Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-02-01 / 4. szám

6 Testületi hírek 2010. első határozatai A soron következő testületi-ülést január 26-án tartották. RENDELETEK 26 igennel módosították a kegyeleti szabályt, melynek értelmében az önkor­mányzat ez évtől elhalálozásukkor saját halottjának tekinti azokat a személye­ket, akiket Újpestért-díjjal tüntettek ki. 23 igen szavazat és 2 tartózkodás mel­lett elfogadták a 2010. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendeletet. Ennek értelmében ez év december 23., 30. és 31. napján, a polgármesteri hiva­tal köztisztviselői nem dolgoznak majd. FORRÁSMEGOSZTÁS Harmadik napirendként szerepelt, a fővárosi és kerületi önkormányzato­kat osztottan megillető bevételek ez évi megosztásáról szóló előterjesztés. A törvény értelmében a fővárosi ön- kormányzatnak a tárgyévre vonatkozó tervezetet a kerületi önkormányzatok­nak véleményezés céljából meg kell küldeni. A tervezetben 4,4%-os emel­kedést jelöltek meg. Ez azt jelenti, hogy míg 2009-ben a forrásmegosztásból származó bevételekből, 6 755 680 e fo­rintot kapott az önkormányzatunk, az idei évre 7 055 780 e forint várható. Ezen a számon vitatkozni nem lehet, a testületnek nincs joga megvétózni, így az előterjesztő dr. Trippon Norbert a testületnek a tervezet tudomásul véte­lét javasolta, melyet 18 igen, 2 nem és 6 tartózkodás mellett fogadtak el. VITA A VISSZAHÍVÁSOKRÓL A negyedik napirend volt az a pont, ahol a képviselő-testület nem jutott dűlőre. Tavaly év végen született egy kormányrendelet, amely a köztulaj­donban álló gazdasági társaságok ta­karékosabb működése érdekében csökkenti a társaságok igazgató taná­csainak és felügyelő bizottságainak létszámát. Az igazgatóságot legalább három, legfeljebb 5 tagra, a felügyelő bizottságot 3 főre kell csökkenteni, míg a 200 millió forintot meghaladó jegyzett tőkéjű társaság esetében leg­alább három, legfeljebb hat tagra. A változásban négy önkormányzati tulajdonban álló társaság érintett. Az Újpesti Vagyonkezelő ZRT.-nél az igazgatóság eddig 10 fővel működött. Mivel legalább 5 főre kell csökkenteni, a testületnek 5 tag visszahívásáról kel­lett döntenie. Ugyanennél a társaság­nál a felügyelő bizottság 13 főből állt, innen a törvényi rendelkezés értelmé­ben 6 tagot kell visszahívni. Az ÉPÍT Zrt. igazgatósága jelenleg 5 főből áll, mivel 2009. december 31.napjával az igazgatóság elnöke Vörös Péter lemondott, így megfelel a törvényben előírtaknak. A cég fel­ügyelő bizottságából egy főt kell visszahívni. A Főtér Kft., és az Újpes­ti Média Nonprofit Kft. nem rendel­kezik igazgatósággal, a felügyelő bi­zottságból azonban mind a két tár­saság esetében 2 személyt vissza kell hívni. Talán az olvasók is tudják, hogy ezekbe az igazgatóságokba és bizott­ságokba a pártok delegálják a tago­kat. Minden önkormányzati választás után hosszú egyeztetések, huza­vonák és alkuk után születik meg a döntés, hogy melyik igazgatóságban illetve bizottságban, melyik pártnak hány tagja ül. Dr. Trippon Norbert el­mondta, a visszahívásokkal nagyság­rendileg 30 millió forintot spórol meg Újpest, melyet a saját hibájukon kivül hátrányos helyzetbe került újpesti la­káshitelesek megsegítésére kíván for­dítani az önkormányzat. Azt is el­mondta azonban, hogy a frakcióve­zetők nem tudtak egyezségre jutni a kérdésben. Ha pedig ez így marad, Új­pest önkormányzata nem tud megfe­lelni törvényi kötelezettségének. Innentől megindultak a hozzászó­lások. Pajor Tibor (Jobbik) politikai ban- ditizmusnak nevezte azt, hogy a frak­ciók nem tudnak egymással dűlőre jutni, és javasolta, hogy az igazgatósá­gokban és bizottságokba szakembere­ket delegáljanak a pártok. Szalma Botond (KDNP), a mandá­tumarányos elosztást javasolta, csakúgy, mint Wintermanntel Zsolt (Fidesz). Derce Tamás polgármester elmondta, hiába beszélünk mandá­tumarányos elosztásról, hiszen 2002- ban sem volt ilyen, és 2006-ban is hosszú egyeztetések után született csak megegyezés. Szalma Botond képviselő azt javasolta, próbáljanak a pártok felülemelkedni az elmúlta­kon, és legyen ez az a pillanat, ami­kor elkezdik a rendrakást a fejekben, és pénzek elosztásában, hiszen sokan csak egzisztenciális okokból ülnek az igazgatóságokban. Dr. Trippon Norbert (MSZP) alpol­gármester arra szólította fel a többi pártot, hogy kérjék ki maguknak, mi­szerint az emberei egzisztenciális okok­ból ülnek a bizottságokban, melyet a maga részéről meg is tett. Elmondta, véleménye szerint pártja tette a leg­nagyvonalúbb javaslatot a visszahívá­sok tekintetében, de a többi párt csak beszél, és nem cselekszik. Kezdtek elszabadulni az indulatok, a pártok és a képviselőik egymásra mutogattak. Érezhetően megkezdő­dött a választási kampány az újpesti testületben is. A polgármester úr frakcióvezetői szünetet rendelt el. Egy újabb esély volt tehát arra, hogy pár­tok egyezségre jussanak a visszahívá­sok tekintetében. Nem sikerült. Dr. Derce Tamás polgármester el­mondta, az a célja, hogy testület vég­rehajtsa a törvényt. És ha a frakciók nem tudnak a személyekben megálla­podni, akkor általánosságban döntse­nek arról, hogy az igazgatóságokat és a felügyelő bizottságokat, az előter­jesztett létszámokkal csökkenti a tes­tület, és ennek értelmében módosít­ják az alapító okiratokat. A szemé­lyekről pedig folytassanak további egyeztetéseket, és újabb döntés a feb­ruári testületi-ülésen születhet majd. Hock Zoltán (MDF), felhívta a pol­gármester figyelmét arra, hogy jogilag értelmezhetetlen a javaslat. Elmond­ta, nem az újpesti testület lesz az egyetlen, aki ha most nem tud dönte­ni a kérdésben, akkor egy ideig mu­lasztásos törvénysértéses állapotban lesz, melyet azonban a következő ülésre már remélhetőleg korrigálni tud. Ismertette, hogy a fővárosi ön- kormányzat még csak előterjesztést sem készített januárra a kérdésben, és nem ők az egyedüliek. Vélemény sze­rint megállapodás hiányában el kell halasztani a döntést. A polgármester ragaszkodott a mó­dosító indítványához. Jelezte, azért te­szi mindezt, mert hogyha az ő indítvá­nyát most elfogadja a testület, és a tár­saságok emiatt a fél döntés miatt gya­korlatilag értelmezhetetlen jogi hely­zetbe kerülnek, akkor ez azt jelzi, hogy a kialakult helyzet mindannyiuk, min­den képviselő és minden párt felelőssé­ge. A módosító indítványt a testület 25 igen és 4 tartózkodás mellett elfogadta. SZABÁLYOZÁSI TERV Elkészült, és 21 igen, 3 nem és 2 tartóz­kodással a testület elfogadta a Labda­« rúgó u.-lrányi D. u.-Baross u.-Fülek u. által határolt terület szabályozási ter­vét. A területen lakóépületek létesíté­sét tervezik. KÖZBESZERZÉSEK A 6-9. napirendi pont közbeszerzési eljárások lezárásáról illetve megindí­tásáról szólt. A forgalomtechnikai be­ruházási munkák tárgyában az eljárás nyerteseként az AMBÍCIÓ Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t hir­dették ki. A kenyér, péksütemény be­szerzése tárgyában kiírt közbeszerzés nyertese, a az Analyzer Kft. lett, míg a közvilágítási fejlesztési munkák elvég­zését a VIALUX Kft. nyerte meg. A testület döntött a közterületein gyep­hézagos, térbetonos, és aszfaltburko­latú gépjárműparkoló építése tárgyá­ban a közbeszerzés megindításáról. ALAPÍTÓ OKIRATOK Törvényi változás és rendelkezés ér­telmében, három intézmény alapító okiratának módosítására tett javasla­tot Bélán Beatrix alpolgármester asz- szony. A Bőrfestő Óvoda, a Deák Ovi, és az Ady Endre Művelődési Háza ala­pító okiratainak módosítását 29 igen­nel hagyták jóvá a képviselők. Módosítani kellett az Újpesti Ön­kormányzat Polgármesteri Hivatal alapító okiratát is. Derce Tamás elő­terjesztését szintén 29 igennel támo­gatták. A képviselő-testület 2010. évi munkatervének előterjesztése 27 igen és 2 tartózkodó szavazatot kapott. SZOCIÁLIS TÁRCA Nagy István alpolgármesternek 3 elő­terjesztése került a testület elé ezen a napon. 28 igennel, 1 tartózkodás mel­lett elfogadták a 2010. évi közfo- galkoztatási tervet. A másik két előter­jesztés és 28 igennel kapott támoga­tást. Elfogadtál tehát az önkormány­zat 2007. évi szociális szolgáltatáster­vezési koncepciójának és cselekvési programijának felülvizsgálatát és aktu­alizálását, valamint a Dr. Csiki Árpád­dal és Dr. Deák Gyöngyivel kötött megbízási szerződések módosítását. A módosításra azért volt szükség, mert az orvosok cégének nevei változtak. NÉVHASZNÁLAT Bélán Beatrix előterjesztésében a tes­tület döntött arról is, hogy az alapítan­dó Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére az „Újpesti" név használatát engedélyezi. - N. B.

Next

/
Thumbnails
Contents