Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-08-09 / 30. szám

www.lehetmas.hu LO ÉVFOLYAM, 3 0. SZ gusztus Ökormányzati választás Tisztelt Újpestiek! Sokukkal már személyesen is ismerjük egymást. Köszönünk egymásnak és beszélgetünk, ha találkozunk a Főtéren, a piacon vagy máshol Újpesten. Akik ismernek, azok tudják, hogy tudok és szeretek is dolgozni. Érdemes dolgoznunk azért, hogy megvalósuljon a Károlyi Kórház és a Felnőtt Szakrendelő felújítása, a Főtér-program és az Újpesti Piac, valamint a játszóterek és közterületek felújítási programjának folytatása. Új bölcsődéket, óvodákat és új uszodát is kell építenünk. Célom, hogy a tankönyv­támogatási rendszert kibó'vítsük, valamint az, hogy minden érintett korosztály ingyenesen jusson hozzá a HPV elleni védőoltáshoz. Közösen kell nyomást gyakorolnunk a fővárosra és a kormányra, hogy kiérjen végre a metró Káposztásmegyerre is! Felkészültem a polgármesteri feladatra, tudom, mit kell ten­nem, vállalom a kihívást, és számítok az Önök'megtisztelő támogatására is! Trippon ■ Norbert ■ www.tripponnorbert.hu A JÖVŐ POLGÁRMESTERE Jjfc IMSZP LEHET MÁS A POLITIKA- Bevallom, csak a párom és a nagyobbik fiunk szüle­tett újpesti. Engem az angyalföldi szülőotthonból hoztak haza a szüleim ide, Istvántelekre, immár 39 éve. Azóta viszont minden ide köt: Chinoin ovi, a Viola majd Bajza utcai általános,a Könyves gimi, 10 év kajakozás a Tungs- ramban. Köszönettel és felelősséggel is tartozom Új­pestnek.- Inkább első vagyok az egyenlők közt. Remélem, ha­marosan az egész helyi LMP csapat neve is ismerősen cseng majd Újpesten. Nem is pártként, inkább civil szer­vezetként tekintek az LMP-re.- De mégiscsak párt..!- ...ami a civil kurázsi egyik formája. A politika erede­tileg a város, a polisz ügyeinek intézése volt, nem a vala­mi mutyizós-mocskolódós, másokat túlerőből kiszorító iszapbirkózás. A Lehet Más a Politika a nevében és tettei­ben is reményt és ígéretet hordoz.- Miben „lehet más” Újpest?- Nem radikális változásra, inkább a Derce Tamás pol­gármester úr idejében megkezdett munka kiteljesítésére törekszem. Öko-szemlélettel értékeljünk újra egy sor ke­rületi fejlesztést és szolgáltatást. „Új fiúként" sokat kell tanulnunk, de nem félünk a közösséget bevonva alterna­tív javaslatokkal előállni vagy. döntéseket felvállalni a programunk szerint. '- Programja egyik pillére a jószomszédság. Mit ért ezen?- Helyi közösségek építését civil szervezetek bevoná­sával. Rá kell ébrednünk,hogy a problémákat itt kell meg­oldanunk az érintettek aktív segítségével. Pontosan úgy, ahogy a jó szomszédok segítik egymást.- Milyen kérdések foglalkoztatják?- Sok ügy van. Az MSZP-s alpolgármester jogos büsz­kesége a Főtér, de kérdem én: miért jó az, ha az automa­ta szökőkút akkor is fröcsköl, ha a gyerekem rajta áll?! Miért az átadás után készülgeta Városház-pince? Kell-e új uszoda, ha a régit kilóra se lehet eladni, és szemben ve­le egy poros parkoló van? Mi kell jobban a Tél utcába: ne­gyedik ABC vagy sportpálya? Lehet-e a „régivé újítani" a vízi életet a Dunán? Meddig füstölhet az Erzsébet utcai is­kola kéménye a környező tízemeletes házakra? Lesz vala­ha Újpest „akadálymentes"?!- Végezetül: mit üzen a választóknak?- Bízzanak az LMP csapatában és bennem! Adják ne­künk az ajánlószelvényeket, október 3-án szavazataikat! Ne hagyják másokra a helyi politika-csinálást! Kövessék az eseményeket a www.lmp4-15.hu honlapon, írjanak az ujpest@lehetmas.hu címre. Legyen Újpest büszke, és civil kurázsival átitatott igazi jószomszédság! AZ LMP ÚJPESTI JELÖLTJEI Választókörzet Név l.vk. Somlyó Péter 2. vk. Nyári Zsolt László 3. vk. Latinovits Ödön 4. vk. Kanász Nagy Máté 5. vk. Bálint Gergely 6. vk. Székelyné Rákosi Judit 7. vk. Nemeskéri Róbert 8. vk. Deák Jenő 9. vk. Kecskeméthy Ildikó 10. vk. Juhász Sándor 11. vk. Dr. Fellegi Endre 12. vk. Dudics Krisztián 13. vk. Péics Berkes Lóránt 14. vk. Perneczky László

Next

/
Thumbnails
Contents