Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-17 / 35. szám
. ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM, 2010. szeptember 17. Választás 201 0. Atíúcúl Egyéni választó Újpesten 3 1 1 % / 3 X, %t > - / / 7 / A Magyar Köztársaság Elnöke 2010. július 15-én kelt határozatával a 2010. évi önkor' mányzati képviselők és polgármesterek vá- lasztásának napjaként 2010. október 3-át (vasárnap) határozta meg. A választási törvényben bekövetkezett változások miatt Újpesten is módosult a választó- kerületek területe és száma. A korábbi 19 egyéni választókerület helyett Újpest területén 14 egyéni választókerületben szavazhatnak a választópolgárok. Ez a változás érvényes a szavazókörökre is, hiszen a korábbi 87 szavazókor helyett az őszi önkormányzati választásokon 86 szavazókor lesz. A változás érinti Újpest teljes területét, de a választókerület alakításánál figyelemmel voltak a nemzetiségi, vallási, történelmi, földrajzi /és egyéb helyi sajátosságokra is.A választásra /jogosult választópolgároknak fel\ell készülniük arra, hogy szavazatukat nem a megszokott /Iskolában és szavazókörben adhatják le.Yötíb választópolgárt érint Újpesten az új törvényből eredő változás átvezetése. Változás az is, hogy a választókerületek számozása észak-dél irányban növekszik, mely azt jelenti, hogy az 1. számú választókerület Káposztásmegyer II. területén, míg a 14. számú választókerület Újpest-lstvántelek területén található. A fentiek értelmében változott a szavazókörök számozása is, az 1. számú szavazókor Káposztásmegyer II. területén, a 86. számú szavazókor Újpest-lstvántelek területén található. Választási oldalak az Újpesti Naplóban A z október 3-i önkormányzati választások előtt az Újpesti Napló két, egymást követő lapszámában, választási oldalak közreadásával térítésmentes megjelenési lehetőséget biztosít az Újpesten induló polgármesterjelölteknek, valamint mindazon szervezeteknek, amelyek kompenzációs listát állítottak, illetve azon jelölteknek, akik pártámogatással, vagy független jelöltként indulnak a helyhatósági választáson. Az összeállítás egyfajta áttekintést nyújt az olvasónak, így megismerheti a pártok, szervezetek jelöltjeinek és a független jelöltek céljait, törekvéseit. A választási oldalakon megjelenő képeket, közlendőket a jelöltek készítették, maguk írták, szerkesztőségünk csak a technikai megvalósításban nyújtott - amennyiben kérték - segítséget. A megjelenés sem kötelező, csupán lehetőség, amellyel élni lehetett. Lapszámunkból kiderül: valamennyi jelölt él a megjelenés lehetőségével. A megjelenés sorrendjét a polgármesterjelöltek esetében (10-11. oldal) nevük abc-be rendezése adta. A kompenzációs listát állító négy szervezet esetében a párt, szervezet elnevezését soroltuk abc-rendbe (13-16. oldal). A független jelöltek és a pártok, szervezetek által támogatott jelöltek esetében (11-12. oldal) a választókerület száma jelentette a rendező elvet, az egyazon választókerület jelöltjeit abc-be soroltuk. Lapunk lehetőséget biztosít arra, hogy a kampányrendezvények időpontja is segítse a választópolgárokat és a jelölteket a tájékoztatásban. Összeállításunkat a választókerületeket jelölő újpesti térkép egészíti ki. A választásról további tájékozódási lehetőséget kínál az Újpesti Közéleti Televízió képújsága, valamint a www.ujpest.hu honlap is.