Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-09-28 / 19. szám
Oktatás Sulimustra 19. alkalommal rendezte meg az Újpesti Gyér- mek- és Ifjúsági Ház azt a rendezvényt, mely- lyel a szervezők és a résztvevők az iskolává- lasztás előtt álló diákok döntésében próbálnak segíteni. A Középiskolák Börzéje standjain és előadásain minden fontos információt megkaphattak a tanulók - első kézből. 43 budapesti és Budapest környéki középiskola képviseltette magát a szeptember 22-25. között megrendezésre került börzén, természetesen az újpesti intézmények részvételével. A rendezvényt Bélán Beatrix alpolgármester nyitotta meg: „Az intézmények kiválasztása rendkívül fontos döntés a családok életében, a Középiskolák Börzéje pedig hatalmas lehetőséget nyújt a tanulóknak, hiszen rendkívül sok információt tudnak egy helyszínen megszerezni." A pályaválasztás előtt álló diákok nemcsak az iskolákat ismerhették meg a szórólapok, információs előadások és az intézményeket képviselő tanulók, pedagógusok tájékoztatása által, a döntések meghozatalában a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet munkatársai is segítettek. Az idegennyelv-oktatásra építő intézmények mellett azok is megtalálhatták számításaikat, akiket a közlekedésgépészeti, közgazdasági, táncművészeti, kertészeti, ruhaipari, egészségügyi, hajózási, faipari, vagy építőipari képzések érdekelték. Szamosszegi Diána és Seres Babette az egyik gyakorló szakközépiskolában talált helyet:- Elsősök vagyunk, még csak egy hónapja járunk ide, de mostanra teljesen összehangolódott az osztály. Részt vettünk egy gólyatáborban, megismertük a többieket, megismertük a tanárokat. Nagyon jó közösséggé kovácsolódtunk össze a közös élményeknek köszönhetően.- Az a célunk, hogy eljuttassuk a gyerekeket a középfokú nyelvvizsgáig, megnöveljük a felsőoktatási esélyüket, és gyakorlatban is elsajátítsák a közgazdasági ismereteket - fűzte hozzá Sziile-Hor- váth Bernadett némettanár. - Ennek érdekében komoly hangsúlyt fektetünk a cserediák programra, az anyanyelvi oktatók alkalmazására, a gyakorlati oktatásra. Nagyon jónak tartom ezt a rendezvényt, mert a szülők a pedagógus tájékoztatására alapozva, az iskolaválasztás előtt álló tanulók a diákok tapasztalatait, véleményeit meghallgatva időben meghozhatják a döntésüket. Ács Jánost - bár még csak hetedik osztályos - már foglalkoztatja a továbbtanulás, s nála nem is kérdés, milyen irányt kövessen. Édesanyjával érkezett az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház rendezvényére.- Fiamnak rendkívül jó a kézügyessége, szeret szerelni, érdekli a fizika - mondta az édesanya, Ács Jánosné. - Otthon (s fúr-farag, kreatív ötletei vannak, és érdeklődik a műszaki területek iránt. Bár még van időnk kiválasztani a megfelelő intézményt, azt gondolom, nagyon hamar elszalad az egy év, érdemes már most elgondolkodni a továbbtanuláson.- Nagyon izgalmas ez a rendezvény - folytatta a fiú -, sok iskola standján vannak műszaki „kísérletek", találkozhatok a - talán - leendő tanáraimmal, és mindenre választ kapunk tőlük, amire csak kíváncsiak vagyunk. A rendezvényt évről évre nagy siker övezi, tavaly közel kétezren tekintették meg az iskolák kínálatait, és bizonyára idén sem lesznek kevesebben. Aki lemaradt róla, azt az iskolai nyílt napok, kiadványok, szakértők segítségével tájékozódhat a lehetőségekről. - P. K Múltidéző - Török Monika rovata A Tungi Jaj, úgy nem élveztem én a strandot... Pedig túl sok azért, lássuk be, nemigen akadt a közelben. Nyári vasárnapokon kora reggel anyám kivágott az ágyból, aztán lázas csomagolás, szendvicsek, tea, gyékény, meg ami még kellhetett. Valamiért úgy gondolták a szüleim, hogy leszakadna az ég, ha nem az egész panellakás teljes tartalmát vinnénk le a strandra. És aztán baktatás lefele a cuc- cokkal a Megyeri úton a Váciig. Ha szerencsém volt, rá tudtam őket dumálni, menjünk tovább azzal a vicces villamossal, amely nagyjából óránként járt és már a hetvenes években is archeológiái leletnek számított (a tízes villamosról beszélek, mert az imádott nyolcas még utána is sokáig kellette magát, mint afféle világörökség). Aztán a végeláthatatlan sorban állás a pénztárnál az endékákék korlátok között... Protekciós család voltunk, nekünk megadatott a kabin, nem kellett a közös öltözőbe menni. Igaz, a kabinon a Csukovicsékkal osztoztunk, de sebaj, egy embernek is szűk és sötét volt a cella, nem hogy hetünknek, egyesével, ráadásul mindig mindenki elveszítette a kulcsot, ami miatt persze állandóan kikaptunk, a Kisági, a Zoli meg én. Hanem aztán le lehetett végre hen- cseredni a fűre. A hangszórókból üvöltött a zene, általában Demis Roussos vagy a Komjáti-féle kívánságműsor, az apukák a szintén endékákék büfénél támasztották a söröspultot, vagy lábtengóztak a középső medencében, ahol még soha nem láttam vizet. Mellette volt a kismedence, babáknak, már akkor sem értettem, hogy képesek értelmesnek látszó nők abba a posvány, televizelt, teleklórozott lébe beletenni szemük fényét, hadd lubickoljon, miközben a lábgombáikat vígan áztatták mellettük fecserészés közben. És ha már gomba... hát igen, a Gomba. Amig kicsik voltunk, a Kisági, a Zoli meg én, addig a Gomba medence melletti részen volt a bázis, onnan csak együtt mehettünk be a vízbe. Ha bátrak voltunk, elúsztunk egészen a névadó gomba-szerű betonműtárgyhoz, ahol viszont a nagypapák és nagymamák terpeszkedtek és csúnyán néztek ránk, mi a frászt akarunk ott a fröcskö- lésünkkel meg a visítozásunkkal. Sajnálatos módon Nagyági (Kisági anyja) és anyám is úgy érezte, nem elég az az ötven fok celsiusban, amint kijöttünk a vízből, azonnal le kellett vennünk a fürdőruhát és szárazra cserélnünk, ami, lássuk be, elég kínos volt, mert már kifejezetten nőnek éreztük magunkat. Aztán kinőttük a Gombát, és mehettünk végre a nagymedencéhez is, ahol apáink (a Csukovics Pista bá meg az enyém) belekényszerítettek minket holmi úszótanfolyamokba. Na most a nagymedence vize gyakorlatilag az Északi sarkról jött és kerülgetni kellett a fókákat. Az úszómester gumipapuccsal vert minket, ha nem voltunk hajlandóak víz alá bukni. A Kisági és a Zoli már akkor is rendes gyerekek voltak, már rég a lejtős medence mély részére úszhattak be, míg én igen elszántan kapaszkodtam a térdig érő vízben a korlátba és azt ismételgettem konokul, hogy nem vagyok hajlandó lemenni a jéghideg víz alá. Apám nem értette az egészet, de elfogadó típus volt, mondta is, hogy nézzem meg, lehet kacsintgatni is a víz alatt, e céllal alámerült a medence fenekére és onnan kacsintgatott rám, ami a későbbi thrillereken is túltett, lássuk be. Anyám közben a Nagyágival pletyizett, napozott szemüvegben és szalmakalpban, időről időre lecseréltette velem a fürdőruhámat, szendvicseket tömött belém és hálás volt, ha végre elmentem a büféhez fagyiért vagy visszahívni a sörözésből apu- ékat. Miután apám meghalt, még néhányszor mentünk együtt strandra, de az már valahogy nem volt az igazi. Utoljára anyám halála után beszéltünk, a Kisági, a Zoli meg én.- TÖRÖK MONIKA ,1
