Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-02-24 / 7. szám
Megemlékezés ’ * -v ' ’ - ' A kommunizmus áldozataira emlékezünk Nyolc év robot Szibériában A kommunizmus áldozatainak emléknapja február 25. Rájuk emlékezve adjuk közre a Szent István téri piac egyik kedvenc lacikonyháját vezető Pintér Jolika édesanyja, Pintér Károlyné iszonyú megpróbáltatásai történetét. Rohr Magdolna 1953 decemberében, karácsony előtt tért haza szerencsésen Szibéria kényszermunkatáboraiból. NÉGYSZEMÉLYES ÖSSZEESKÜVÉS- A borzalmak 1945 augusztusában kezdődtek. Herczeg István (21 éves) egyetemista barátomat egy igazoltatás során, Kőszegen letartóztatták. Disszidálni szeretett volna. Szervezkedés és kémtevékenység volt ellene a vád, mert noteszában két angol pilóta címét találták meg, akikkel a katonai kórházban ismerkedett meg. A vád alapját ez képezte. A címek között az enyém (17 éves) és barátnőm. Borika (később Sabján Ferencné) lakhelye, illetve Tiefenbeck Kornélé (18 éves) is szerepelt. Két szovjet katona és egy magyar egyenként felkeresett bennünket, felszólítottak, hogy egy kis beszélgetésre menjünk velük. Egy Üllői úti épületben azonnal megkezdődött a kihallgatás. Fogalmunk sem volt róla, hogy mi a nyomozás tárgya, mivel tolmács nem volt és az egész oroszul folyt. Fenyegetés ellenére (csak Istvánt bántalmazták súlyosan, neki kiverték a fogait), sem tudtunk semmit mondani a „négyszemélyes összeesküvéssel" kapcsolatban. Pár nap múlva ponyvás teherautón Szombathelyre, az úgynevezett „Bagolyvárba” szállítottak minket, majd innen hasonló módon jutottunk Eisenstadtba (Kismarton). Itt először nem volt cella, egy mosókonyhában aludtunk szalmán. Folytatódtak a kihallgatások, egy orosz nőt is zártak mellénk, aki valószínűleg az egymás közötti beszélgetésünkből próbált valamilyen információt szerezni. Enni nem sokat kaptunk és a cellákban a priccsen és egy vödrön kívül semmi sem volt. Decemberben azzal hitegetve minket, hogy hazamehetünk, ismét teherautón Balatonfüredre vittek bennünket. Itt hirdettek ítéletet: hármunkat a Szovjetunió elleni fegyveres szervezkedés, agitáció és kémkedés vádjával 10 évi javító-nevelő munkára ítéltek. Kornélt külön kezelték, először halálra ítélték, melyet később szerencsére szintén 10 évre változtattak. Büntetésünket Sopronkőhidán barátnőmmel egy cellában kezdtük meg. Én a körülményekhez képest jó munkát kaptam, a katonatisztekre mostam. A katonáktól élelmet és minden, az élethez szükséges dolgot megkaptunk. Egy besúgó azonban elárult minket. Többet nem mehettem mosni. NEVE: E322 Februárban otthonról ruhákat hozattak nekünk, mert még mindig abban voltunk, melyben szeptemberben bevittek bennünket. Az előkészületek azért történtek, mert szögesdróttal kettéválasztott tehervagonokban (középen ültek a géppisztolyos őrök) megkezdték elszállításunkat. Az úton csak ülni vagy feküdni tudtunk. Szükségünket egy padlóba vájt lyukon végezhettük. Három hétig utaztattak - Lembergbe érkeztünk. Úgynevezett elosztólágerbe kerültünk. Itt fertőtlenítettek és leborotváltak minket. Az orosz őrök nagy derültsége mellett kezdődtek megaláztatásaink: a nőket férfiak és a férfiakat nők borotválták. Mindenki kapott egy nyilvántartási számot, az enyém az E 322 volt. Ettől kezdve ez volt a nevünk a hátralévő nyolc éven át. Innen az ukrajnai Donbassra kerültem, mezőgazdasági munkát végeztünk egy szénmedencében. Krumplit kellett gyomlálnunk - én, mint városi lány meg sem tudtam különböztetni a növényeket. A táboron kívüli munkaterületre indulásunkkor a kapus és a kísérő őrök között a következő párbeszéd zajlott: „-A nép ellenségét átadom." „-A nép ellenségét átveszem." Parancsuk volt, hogyha a megengedettől egy lépést balra vagy jobbra kilépett valaki azonnal lőniük kellett, s meg is tették. A táborokat mindenütt kettős kerítés vette körül: belül sűrű szögesdrótkerítés, utána gereblyézett tiltott zóna, majd fából készült külső palánk következett. Ezen kívül vérebek vigyázták a terepet. Fából készült barakkokban laktunk, emeletesre épített fapriccseken aludtunk a deszkán. Egy közös latrina állt a táborban, melyet, ha megtelt, ki kellett tisztítanunk, néha rám is került sor. Mivel nem tudtunk ruhát váltani, ez napokig érezhető volt. A kényszer sok-sok trükköt tanított meg nekünk, vajon ki gondolná, hogy meg lehet „mosakodni" egy pohárnyi vízben, melyet inni kaptunk egész napra? Az ételt barakkonként egy közös lavórban adták. Nagyon híg volt. Ha valaki nem volt tapasztalt és erőszakos, mint én is, akkor nem nagyon jutott neki csak lé. ROBOT MÍNUSZ 50 FOKBAN A szökés szinte lehetetlen volt, még a hullazsákokat is megszurkálták, nehogy valaki abban próbáljon meg a táboron kívülre kerülni. Nagy, domb formájú halom vett körül minden tábort, egy-egy ilyen domb alá temették a halottakat, mert a fagyos földbe nem lehetett sírt ásni. A szökést mégis megpróbálta egy társaság ebből a táborból, így 1946 júliusában büntetésből mindenkit ismét szögesdrótos vagonokba raktak és egészen szeptemberig folyamatosan utaztunk. Én közben maláriában megbetegedtem, félig aléltan tettem meg a hosszú utat, de kibírtam! A szibériai Tajset elosztó lágerében helyeztek el bennünket. Kórházba kerültem tífusz gyanúval, de egy szintén fogoly örmény orvos megállapította a maláriát és kinint is szerzett valahonnan. Ápolásom alatt ő oroszul is tanított, mikor észrevették az őrök, fenyítést kapott érte. Ez a betegség időről-időre visszatért a lágerekben később is. Gyógyulásomat egy magyar szakács, Dénes is segítette. Éjszakai takarítóként foglalkoztatott a konyhán. Dolgozni nem engedett, csak etetett. Később varrodában kaptam munkát egy rövid időre. Pár hónap múlva Bratszkba, a vízierőmü építéséhez kerültem. A Bajkál-Amúr vasútvonal építésénél is dolgoztam. Fakitermelésnél kézzel vágtuk és raktuk szállítójárműre a több méteres fatörzseket. Sokszor az élelemhiányt úgy pótoltuk, hogy a töltésbe ölfákat temettünk és az arra haladó tehervonat kisiklott. A rajta lévő élelmiszert elosztottuk. 40-50 fokos hidegben dolgoztunk, ha ennél hidegebb volt már nem engedtek dolgozni, mert a nagy hidegben a fém könnyen tört, így több lett a kár. A munkával is muszáj volt csalni, ha túl akartuk élni a megpróbáltatásokat. A kivágott fákat
