Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-03-06 / 5. szám

ÚJPESTI NAPLÓ ­hangversenyek megrendezése. Tovább­ra is közérzetjavító lehet a virágváros program folytatása. Több éven keresz­tül tart majd a főtér újjáépítése, amely­nek sorána 2009. év mára kezdetet je­lenti: az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatának első fordulóját né­hány héttel ezelőtt sikerrel vettük: 750 millió forintos támogatásban részesül­tünk.- Ezek szerint elégedett a költségve­téssel?- Azt hiszem, takarékos, de korrekt, a lehetőségeknek és az elvárásoknak megfelelni akaró rendeletet fogadtunk el, még akkor is, ha a rendelkezésre ál­ló pénzösszeggel nem tudunk minden gondot megoldani. Sok függ a bennün­ket körülvevő gazdasági helyzettől, az ebből ránk nehezedő szociális problé­mák kezelhetőségétől. Amennyiben nem lesz az országban államcsőd, akkor a vállalt feladatainkat teljesíteni fog­juk. Mégpedig, mint már említettem: ebben az évben is hitelfelvétel nélkül.- A könyvvizsgálói jelentés is kieme­li, hogy az önkormányzat a költségve­tés egyensúlyának megőrzése érdeké­ben mintegy 800 millió forintos ingat­lan-értékesítéssel számol. Milyen in­gatlant szeretne az önkormányzat el­adni?- Biztonságra törekszünk, de elkótya­vetyélni nem fogjuk vagyonúnkat. Ugyanakkor káposztásmegyeri területek és az egykori honvédségi laktanyák iránt továbbra is van befektetői érdeklődés. Ezért úgy véljük, mindezen területek olyan tartalékot jelentenek számunkra, amelyekkel számolhatunk. II. ÉVFOLYAM, 5 . SZÁM uraSHOT. VIRÁGBA BORUL ÚJPEST Dr. Trippon A/onbert alpolgármester kezdeményezéseként 2008- ban elindult Újpesten a VirágVáros-program. Ebben a tekintet­ben nem lesz változás az idén sem, a program folytatódik, Újpest újabb és újabb területei borulnak virágba a továbbiakban is. A lakosság visszajelzése szerint a VirágVáros program na­gyon sikeres volt a tavalyi évben. Ennek keretében több ezer muskátli került a villanyoszlopokra szerte Újpesten, több tízezer egy- és kétnyári növényt ültettek közterületekre, új virágágyásokat alakítottak ki, mint például a Görgey és Ist­ván út sarkán, ahol virágokból alakították ki Újpest címerét. Talán az egyik legnagyobb siker az újpesti közintézmények előtti, az önkormányzat térségében kialakított virágoszlo­pok kihelyezése volt: szinte „virágeső" hullott Újpestre. A kezdeményezés sikere után többen megkeresték a polgármesteri hivatal munkatársait, mondván, hogy a vi­rágoszlopok feldobják az egyébként szürke, élettelen jár­daszakaszokat, szeretnének más helyeken is ilyen kompo­zíciókat látni. Több tucat új helyszín lesz az idén, a tervek szerint min­den közintézmény elé - orvosi rendelők, szociális létesít­mények, stb. - kihelyeznek, a lehetőségekhez képest vi­rágoszlopokat, ezzel is színesítve Újpest területét. Varga János, az Aschner Lipót Termé­szetjáró Egyesület vezetője elmondta, hogy például a Trombita tér megújulása, színpompás zöldkultúrája életminőségi változásokat hoz az emberek életében. Örült az új kezdeményezésnek, szerinte is minél több helyen volna a program kiterjesztésére.-Ahhoz azonban, hogy Újpest tartósan megmaradjon VirágVárosnak, mindenképpen szükség van az emberek hathatós közreműködésére is. Ugyanis ha az emberek el­dobálják a szemetet, kihelyezhetnek bármennyi virágot, az összkép nem lesz megfelelő. Azonban ha a lakosság is ma­gáénak érzi a környezet megóvásának szükségességét, ak­kor van hosszú távon is esély a VirágVáros program kitelje­sedésére - tette hozzá a természetjáró egyesület vezetője. A KÖZBIZTONSÁGRA IS HAT Huszonötmillió forinttal több pénz jut 2009-ben a közvilágí­tás fejlesztésére, mint a tavalyi évben. Erről az újpesti ön- kormányzat képviselő-testülete döntött legutóbbi ülésén. A városvezetés álláspontja szerint a közbiztonság egyik nagyon fontos eleme a közvilágítás, ezért különítettek el ebben.az évben egy nagyobb összeget erre a célra. A közvilágítás javítását szolgáló program keretén belül új lámpaoszlopokat telepítenek bizonyos helyeken, természe­tesen megfelelő lámpatestekkel kiegészítve. A pontos hely­színek kijelölése folyamatban van, nagyjából március végén lesz döntés a konkrét helyszínekről.- Csak üdvözölni tudjuk a döntést, amellyel jelentősen nőhet a közbiztonság eddigi minősége is - jellemezte a vál­tozást az Újpesti Polgárőrség vezetője, Mecseki Tibor. - Mindennek az életminőség javítása mellett a mi szempon­tunkból praktikus előnyei is vannak. A bűnözők nem szíve­sen adják az arcukat a tevékenységükhöz, sötét helyek vonzzák az elkövetőket. A helyi rend­őrséggel kiegyensúlyozott együttmű­ködésben főként a megelőzésen van a hangsúly a mi munkánkban. Jelentős területek biztonságos áttekintését se­gíti a fokozott közvilágítási ellátás. Mindez jelentős mértékben segítheti a biztonságos közle­kedést is, amit mindannyian, nap, mint nap megtapasztal­hatunk. 5 hogy mire elég a harmincötmillió forint? Lámpaoszlop­tól és -testtől függően körülbelül 50 új lámpa telepítésére, a pontos meghatározásról csak a helyzetfelmérés után lehet majd beszélni. A fent említett több tízmillió forintos összeg kizárólag a közterületek világítására fordítandó, amibe nem tartozik bele Újpest díszkivilágításának megvalósítása. 2008-ig nem volt egyetlen olyan közintézmény sem, amely része lett volna a fővárosi díszkivilágítást rendeletnek, ezen Újpest vezetése tavaly változtatott. NINCS TÖBB FÜSTÖLÉS A JÁTSZÓTÉRÉN A dohányzás tiltása a játszótereken Far­kas István képviselő indítványa volt Új­pesttestületi ülésén. Akkora képviselő- testület többségben elfogadta, hogy al­kossanak rendeletet ebben a témában. Némi előkészítés után a rendelet elké­szült, elfogadták az illetékesek, sőt, már hatályba is lépett. A tiltás nem újdonság, hiszen a fővárosi tulajdonú ját­szóterekre vonatkozóan a Fővárosi Önkormányzat is hozott hasonló rendeletet. Ez igazából arról szól, hogy a közterü­leteken levő játszótereken, ahol kismamák, kisgyermekek és nagyszülők töltik a szabadidejüket, próbálnak játszani, amennyire lehet, védjük őket a káros környezeti hatásoktól. Noha ezen káros környezeti hatásokat nem lehet teljesen izolálni, sőt azt is sokan mondják, hogy a cigarettafüst ke­vésbé ártalmas szabadtéren, mint például az autók által ki­bocsátott kipufogógáz, mégis, valamit muszáj tenni a hely­zet javítására. Az önkormányzat azt nem tudja szabályozni, hogy ne járjanak autók a játszóterek közelében, értelem­szerűen maximum csökkenteni és lassítani tudják a gépjár­mű-forgalmat. Szentmihályiné Holfinger Edittel az egyik újpesti játszótéren beszélgettünk. A kismama elmondta, hogy szerencsére csak na­gyon ritkán fordul elő, hogy valaki a gyerekek közelében, a ját­szótéren dohányzik, ám nagyon fontos volna, hogy ez soha ne fordulhasson elő. Mint mondta, a szülők többnyire kimennek a játszótéren kívülre rágyújtani, de mindenképpen örül a határo­zatnak, reméli, lesz visszatartó ereje. Más kismamák hozzátették, hogy a tinédzserek is sok gon­dot okoznak a játszótereken, mert ők azok, akik inkább oda­járnak társasági életet élni, rágyújtanak, a csikkeket otthagy­ják, ahol egyébként a kisgyerekek játszani szoktak. A kérdés mindenki számára az, hogy az új szabály betartását mi módon lehet majd ellenőrizni? Remélhetőleg azok a szülők, akik a játszótérre, saját gyermekeik és önmaguk érdekében megér­tik majd, hogy nem szabad dohányozni ott. A közterület-fel­ügyelet sem lehet ott minden játszótéren folyamatosan, de minél többet igyekeznek ott lenni a helyszínen, érvényt sze­reznek a rendelkezésnek. Most készülnek a táblák, amelyekkel megpróbálják Új­pest lakosságának figyelmét felhívni arra, hogy az újpesti közterületi játszótereken szemetelni, dohányozni tilos.- B. K., H. P., T. K. 3 I

Next

/
Thumbnails
Contents