Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-09-28 / 19. szám

Oktatás Sulimustra 19. alkalommal rendezte meg az Újpesti Gyér- mek- és Ifjúsági Ház azt a rendezvényt, mely- lyel a szervezők és a résztvevők az iskolává- lasztás előtt álló diákok döntésében próbál­nak segíteni. A Középiskolák Börzéje standja­in és előadásain minden fontos információt megkaphattak a tanulók - első kézből. 43 budapesti és Budapest környéki középiskola képviseltette magát a szeptember 22-25. között megrendezésre került börzén, természetesen az újpesti intézmények részvételével. A rendezvényt Bélán Beatrix alpolgármester nyitotta meg: „Az intézmények kiválasztása rend­kívül fontos döntés a családok életében, a Közép­iskolák Börzéje pedig hatalmas lehetőséget nyújt a tanulóknak, hiszen rendkívül sok információt tudnak egy helyszínen megszerezni." A pályaválasztás előtt álló diákok nemcsak az is­kolákat ismerhették meg a szórólapok, informáci­ós előadások és az intézményeket képviselő tanu­lók, pedagógusok tájékoztatása által, a döntések meghozatalában a Fővárosi Pedagógiai és Pályavá­lasztási Tanácsadó Intézet munkatársai is segítet­tek. Az idegennyelv-oktatásra építő intézmények mellett azok is megtalálhatták számításaikat, aki­ket a közlekedésgépészeti, közgazdasági, táncmű­vészeti, kertészeti, ruhaipari, egészségügyi, hajózási, faipari, vagy építőipari képzések érdekelték. Szamosszegi Diána és Seres Babette az egyik gyakorló szakközépiskolában talált helyet:- Elsősök vagyunk, még csak egy hónapja já­runk ide, de mostanra teljesen összehangolódott az osztály. Részt vettünk egy gólyatáborban, megismertük a többieket, megismertük a taná­rokat. Nagyon jó közösséggé kovácsolódtunk össze a közös élményeknek köszönhetően.- Az a célunk, hogy eljuttassuk a gyerekeket a középfokú nyelvvizsgáig, megnöveljük a felsőok­tatási esélyüket, és gyakorlatban is elsajátítsák a közgazdasági ismereteket - fűzte hozzá Sziile-Hor- váth Bernadett némettanár. - Ennek érdekében komoly hangsúlyt fektetünk a cserediák program­ra, az anyanyelvi oktatók alkalmazására, a gyakor­lati oktatásra. Nagyon jónak tartom ezt a rendez­vényt, mert a szülők a pedagógus tájékoztatására alapozva, az iskolaválasztás előtt álló tanulók a di­ákok tapasztalatait, véleményeit meghallgatva időben meghozhatják a döntésüket. Ács Jánost - bár még csak hetedik osztályos - már foglalkoztatja a továbbtanulás, s nála nem is kérdés, milyen irányt kövessen. Édesanyjával érkezett az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház rendezvényére.- Fiamnak rendkívül jó a kézügyessége, szeret szerelni, érdekli a fizika - mondta az édesanya, Ács Jánosné. - Otthon (s fúr-farag, kreatív ötletei vannak, és érdeklődik a műszaki területek iránt. Bár még van időnk kiválasztani a megfelelő intéz­ményt, azt gondolom, nagyon hamar elszalad az egy év, érdemes már most elgondolkodni a to­vábbtanuláson.- Nagyon izgalmas ez a rendezvény - folytatta a fiú -, sok iskola standján vannak műszaki „kí­sérletek", találkozhatok a - talán - leendő taná­raimmal, és mindenre választ kapunk tőlük, ami­re csak kíváncsiak vagyunk. A rendezvényt évről évre nagy siker övezi, ta­valy közel kétezren tekintették meg az iskolák kí­nálatait, és bizonyára idén sem lesznek keveseb­ben. Aki lemaradt róla, azt az iskolai nyílt napok, kiadványok, szakértők segítségével tájékozódhat a lehetőségekről. - P. K Múltidéző - Török Monika rovata A Tungi Jaj, úgy nem élveztem én a strandot... Pedig túl sok azért, lássuk be, nemigen akadt a közelben. Nyári vasárnapokon kora reggel anyám kivágott az ágyból, aztán lázas csomagolás, szendvicsek, tea, gyékény, meg ami még kellhetett. Valamiért úgy gondolták a szüleim, hogy leszakadna az ég, ha nem az egész panellakás teljes tartalmát vinnénk le a strandra. És aztán baktatás lefele a cuc- cokkal a Megyeri úton a Váciig. Ha sze­rencsém volt, rá tudtam őket dumálni, menjünk tovább azzal a vicces villa­mossal, amely nagyjából óránként járt és már a hetvenes években is archeoló­giái leletnek számított (a tízes villa­mosról beszélek, mert az imádott nyolcas még utána is sokáig kellette magát, mint afféle világörökség). Aztán a végeláthatatlan sorban ál­lás a pénztárnál az endékákék korlá­tok között... Protekciós család voltunk, nekünk megadatott a kabin, nem kellett a kö­zös öltözőbe menni. Igaz, a kabinon a Csukovicsékkal osztoztunk, de sebaj, egy embernek is szűk és sötét volt a cella, nem hogy hetünknek, egyesével, ráadásul mindig mindenki elveszítette a kulcsot, ami miatt persze állandóan kikaptunk, a Kisági, a Zoli meg én. Hanem aztán le lehetett végre hen- cseredni a fűre. A hangszórókból üvöl­tött a zene, általában Demis Roussos vagy a Komjáti-féle kívánságműsor, az apukák a szintén endékákék büfénél támasztották a söröspultot, vagy lábtengóztak a középső medencében, ahol még soha nem láttam vizet. Mel­lette volt a kismedence, babáknak, már akkor sem értettem, hogy képesek ér­telmesnek látszó nők abba a posvány, televizelt, teleklórozott lébe beletenni szemük fényét, hadd lubickoljon, mi­közben a lábgombáikat vígan áztatták mellettük fecserészés közben. És ha már gomba... hát igen, a Gom­ba. Amig kicsik voltunk, a Kisági, a Zo­li meg én, addig a Gomba medence melletti részen volt a bázis, onnan csak együtt mehettünk be a vízbe. Ha bát­rak voltunk, elúsztunk egészen a név­adó gomba-szerű betonműtárgyhoz, ahol viszont a nagypapák és nagyma­mák terpeszkedtek és csúnyán néztek ránk, mi a frászt akarunk ott a fröcskö- lésünkkel meg a visítozásunkkal. Sajnálatos módon Nagyági (Kisági anyja) és anyám is úgy érezte, nem elég az az ötven fok celsiusban, amint kijöt­tünk a vízből, azonnal le kellett ven­nünk a fürdőruhát és szárazra cserél­nünk, ami, lássuk be, elég kínos volt, mert már kifejezetten nőnek éreztük magunkat. Aztán kinőttük a Gombát, és me­hettünk végre a nagymedencéhez is, ahol apáink (a Csukovics Pista bá meg az enyém) belekényszerítettek minket holmi úszótanfolyamokba. Na most a nagymedence vize gyakorlatilag az Északi sarkról jött és kerülgetni kellett a fókákat. Az úszómester gumipa­puccsal vert minket, ha nem voltunk hajlandóak víz alá bukni. A Kisági és a Zoli már akkor is rendes gyerekek vol­tak, már rég a lejtős medence mély ré­szére úszhattak be, míg én igen elszán­tan kapaszkodtam a térdig érő vízben a korlátba és azt ismételgettem kono­kul, hogy nem vagyok hajlandó lemen­ni a jéghideg víz alá. Apám nem értette az egészet, de el­fogadó típus volt, mondta is, hogy nézzem meg, lehet kacsintgatni is a víz alatt, e céllal alámerült a medence fe­nekére és onnan kacsintgatott rám, ami a későbbi thrillereken is túltett, lássuk be. Anyám közben a Nagyágival pletyizett, napozott szemüvegben és szalmakalpban, időről időre lecserél­tette velem a fürdőruhámat, szendvi­cseket tömött belém és hálás volt, ha végre elmentem a büféhez fagyiért vagy visszahívni a sörözésből apu- ékat. Miután apám meghalt, még né­hányszor mentünk együtt strandra, de az már valahogy nem volt az igazi. Utoljára anyám halá­la után beszéltünk, a Kisági, a Zoli meg én.- TÖRÖK MONIKA ,1

Next

/
Thumbnails
Contents