Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-17 / 35. szám
Interjú Művészeti műhely a tetőtérben Szeptember második felétől új helyszínre költözik a Somos Ildikó reklámgra- fikus és Szunyoghy András grafikusművész nevével fémjelzett Újpesti Rajz- iskola. A szabadiskola a régitől mintegy 100 méterre, a Görgey út 10. szám alatti ház tetőtéri lakásának átalakítása után fogadja egykori és új tanítványait. A hangulatos manzárd minden művész álma, már csak azért is, mert újpesti háztetőkre nyílik az ablaka. Az új oktatók csatlakozása és a tantervi kínálat bővítése az iskola nevének megváltoztatását is felveti, hiszen már nem csak rajzolás lesz a programban. Somos Ildikóval beszélgettünk. mennyit fejlődött. Tapasztaltuk azt a csodálatos érzést is, amikor a tanítványból kolléga, művésztárs lesz. Az önkormányzat által meghirdetett Pállya Celesztin képzőművészeti pályázaton augusztus végén három hozzánk járó „felnőtt csoportbéli" alkotó munkáját láttam viszont az Újpest Galéria kiállítótermében.- Milyen lesz az új rajziskola?- A Görgey úti ház padlása szándékaink szerint otthonos légkörű, hangulatos műterem lesz, amolyan művészeti műhely, ami akár a nagymama szobájára vagy gyermekkorunk játszósarkára is emlékeztethet. Ugyanakkor szakmai felkészültségével és naprakész lendületével reményeim szerint aktuális művészi értékeket és használható praktikus segítséget fog nyújtani. Terveink közt szerepel legkiválóbb kortárs képzőművészeinkkel való személyes találkozás szervezése. Régi vágyunk válik valóra azzal, hogy új helyünk képes lesz befogadni a szobrászattal ismerkedő tanítványokat is. A hagyományos tanulmányrajzoláson túl pedig teret kaphatnak az időigényesebb képzőművészeti technikák is.- Kiket, mely korosztályt várnak?-Tavaly Szász Regina grafikus kolléganőmmel elindítottuk játékos rajzos foglalkozásainkat a legkisebbeknek is, ez idén továbbfejlesztett művészeti foglalkozásokban (akár gyermekjogával vagy a fejlesztőmunkában közismerten csodákra képes drámajátékkal kombinálva) folytatódik. Az iskolaválasztás előtt álló kamaszokat és művészeti intézményekbe felvételizni kívánókat továbbra is hívjuk, akár hobbiból, akár felkészülés céljából szeretnének rajzolni. A művészetre éhes felnőtteket pedig a munkaidő letelte után tudjuk fogadni. Szeretnénk folytatni azt az újpesti várostörténeti hagyományt, melynek kezdete a Bagolyvár volt. Tehát mindenkit szeretettel várunk korhatár és felkészültségi szinttől függetlenül, aki - a már közhelynek számító, de igaz - rohanó világunkban szeretne egy kicsit megnyugodni és befelé figyelni Újpest központjában. (Érdeklődni lehet: 06 20/ 975 25 95 vagy somosildi@gmail.com)- B. K.- Kinőtte a korábbi termet az Újpesti Rajziskola?- Ez a változás egyik oka. Az Ifjúsági házbéli rajziskoja - utólag visszatekintve - rendkívül jó kezdeményezés volt. Amikor hat éve belefogtunk Szunyoghy András grafikusművésszel, csak annyit tudtunk, hogy nagyon sok a tehetséges kisiskolás, a fiatal, sőt az idősebb korosztályból is többen vannak, akik szeretnek és szívesen rajzolnak, tanórán kívül is és munkaidő után is, de erre a lehetőségek nem mindig adottak. Rajziskolánkat így kísérleti jelleggel indítottuk, erre az Ifjúsági Ház központban lévő épülete remek színhelynek bizonyult. Jómagam - kismamaként -, de felhasználva az évek alatt művészeti vezetőként szerzett tapasztalataimat találtam ebben olyan, néhány órás elfoglaltságot, amely számomra is hasznos, feltölt és kikapcsol. András tapasztalt tanárként és - bátran mondhatom - világszerte elismert művészként, (többek között Ember és állatanatómia, Rajz ABC című könyvek megalkotója) legnagyobb örömömre mellém állt és a mai napig támogatja elképzeléseimet.- Egyre többen iratkoztak a rajziskolába.- Igen, és ami ennél is fontosabb volt számunkra, akik pusztán a rajzolás kedvéért jártak hozzánk, jól érezték magukat velünk, technikájuk is fejlődött. Azok pedig, akik céltudatosan készültek a jövőre, elsajátították a szakma fortélyait és szép számmal bejutottak a képzőművészeti gimnáziumba, vagy az általuk választott művészeti intézménybe. A tanévet minden évben kiállítással zártuk. Bennünket is meglepett, hogy egy év alatt ki Újpest önkormányzata, valamint az Újpesti Városvédő Egyesület és több magánszemély anyagi támogatásával, a városnapot megelőzően jelent meg - az Agroinform Kiadó gondozásában - az Újpest Gyermekeiért-díjjal kitüntetett Fericsán Kálmán Emberfaragó idők című könyve. A kötet alcíme: Bevezetés Újpest neveléstörténetébe 1832-1952. A kötettel, amelyet pedagógusoknak és Újpest története iránt érdeklődőknek egyaránt ajánlunk, a szerző több évtizedes gyűjtő- és kutatómunka eredményeként gazdagítja a helytörténeti irodalmat. A könyv előszavát nagykárolyi gróf Károlyi László, utószavát dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere írta. A szerző maga is újpesti - felmenői révén is - és pedagógus, a Munkásotthon Utcai Általános Iskola, majd nyugállományba vonulásáig a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola tanára. A könyv borítóját Bertalan Tivadar képzőművész, Újpest díszpolgára tervezte. A kötet 3000 forintos támogatás befizetésével az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben érhető el (vasárnap és hétfő kivételével, Berda u. 48.), ahol az önkormányzat és egyéb kiadók korábbi helytörténeti munkái is megtalálhatók.