készülő tervekben komplex módon kell majd kezelni a metró majdani végállomása, az elővárosi vasúti megálló, vala­mint a ráhordó autóbusz-járatok kapcsolatát, valamint közúti vonzatait. A tanulmányterv alapján készülhet el a csomópont környezetének szabályozási ter­ve, amelyet szakhatósági egyeztetések követ­nek. Ezek eredményét előbb a kerületi, majd a fővárosi szabályozási tervbe is bele kell fog­lalni, a műszaki tervezés ezt követően veheti kezdetét. Wintermantel Zsolt polgármester azon az állásponton van, hogy minél gyorsabban ha­ladjon a projekt. így lehetőség nyílik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által menedzselt Budapest-Vác vasútvonal re­konstrukciós programjához kapcsolódni, amelynek részeként a Rákospalota-Újpest vasútállomás is megújul. ÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. • Ügyvezető igazgató: Tóth Sándor • Főszerkesztő: Zsidai Péter • Szerkesztőségvezető: Bangha Katalin »Szerkesztő: Ádám Tamás • Fotó: Horváth Dávid, Várai Mihály • Irodavezető: Szerencsi Csilla »Szerkesztőség: Ady Endre Művelődési Központ, 1043 Bp., Tavasz utca 4., I. em. Telefon: 785-0366, fax: 785-0466, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu • Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 • Nyomdai előállítás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Felelős vezető: Jens Dänhardt - ügyvezető igazgató »Terjeszti: Feibra Kft., Tel.: 06-1-340-9921, E mail: feibra@feibra.hu • Print ISSN: 2061-7283 • Online ISSN: 2061-7291 • Megjelenik minden héten 48 000példányban. • Hirdetésfelvétel a hirdetes@ujpestimedia.hu e-mail címen • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Közlés esetén fenntartjuk a szerkesztés jogát! • A megjelent meghívók és hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk • Részletes információk, tudnivalók: www.ujpest.hu

Next

/
Thumbnails
Contents