Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-03-06 / 5. szám

Temetői gondok Több fórumon is érkeztek bejelentések szer­kesztőségünkbe, miszerint áldatlan állapotok uralkodnak az Megyeri Úti temetőben. A hírek szerint az elmúlt egy-két évben nem változott semmi, szeméthalmok, felszedett és egymásra dobált sírkövek, oda nem illő tárgyak halmai fo­gadják a látogatókat. A lakosság számára gon­dot jelent továbbá az esős időben felázó földút, amelyen meglehetősen nehéz tiszta ruhával ke­resztüljutni a temető egyik végéből a másikba. Felkerekedtünk hát egy fényképezőgéppel, hogy megnézzük, mi is a helyzet a sírok körül. Noha nem esős napon mentünk ki, így sártengerrel nem, de más visszásságokkal találkoztunk. Bizony számos helyen lehetett kósza sírkő-darabo­kat találni, hol kupacba rendezve a már nem haszná­latos köveket, hol pedig csak úgy, odaborítva, ahol éppen helyet találtak neki. Nyilván a növényzet ilyenkor sokkal rosszabb képet fest, mint tavasszal és nyáron, de így is látható volt sok olyan sír, amelyen látszódott, talán húsz éve is van, hogy valaki gondoz­ta volna. A sírok között is elburjánzott fákat, bokrokat lehetett látni. A padoknak csupán a váza maradt meg, a deszka, amire ülni lehetne egy-egy sír előtt, java­részt hiányzik. Természetesen ellenpéldát is lehetett egyet-egyet látni, ahol minden szépen gondozva volt, a pad télire nejlonnal letakarva, de ez kirívó eset volt. A szeméttá­rolókból a szél kifújja a törött, használt mécseseket, papírzsebkendőket, azok elborítják a kukák környé­két, olykor a sírokra is jut belőlük. A temető fenntartója vagy akár egy helyi civil szer­vezet, ha magáénak érzi a gondot, egy délutánt rá­szánva sokat javíthatna a helyzeten. Tegyük hozzá, nem elégséges egyszer rendet tenni, azt fent is kell(ene) tartani. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a történet, mi­szerint az Izzó lakótelepről az ott lakók kutyáikat a te­mető hátsó kapuján viszik be sétáltatni, csupán városi legenda. -T. K. Megújuló fasorok Március 22-tól kezdődnek a fa­ápolási munkák Újpesten, első­ként a Szent István tér környéki gallyazások, metszések, vágások. A részletekről kérdeztük a Város­üzemeltetési osztály vezetőjét.- A fakivágással kapcsolatos munkála­tokat három nagy csoportra lehet osz­tani - tudtuk meg Lőríncz Mihálytól.- Költségvetésünkben szerepel, mint­egy 25 millió forintos összeggel a fa­sorok rehabilitációja. Ez egy centrali­zált utcasoron levő teljes fasor újrate­lepítése. Újpest utcáin meglehetően sok igénytelen és elég idős fa van - itt el­sősorban az akácfákról van szó -, ame­lyek nem nemes fák, hamar elöregsze­nek, balesetveszélyessé válnak. Min­den évben igen sok problémát okoznak a letört ágak, az autókon, házakban okozott sérülések, ezek megelőzésére az önkormányzatnak folyamatos gal­lyazást kell végeztetnie éppúgy, mint folyamatos fasor-karbantartást. Vannak olyan területek, amikor ez a karbantartás nem elég, ahol teljes re­habilitációra van szükség. Ez a program 2008-ban kezdődött, a Deák Ferenc ut­cában teljes hosszban kicserélték az el­öregedett és beteg akácfákat. Helyet­tük nemesebb, szebb fákat telepítettek. Fontos információ, hogy az ilyen fasor­cserék esetén nem csökkentik a zöldte­rület arányát, a fák számát. Egyedileg történik a balesetveszélyes fák eltávo­lítása, amely egy másik feladat ugyan­ezen témakörben. A fák vizsgálata során a szakemberek gyakran találkoznak egészségesnek tűnő, de belülről odvas, elkorhadt fákkal, amelyek magukban hordozzák a balesetveszély lehetőségét egy-egy viharosabb nap esetén. A le­hetőségekhez képest ezt is igyekeznek a szakemberek megelőzni, folyamatos Újpest fáinak vizsgálata különböző módszerekkel. Példa erre a Főtér rekonstrukciós program kapcsán elvégzett vizsgálat, amely többek között a keramitos parko­lóban lévő fákra vonatkozott. Kiderült, sajnos nagyon rossz állapotban vannak ezek a fák. Balesetveszélyesek, köny- nyen letörhetnek az ágaik, esetleg a törzsük is letörhet. A leginkább bal­esetveszélyes fákat ezért erről a terü­letről is el kell távolítani. Ám helyettük a Főtér-program keretében új növénye­ket, új fákat telepítenek, a jelen álla­pothoz képest 30 százalékkal nagyobb zöldterületet alakítanak ki a Szent Ist­ván téren. Meg kell szüntetni a balesetveszélyt, ez óhatatlanul fakivágásokkal jár, de helyette újat, jobb minőséget, a helyi viszonyokhoz jobban alkalmazkodó fá­kat telepítenek. S hogy melyek ezek a nemesebb, jobban alkalmazkodó fák? Például a juharfa, a platánfák, valamint kisebb helyekre a gömbjuhar. A fák ki­választása mindig az adottságok figye­lembe vételével, a főkertésszel konzul­tálva történik. -T. K. ÖKO-program 2009-ben is! A tavalyi év sikerén felbuzdulva úgy döntött az újpesti városvezetés, hogy az idén tovább folytatja az ÖKO-programot, melyre Dr. Trippon Norbert gazdasági alpol­gármesterjavaslatára 100 millió forint áll rendelkezésre. 2008-ban - amikor is csatlakoztunk az ÖKO-programhoz - lehetőséget szeret­tünk volna biztosítani az újpesti családoknak arra, hogy csökkenjen a fűtés számlájuk. A program lényege ugyanis az, hogy a távhővel ellátott lakások hő­fogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközöket szerelnek be. Ennek köszönhetően a lakások egyedileg szabályozhatóvá és elszámolhatóvá válnak, melyhez egy 10%-os alapdíj-kedvezmény is csatlakozik. Az újpesti tár­sasházak felismerték a program nyújtotta lehetőséget. Felhívásunkra tavaly 23 érvényes pályázat érkezett, mely 3736 újpesti lakást takar. A pályázatokra rábó­lintott a képviselő-testület, és a 100 millió forintos keretből 66 millió forintot el is különített a támogatásukra. A fennmaradó 34 millió forintos keretre a Városfejlesztési és Környezetvédel­mi Bizottság újabb pályázatot írt ki, melynek benyújtási határideje 2009. május. 29-e, 12 óra. A kiírás a már az Önkormányzati Minisztérium által megújított, ked­vezőbb feltételek szerint történt. E szerint az állami támogatás mértéke 54 ezer forintról 77 ezer forintra, míg a támogatási intenzitás 35 százalékról 50 százalék­ra nőtt - tájékoztatta lapunkat az alpolgármester. I 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents